EGYRE NEHEZEBBEN

Gyakran érzem úgy, mintha Hrabal
városkájában élnék, ahol megállt
az idő. Az emberek szájából olyan
könnyen hullnak a mondatok,
ahogyan a szél sodorja a rozsdás
faleveleket. Esemény az, ha leesik
a hó, vagy az erdő mélyet lélegzik,
és a bokrok, mint nejlonzacskók
zörögnek. Talán mert semmi sem
történik velem. Ülök száraz fejjel
az ablakban. Nézem a fákat, ahogyan
csupasz antenna-ágaikkal titokzatos
égi műsorra vadásznak. Sötétedni kezd,
a percek apró kalapácsütések.
Ellépek az ablaktól. Sétálni indulok,
pedig mostanában egyre lassabban
és nehezebben találok haza.

kép | pxhere.com