Horgas Béla

EGY MÚLT SZÁZADI DALOCSKA FOLYTATÁSA

2006 április

EGY MÚLT SZÁZADI DALOCSKA FOLYTATÁSA
Eltűnt egy tű, egy tűfénnyel
kevesebb lett,
tűvé tettük a szobát érte,
de a lyukacsos földi térben
szobányi tű fénye sem
világított oly fényesen,
mint az az elveszett –
végül egészen besötétedett.
(DALOCSKA JUDITNAK)

Ha folytatás ez a vers úgy első légvételétől törekszik
s persze hogy a tűfény természete szerint
bár dalnoka torokköszörülős rímeivel
körülményesen keresgél hangot és arányt
alkalmi deszkán éppen.
Szóval eleve fény és hő elegye.
Sötétnek hidegnek így ellene mond
szava nem vásári kolomp
vagy a kielégíthetetlen én hiú fitogtatása hogy egy
posztmodern fitológia horizontjára kacsintana
a költői csínt sem a dekoratív glazúr azúrjaként képzeli
ha a tűfény meg a szélfogó háló esélyeit összevetve
előbb elrévedve majd fogat szorítva koncentrál
és töpreng hosszan kutat míg rádöbben a konok –
ezek itt ketten (a tű meg a háló) rokonok.
Konkrét új a régiből csak így fogan szervesen (belterjesen!)
ahogy a szarvas suhan erdőn kerten határon át a szél
mondani most úgy szeretném hálót horgolva
„h” hangzókkal s kitenni botor csapdaként
befogni a reményt
elhinni és elhitetni –
a lehetetlennel szemben se mindegy
miféle világirányvágy fűzi egymáshoz képzeteinket.
Ábrándozom? Ma itt a szó
mint mondva csinált kapaszkodó kezemre játszik
bizonysága máris kiviláglik. Megeshet
hogy a dal nem diadal de ha van folytatás
hát benne és általa él. Kifeszül a háló fú a szél.

 

Elhangzott Horgas Judit: Hálóval a szelet című könyvének bemutatóján
kép | shutterstock.com