Sándor Ivánnak
Ajándék vagy valami
Visszterhes, hosszú lejáratú
Letét?, forgattam kis
Darabnyi saját életét, amit
Letört nekem, és képpé lett
A sorsomon túli, mintha
Szilánkon át beépített,
Hajdani grundra esne fény,
És szomszédos, ami csak
Egymás mellett állt, az
Épület, ahol ,,agyakba és
Gerincekbe hatol a kés”, ezt
Ismerem, és az a másik, ahol ő
Volt, több mint ötven éve,
Mikor ott, így mondta, ,,németek
Tették a dolgukat”, mindkétszer
Ez a fémes, hozzáértő ügymenet,
Ez a halálhelyszín, ahol közös az
Életünk, ajándék és valami
Visszterhes, hosszú lejáratú letét.