EGY KIS TUDAT
A sötét tudat sarkában vihog
egy sajgó testtel térdelő gyerek.
Mint tavasszal a visszatért fagyok,
még kiforratlan lelke ellebeg.
Hasad, miként fejsze alatt a tölgy.
Hasad, miként a sértett közege.
Hasad, mint akit felnőtt test gyötört.
Görcsöl, remeg. Ez lesz az élete.
Sír nyílik, mint a múlt vagy a jövő.
Sír, mint a seb tépett ruhád alatt.
Sírsz, mert ezért majd más vehet elő.
A csatakos haj tarkódra tapad.
Ott járt a kéz. Vadul itt fogdosott.
Ott éreztél forró leheletet.
Jegesen porlik szét a tudatod.
A sarkvidék nyáron ilyen lehet.
Sikolt, mint jégtáblán a medvebocs.
Sikolt, mint ég, ha fájón kilyukad.
Sikolt, mint ki menekül, s eltapos.
Jövő bajoknak megadod magad.
Bár ellenállni próbáltál ma is,
de akkor biztos senki nem jön ott,
ha lelked fogja s veled bábozik
egy úr. Kemény szava benned mozog.
Kóstolgat és a füledbe dumál
merev holdfényben egy zöld éjszakán.
Nyög és liheg. Míg sírsz, kicsit kivár.
Félve a megértésed kéri már.
Sziszeg, mint kinyitott sörösdoboz.
Sziszeg, mint gyerek a felnőtt alatt.
Sziszeg, mint akit élvezet lapoz.
Sziszeg, mint rosszra költött pillanat.
A tudat sötét sarkában vihog
egy sajgó testtel térdelő gyerek.
Ahogy a múltban annyiszor szokott,
az élete most elrendeltetett.