EGY KIMUSTRÁLT BÚTORLAP ELŐTT
1998 április
hogyan is jutottam ide egy fehérre
mázolt kimustrált bútorlap egy ötvenszer
negyvenes darab deszka ül engedelmesen
a festőállványon és vár és tűr tartja némán a hátát
hogy rávetüljenek történetem expresszív négyzetei
és a titkos háromszögek kezdeteim
egy kőkád állt ott a vasútállomáson
ebihal koromban a kertben dülöngélő méhes
a méhesben maskarás szitával a fején pocakos
ember nyögdécsel hétrét hajladozik Lőrinc
és üvegtálba csorog a lépes méz híg aranya
fűre fára gyerekcsuklóra folyik le könyökig
egyszer égett a fenyves erdő éjszaka egyszer
háború volt ettől a fehér bútorlaptól mit akarok
egyszer leszúrták Sánta Szepit a búcsúban
festékes ujjaimmal kitapogatom a véletlen
rajzolta tájékot és a ráfirkált szavak zsákutcáiban
kopogok hol is laktam hát melyik volt az én
albérletem a házak arcélek a kálmáncsai és kadarkúti
templomtorony rajztanárom vakító széles gallérja
meg a tisztelendő úr fekete szoknyája a cséplőgép
pora mozdonyok gőze Kaposvár felől Zs. és P.
akiktől tájképet csendéletet festeni tanultam
fehér szőrű nyulak az apám ácsolta ólban
a szőlőhegy felett sárga ostort csörgető vihar
s a rémült ludak ahogy fölrepülnek a sürgönydrótokig
most a méla merülés vagy lebegés
langyos vizében súlyt veszítve mind ide tart
az egész látszik együtt – áttetsző has – mint
a kilencedik hónap terhével tündöklő lányom hasa
mint az anyjáé volt még az a domborodás
festői kigömbölyödés is a szememben édes
hajlata még meg se néztem istenigazából
nem volt rá idő vagy hely vagy tér vagy a fényviszonyok
nem kedveztek a homály besűrűsödő szálai a szőlőhegy
felől érkező bombázók búgása vette el az eszemet
nem tudom talán ezért ülök itt látni szeretnék színről színre
kép | a költő festménye