EGY HÓNAPPAL KARÁCSONY

Robinak és Márinak

Egy hónappal karácsony előtt már hideg van, nem tudom
hány nap óta nem beszélek senkivel, nem várok senkitől
semmit, nem bontom fel a leveleket, mindennap úgy alszom
el, mintha ugyanaz az álom ismétlődne, ahol felébredek,
felkelek, megmelegítem a tejet a hideg konyhában, a melegebb
kabátomat veszem fel, hagyom becsapódni a kaput, mielőtt
elmegyek, az autószerelő-műhelynél jobbra kanyarodom,
végig a piros téglás iskolaépület, az iskolaudvar, a másik
oldalon a volt kőfaragóműhely mellett, az út végénél már
ott van az utcai virágárus és az újonnan épített templom, ahol
még mindig épül az urnatemető. A macskakövek hiányain
keresztül átbotorkálok a megszüntetett buszmegállóig,
mostanában, mint gyerekkoromban a villamos, újra megáll.
Hazafelé majd látom megint a virágárusnál kirakott piros,
műanyag szívet. Jó nagy, koszos és minden este vadul rázza
a szél. A hideg szél a Bartók Béla úton az ünnepi kivilágításban.

kép | shutterstock.com