Inczédy Tamás

EGY HÁTRAHAGYOTT PAPÍRLAPON

2013 október

EGY HÁTRAHAGYOTT PAPÍRLAPON

Ez egy feljegyzés, amelyben megokolom.

Az öngyilkosságomat. Nevem Flukk Albert. Mindenki Flukknak hív. Sokak szerint ostoba név. Azt is mondják, hogy illik hozzám. Ritka születési rendellenesség. Orvosi papírom van róla. Szakvélemény. Ezzel igazolhatom, hogy én nem olyan vagyok, mint a többi ember. Fölösleges. Senki sem olyan.

Napjaim túlnyomó része egy irodaházban. Munkahelyem. Íróasztalok szabdalta tágas terem. Mindenki deréktól felfelé látszódik. Rajtam is fehér ing. Rácsozott papírokat kenek össze. Golyóstollal. Alakzatokat rajzolok. Számokat. Olykor betűket is. Megszoktam.

Mindennap a munkaidő vége előtt nyikorgást hallok.

A sárga inges munkatárs érkezik. Gurulós konténert tol. Maga előtt. Körbejár. Mindenkitől összeszedi az elkészült papírokat. Konténere rekeszeibe helyezi. Az egészet eltolja valahová. Biztosan létezik egy hely. Ahol egész óceánnyi papír gyűlt már fel. Gyakori rémálmom. Hogy a vég nélküli fehérségben dobálnak a papírtenger papírhullámai önkényesen.

kigúvad

Egyik nap. Utasítást kapok. Menjek át egy másik terembe. Odaérek. Szűkös helyiség. Nem is munkaterem, csak szoba. Benne egyetlen asztal. És szék. Azon már ül valaki. Bordó ingben. Kénytelen vagyok állni. A bordó inges meglebegtet egy papírt. Kérdezi, én kentem-e össze. Emlékszem rá. Igen, mondom a bordó ingesnek. Faggatni kezd, miért éppen imígyen kentem össze. Válaszolok. Megint kérdez, megint válaszolok. A bordó ingesnek kigúvad. A szeme. Hadar, hadonászik. És ordibál. Később megnyugszik. Abbahagyja.

Kívülről ismerős hang – a csikorgó kerekek. A bordó inges nem törődik vele. Asztala alól felemel egy különös vödröt. Beleengedi a papírt. Berreg-zúg a vödör. Papír eltűnik. Zúgás abbamarad. Bordó inges kiborítja. A vödröt. Maréknyi papírcsík hull alá. Kíváncsian várok. Hogy a sárga inges milyen arcot vág, ha ezt meglátja, amikor belép. És arra, hogyan szedegeti majd össze. A fecniket. És vajon hogyan rendezi el a konténere rekeszeiben? Bármelyik pillanatban benyithat. Csak jönne már. A bordó inges újra beszél. Én hallgatom.

A kintről beszűrődő kerékcsikorgást. Hangosodik, hangosodik. De aztán meg halkabbá válik. A bordó inges mondja, hogy elmehetek. Kilépek. Látom a sárga ingest távolodni a kerekes papírgyűjtővel. Majd eltűnni egy ajtó mögött.

Ezentúl lassan halad a munkám. Az alakzatok miatt.

A bordó inges egyes mintákat megtiltott.

Másrészt szeretném megtudni a sárga ingestől. Hogy a kicsi szobából miért nem vitte el a papírokat. Most jön. Már épp kérdezném. De hirtelen nem tudom, hogyan kell. Mialatt ezen gondolkodom, kezem a szokott módon átnyújtja neki. Az aznapi papírkötegemet. A sárga inges szokott módon átveszi. És eltűnik. Az íróasztalok labirintusában.

elnyeli végleg

Éjjel ítéletidő tombol. A papírtengeren. Ezúttal biztonságban vagyok. Mert a parton állok. Onnan nézem. Igéző hullámok tornyosulnak. És egymásba zúdulnak. Újra és újra. A villámok cikázó fénye. De hiszen az ott! Egy ember! Mélyen bent. Az örvény tátongó ölén. A bordó inges az. Íróasztala tetején egyensúlyoz. Próbálja zúgó vödrébe gyűjteni. A papírhullámokat. A hatalmas fehér óceán szemem láttára összezsugorodik. Szobányi méretűvé. Benne a bordó inges is. Parányivá törpül. Emberfeletti erőfeszítéssel küzd. A fehér fergeteg túlerejével. A helyzete. Kilátástalan. Már csak elvétve látszódik. Köröskörül felkavargó fehérség. Megtépett, bordó ingfoszlány. Eltűnik az is. Elnyeli végleg. A papírár.

Felriadok.

Szánom. A bordó ingest. Folyamatos halálfélelem. Parányi szoba. Elrontott papírok érkeznek. A sárga inges görgős kocsija. Sem áll meg. Minden újabb papír közelebb csalogatja. Elkeseredett haláltusáját. És a fehér tengerár diadalát. Ekkor megértem őt. Hogy miért volt annyira zaklatott szegény.

Érzem. Kötelességem. Segíteni rajta.

Ettől kezdve kétszer is meggondolom. Hogy milyen motívumokkal kenjem össze. A rácsos papírokat. Elpepecselek. A vonalak alakjának megválasztásával.

A bordó inges háttérszámításnak nevezte. Bázis-, terv-, és tényadat szavak alatti rubrikákba rajzolt alakzataimat. Többször ellenőrzöm. És reggelente. Akár két percet is kések. Ezzel is előnyt nyerek. A papírok ellen. Indított háborúmban. Délutánonként egyre kevesebb kész papírom kerül a nyikorgós szekrényre. Rémálmaim. Ritkulnak.

Majd megszűnnek. Ez az életem. Legszebb időszaka.

Ma. A bordó inges újra hívat. Sietek. Aggodalom. Kíváncsiság. Vajon mennyi papír gyűlt fel? Remélem, semennyi. Kiugrik a szívem?

Belépek. Körbepillantok. A kicsi szobában.

Papírkupacok. Nincsenek. Megkönnyebbülés. Van.

És sosem érzett boldogság.

Bordó inges sokat beszél. Jókedvében. Végül mondja.

Elő leszek léptetve. Nem értem, mit jelent. Megkérdem. Hová? Bordó inges nevet. Öblöset. Ijesztőt. „Természetesen egy ugyanilyen szobába, mint az enyém!”

kép | shutterstock.com