EGY BETŰ MINDIG
izgatott matatás a klaviatúrán
alélt szöveg élesztgetése
eltévedt gondolatokat szavakat szanálok
nagy nekiszánással kezdek
életem hátra levő részének hagyom legördülni
– mi mást tehetnék – a sziszifuszi sziklát
mit tesz a fény ha fáradt
az ember ha álma elévült nézem a magára
eszmélő ablakot a nyakát nyújtogató juharfát
az ágrólszakadt rigót E. néni
csoszog lefelé a lépcsőn lépteit elnyeli puha papucsa
sűrű éveit a homloka mögött burjánzó gaz
végére jár a titoknak életének szívesen elmenne már felhőnek
fűnek fáradt szavak ténferegnek a levegőben egy betű mindig
hiányzik a megértéshez ólálkodó árnyék a kövön
ki rejtőzik mögötte ki tudja mi tűnik el vele ha
beszélni kezd a sötét