Horgas Judit

E KONOK VILÁGNAK KÍNPADÁN

A LEAR KIRÁLY MARGÓJÁRA III. [2000 január]

E KONOK VILÁGNAK KÍNPADÁN

A POLITIKUS

Gloster kemény munkával küzdötte fel magát a Nemzeti Párt alelnöki tisztéig, s bár igyekezett, hogy ne vegyék észre, az állandó lobbizás és óvatosság, a szüntelen koncentráció, nehogy akár egy apró lépést is elhibázzon, kimerítette az idősödő férfit. Érezte, hogy ez az utolsó menet: amióta a felesége meghalt, még inkább magába zárkózott, és minden idejét a különféle beadványok, törvénytervezetek írásával és az ellenzéki pártok módszeres lejáratásával töltötte. Elvakultan hitt a párt igazában, rajongva tisztelte vezérét, bár egyre többször kellett a pártelnök súlyos baklövéseit helyrehoznia; a gúnyolódó újságírók előtt a világszerte növekvő nehézségekre, a kedvezőtlen csillagállásra hivatkozott. Ezek az utóbbi nap- és holdfogyatkozások nem jót jelentenek nekünk; ámbár a természet bölcsessége ezt így is, úgy is magyarázhatja, a természetet magát is ostorozzák a bekövetkező események: a szeretet meghűl, a barátság meghasonlik, testvérek összecsapnak, a városokban zendülés, viszály a falukon, palotákban árulás, s a viszony felbomlik apa s fiú között.

előnyös ismeretség

A politikai elemzőket ugyan nem győzte meg, de széles körben elterjedt róla, hogy az ezoterikus tanok híve, és számtalan magazin fölkereste, hogy interjút készítsen vele. Egyetlen fia, aki apja szégyenére képtelen volt bármilyen egyetemet elvégezni, és egyik állásból a másikba sodródott, kapva kapott az alkalmon, és megpróbálta meggyőzni apját, hogy egy nevükkel fémjelzett természetgyógyász magazin és könyvkiadó az adott helyzetben rendkívül sikeres lehet. Számított apja kapcsolataira, bízott pénzügyi érzékében, bár már számos vállalkozása megbukott. Közben kapcsolatba került egy kisebb fővárosi maffiával, és ezt a mindkét fél számára előnyös ismeretséget is fel akarta használni. Gloster sokáig habozott, de a fia hangszerként játszott rajta, s nem a várható nyereségről, hanem a segítségnyújtásról, a tájékoztatás fontosságáról beszélt. Végül azzal győzte meg az apát, hogy a jól jövedelmező vállalkozás lehetővé teszi a párt anyagi támogatását. Gloster nem tudott ellenállni a lehetőségnek, hogy az országos gyűlésen megdicsőülhessen tagtársai és vezére előtt, és felsejlett előtte a közeledő köztársasági elnökválasztás is. A média akkoriban hozta nyilvánosságra a Nemzeti Párt elnökének viselt dolgait, dokumentumokkal bizonyították korrupciós ügyeit, és előkerült egy rejtett kamerával felvett videokazetta is, amelyen az elnök egy prostituálttal mutatkozik. Gloster persze hitt mindent tagadó főnökének, de tisztában volt vele, hogy a választmány ezek után nem javasolhatja lehetséges köztársasági elnökként az inkriminálódott férfit.

Beleegyezett tehát, hogy nevét adja fia vállalkozásához, és maga is megdöbbent a néhány hónap alatt százezres példányszámra felfutó magazin sikerén; a silány papírra nyomott, ezüst-arany borítójú könyvek is jól fogytak. Amikor néhány hónappal azelőtt mindezt a fiára bízta: intézd a dolgot legjobb belátásod szerint, még nem számolt a következményekkel. Parlamenti felszólalásai után az ellenzék válaszában egyre gyakrabban hivatkozott szilárd tényekre az ő „titokzatos megérzései”-vel szemben, pedig Gloster sosem mondott ilyet, csak a két szemének hitt, arra pedig nem jutott ideje, hogy ezt a szempárt néhanapján a magazin felé fordítsa.

Kapcsolatainak köszönhette, hogy egy jóakarója még időben figyelmeztette: a kiadó tevékenységét az adórendőrség vizsgálja, mert a hihetetlen népszerűség sem indokolja a számlájukon jelentkező pénzmozgást, a feltűnően alacsony bevételt pedig pláne nem. Gloster magyarázatot kért a fiától, de nem kapott egyértelmű választ, csak indulatos hárítást, már más idők járnak, ő ezt nem értheti, de nincs is szükség rá, hogy értse: Az ifjúság fölülfordul, midőn bukásnak indul az öreg.

Néhány nap múlva késő este egy újságíró hívta fel és azt kérdezte, igaz-e, hogy a kiadó valójában a maffia egyik pénzmosója. Válasz nélkül tette le a kagylót, és a fia mobilszámát tárcsázta. Nem lehet oly szörnyeteg, suttogta, amíg a telefon kicsöngött, de amikor meghallotta a hangját, amint bemutatkozik, már nem türtőztette magát. Ó, semmirekellő gazember! Irtózatos gazember, természetellenes, kárhozatos gazember, több mint baromi! A fiú semmit sem tagadott. Az apja huszonnégy órát adott neki, hogy elhagyja az országot, lehetőleg a kontinenst is; aztán értesíti a rendőrséget.

A maffia embereinek nem volt szükségük huszonnégy órára. Glosternek úgy tűnt, csak pár perc telt el; csöngettek; gyanútlanul nyitott ajtót, biztosra vette, hogy bűnbánó fia siet hozzá. Három férfi nyomult be a lakásba. Székhez kötözték és gumibotokkal módszeresen ütötték, mindig a fejét, és közben nyugodt hangon kérdezgették, mennyit tud és honnan tudja. Szólj… szólj… szólj; körbeforogtak, mint három hatalmas varjú, de nem volt mit mondania; végül elájult.

Másnap a takarítónő talált rá, s az intenzív osztályon tért magához. Nem látott. A hozzá siető orvos megfogta a kezét, és szelíden kényszerítette, hogy ágyban maradjon. Tőle tudta meg: az ütésektől végleg megvakult. Hamarosan megérkezett egy nyomozó is, kérdéseket tett fel; elmondta, hogy a fia eltűnt, de nem tudni, követte-e apja parancsát és elhagyta az országot, vagy a maffia őt is meglátogatta. Valószínű persze, hogy a fiú maga értesítette a zavaró fejleményről a bűnözőket.

Gloster állapota rohamosan romlott, egyre gyakrabban és mind hosszabb ideig volt eszméletlen, és nem is akart magához térni; bepólyált arcát fordította az őt vizsgáló orvos felé, mintha látná, és úgy panaszolta: Miért nem vagyok bódult? Úgy bánatomtól külön válnának gondolatjaim, s a fájdalom hiú ábrándozásban elvesztené eszméletét. Végül már csak egy mondatot ismételgetett: Minden sötét s örömtelen.

A KALÓZ

Edmund már évek óta kettős életet élt: nappal egy szoftverfejlesztő cég megbecsült munkatársaként programokat írt; éjszaka garzonlakásában is számítógépe előtt ült, de korántsem ilyen békés szándékkal. Hacker volt, internetkalóz, egyike a legjobbaknak, kedvére hatolt be bármilyen számítógépes rendszerbe és törte fel a legbiztonságosabb kódokat. Tulajdonképpen semmilyen haszna nem származott éjszakai munkájából. Sok társától eltérően nem volt egyetlen szervezet tagja sem, nem vállalt megbízásokat és nem próbálta manipulálni a bankszámláját. Eleinte csak a törvényenkívüliség mámorát kereste: Miért kéne a szokás bilincseit hurcolnom; mintha önszántából fokozná a szerencsétlen származásából fakadó hátrányokat. Edmund fattyúnak született, az anyja szép volt, és hamar odaadta magát egy vagyonos özvegyembernek. Később kiderült, hogy Edmund apjának van már gyereke, valami egy évvel idősebb. A férfi ugyan elismerte törvénytelen fiát, bőséges gyerektartást fizetett, de az örökségből gyakorlatilag kitagadta, mindenét elsőszülött fiára íratta, talán a szüléskor meghalt felesége emléke miatt.

Az egyre növekvő, informatikával foglalkozó vállalat igazgatását is idősebb fiára bízta, amikor visszavonult, bár továbbra is mindenben övé volt a döntő szó. Edmundot anyja halála után külföldre küldte, szinte gyerekként, ott végezte az egyetemet is, és kilenc évvel később kitűnő szakemberként tért haza. Azt remélte, most már méltó helyet kap a vállalatnál, de nem így történt. Az apja mintha nem akart volna szembesülni ifjúkori botlásával, felajánlotta, hogy egy külföldi cégnél szerez neki állást. A fiú megmakacsolta magát, nemet mondott, és elszegődött egy konkurrens céghez. Mániákusan írta a jobbnál jobb programokat, dühödten dolgozott az apja ellen, s önmagának bizonyított: Miért fattyú? miért korcs? ha szintúgy megütöm a mértéket.

Éjszakánként most már az értelmetlen pusztítást gyakorolta, módszeresen kiölt magából minden gátlást, tönkretette, amihez csak hozzáfért, adatokat semmisített meg és összekevert egész rendszereket, időzített vírusokat telepített, és átírta ismeretlen emberek életrajzát. Tudatosan készült élete nagy feladatára. Az apja cégéhez sosem nyúlt, bár minden éjszaka felkereste a hálón; tudta, pillanatok alatt óriási károkat okozhatna, mégis megtartóztatta magát. Az alkalmas pillanatra várt.

Amikor a bátyja felhívta, hogy apjuk egy kisebbb agyérgörcs miatt kórházba került, az állapota nem súlyos, de néhány napig bent tartják, úgy döntött: eljött az idő. Itt gyors cselekvést kíván helyzetem, okoskodással meg nem védhetem, mormolta, és éjszaka megkereste a vállalat levelezését, nevetve törte fel a biztonsági kódot és megtalálta, amit keresett; testvére levelét az egyik legfontosabb partnerükhöz. Nem volt nehéz átírni az ártatlan sorokat, amelyekben bátyja a sajnálatos eseményről értesítette a másik cég igazgatóját. Edmund csupán betoldott néhány sort, utalt rá, hogy az apa halála után milyen új lehetőségek nyílnának meg a vállalat előtt, és így tovább.

Másnap aggódó fiúként ment a kórházba, de gondoskodott róla, hogy néhány elejtett megjegyzéssel felkeltse apja figyelmét. Célzott arra is, hogy különös híreket hallott a cégről, és pimaszul gratulált a tervezett nagy átalakításhoz. Dühöngő apja nyomban utasította egyik emberét, hogy nézzen a dolog után, így rövid időn belül előkerült az átírt levél. Edmund még időben figyelmeztette bátyját: Kérlek, viseld magad csendesen, míg haragja hullámai egy kissé lelohadnak, és elbújtatta vidéken, nehogy tisztázhassa magát a vádak alól.

Elsőszülöttjétől megfosztott apja most minden bizodalmát belé vetette, megosztotta vele üzleti titkait, és Edmund éppen ezt remélte. Felkereste munkaadóját és meglehetősen körülményesen előadta, hogy módjában áll megszerezni a konkurrens cég összes kifejlesztett programját. Igazgatója nagyjából tisztában volt az ügy mögött húzódó személyes indokokkal, és maga sem sokat törődött a törvény szabta korlátokkal. Edmund kemény árat szabott: amit veszt apám, mi nem kevesebb, mint minden java, énnekem jut, de felajánlotta, ha betársulhat a céghez, átadja a programokat.

valamiképpen meg kell szabadulnia

Az üzletet egy-kettőre megkötötték, Edmund izgatottan ment haza és ült a számítógépe elé. Egy kényes dolgot kell még végzenem. Szerencse! gyorsaság! működjetek! Tudta, hogy az apjától valamiképpen meg kell szabadulnia, nehogy ráterelje a gyanút. A vállalat könyvelését hamar megtalálta, beütött néhány számjegyet a megfelelő sorokba, a kurzor hidegen villogva tükröződött a szemében, amikor a kozmetikázott adatokat egy gombnyomással elküldte az adóhatóságnak.

Az apját és a cég főkönyvelőjét két nap múlva letartóztatták különösen nagy anyagi kárt okozó adócsalás miatt, és hiába bizonygatták, hogy hamarosan elkészülő szoftverjeikre fordítottak annyi pénzt, mert a programok addigra szőrén-szálán eltűntek az utolsó floppyig. Edmundnak egy egész éjszakája ráment, amíg minden nyomot eltüntetett, ráadásul ehhez nem volt elég a számítógép. Még szerencse, hogy apja megerősödő kapcsolatuk jeleként átadott neki egy kulcscsomót, amely a vállalat összes irodáját nyitotta.

Apja persze az idősebb fiút vádolta mindennel, azt hitte, már régóta tervezi, hogy elbánjon vele, és nem sokat tévedett: a terv valóban hosszú idővel ezelőtt született, egy fattyú agyában. A bátyjával azonban nem számolt Edmund. A letartóztatásokról hírt adtak az újságok is, rejtőzködő bátyja könnyen kitalálhatta, ki áll a dolgok mögött. Néhány nappal azután, hogy hivatalosan is addigi munkaadója cégtársa lett, Edmund levelet kapott. A hálón érkezett: Áruló vagy, hűtlen isteneid, bátyád s apád iránt. Ekkor már sejtette, hogy bajban van, de nem menekült. Másnap letartóztatták. Kiderült, hogy a rendőrség szakértői már régóta figyelik, mert gyanították, hogy ő áll számos bűntény mögött. Rejtekéből előbújó bátyja vallomása végre elegendő bizonyítékot szolgáltatott. A nyomozást vezető tiszt az indítékairól faggatta, de ő csak megrántotta a vállát. Amily idő jár, olyan az ember is.

A MENEDZSER

Kent kamaszkora óta bokszolt, az edzői biztatták, de amikor hosszú évek kitartó munkájával sem lett harmadosztályúnál jobb sportoló, elhatározta, hogy jövedelmezőbb szakma után néz. A sporttól nem tudott elszakadni, hiába próbálta. Néhány kitérő és döccenő után mint sportmenedzser tűnt fel ismét, és jól választott: kapcsolatai és apjától örökölt vagyona hamar a csúcsra juttatták.

Már néhány éve a pályán volt, amikor egy olcsó lebuj rögtönzött ringjében minden szabályt nélkülöző bokszmeccset látott. Szerette az ilyen helyeket, sok ügyfele egykor innen indult, még ha később igyekezett is megfeledkezni róla. De amit aznap látott, legmerészebb álmait is felülmúlta. A mérkőzés győztese egy szakadt, mocskos fiú volt, haja-szakálla csimbókokban lógott, az arcán és a testén az izzadság hosszú, fekete csíkokban folyt végig. Kent még sosem látott senkit így verekedni: a fiú mintha minden idegszálával az ellenfelére koncentrált volna, és gyors volt, hihetetlenül gyors. A technikája persze csapnivaló, látszott, hogy az utcán tanult mindent, de Kent az arcát nézte, ahogy a bumfordi melák vonásai kisimulnak a figyelemtől, és érezte, hogy a fiú őstehetség. Nem vitás, egy zseni.

Óvatosan fogta be a vadat, napokon át puhította, napjában többször is meglátogatta, és végül elérte, amit akart: a fiú ráállt, hogy profi meccseken induljon. Ehhez azonban előbb még tanulnia kellett, és tanult is, gyorsan és eredményesen. A Kent által fogadott edzők keze alól néhány hónap múlva egy sztár bújt ki, aki sorra verte a bajnokokat, címet címre halmozott, míg végül világszerte úgy ismerték: a Király.

Kent eközben gondosan óvta a fiút, távol tartotta a kocsmáktól, diszkóktól, kuplerájoktól és a többi spormenedzsertől. Bár szép hasznot húzott a sikereiből, ekkor már nem a nyereségvágy hajtotta. Negyvennyolc éves volt, feleség és gyerekek nélkül, magányosan élt, de ezt a neveletlen utcakölyköt szinte a fiaként szerette, tanítgatta, és nem csak bokszolni.

kokaintól elborult agy

Minden jól ment, de egy napon Kent minden óvintézkedése ellenére a Király megízlelte a kokaint és rövid idő alatt a rabja lett. Kent persze hamar észrevette, akkor már jobban ismerte a fiút, mint önmagát, és kétségbeesetten próbált segíteni rajta. Láss jobban…engedd, hogy én legyek szemed világa. A Király mereven visszautasított minden elvonókúrát, és amikor Kent egy riporternek álcázott pszichiátert csempészett a szobájába, ököllel támadt rá. Akkor elszabadult a pokol. Kent torka szakadtából üvöltött. Öld meg az orvost, s a rossz nyavalyának juttasd a díjt. A fiú közölte vele, hogy ki van rúgva. Kent erre a fordulatra nem számított, úgy képzelte, védence a segítsége nélkül összeomlik, de a Király megerősödött a sikereitől, és kokaintól elborult agya fellázadt. Vond vissza végzésed, hozd helyre tüstént legjobb belátásod szerint ez undok elhirtelenkedést. A fiú azonban megmakacsolta magát, Kentnek tehát mennie kellett, de nem adta fel egykönnyen. Felfogadott egy embert, ellátta a legjobb ajánlólevelekkel, kitanította, mit mondjon, és mint neves sportmenedzsert küldte a Királyhoz. A férfi mindenben Kent utasításait követte, amikor bemutatkozott. Tudok becsületes titkot tartani, lovagolni, futni, furcsa regéket elbeszélés közben megrövidíteni, egyszerű követségben őszintén eljárni; alkalmas vagyok mindenre, mire közönséges emberek képesek; de fő érdemem az ügyekezet. A fiú bekapta a horgot és rábízta magát a pót-Kentre, aki megpróbálta távol tartani a drogtól. Nem járt sikerrel: a Király egyre mélyebbre süllyedt, ócska kis dealerek keresték fel nap mint nap, a rendőrség emberei is szimatolni kezdtek, ráadásul két fontos meccset el kellett halasztaniuk, mert a fiú képtelen volt talpra állni.

Néhány hét múlva már nem titkolhatták tovább az állapotát. A Király egyfolytában üdvözült vigyorral vizionált, aztán üvöltött a fájdalomtól, amíg meg nem kapta egyre növekvő adagját. Eszének minden hatalma a türelmetlenségnek adott helyet, mondta Kent, amikor értesült a történtekről. Kórházba vitte a fiút, mit sem törődve az egykor izmos test hadakozásával. Talán megmenthették volna, ha egy rajongója nem látogatja meg, és nem próbál segíteni az elvonási tünetekben szenvedőn. A túladagolt kokain gyorsan megtette hatását, a Király már haldoklott, mire az ügyeletes orvos észrevette, mi történt. Az odasiető Kent egy kézmozdulattal elhárította az orvos minden igyekezetét. Ne gyötörd lelkét. Hagyd, menjen. Nem barátja, ki e konok világnak kínpadán tovább is nyújtóztatja.

A fiú halálával véget ért Kent karrierje is. Egy ideig még próbálkozott néhány jelentéktelen bokszolóval, végül már csak az emlékeinek élt. Magányosan halt meg egy gyorsan pusztító betegségben, mindvégig magánál volt, de senki nem hallotta utolsó mondatát: Ez az ígért vég tehát?

kép | shutterstock.com
A Lear király margójára készült írás előzményei:
Nézzétek, ó, nézzétek 
Határa szélein