Liktor Zsuzsanna

DOBOZ KILÁTÁSSAL

2012 december

DOBOZ KILÁTÁSSAL

A fények éjszakánként kirántanak az ablakon, 6 emeletnyi zuhanás a végtelenbe. Két négyzetméternyi páholyból bámulom, és ilyenkor érzem igazán, hogy lakótelepen lakni hangulat. Egyik sejtelmes doboz a másik mellett. Száz színben világító függönyök, mögülük száz szempár kémleli az utcát, ugyanazzal a gyanakvással. Micsoda fényesség lehet egy ilyen dobozban, ha ezeken a kis lukakon is ennyi színű fény ömlik a járdára? A dobozlakók külön társadalma, 10 emeletre rétegezve. Már kint állok éjfélkor az erkélyem kilátójában, s ha most hirtelen összeszaladna egy ünneplő tömeg, bizonyára beszédet intéznék hozzájuk… miről is? Talán a tücskök rongyosra ciripelt lábairól, talán a sorra kidőlő villanyoszlopok apokalipsziséről, vagy épp szentté avattatnám Rózsi nénit a harmadikról, aki mindig pontosan fizeti be a közös költséget…

A dobozlakók ősi tradíciói közé tartoznak az egyszerre villogó kék ablakok, amikor 10-ből 9 fogorvos a meccset nézi, három másikból pedig áthallatszik, hogy már a TV2 is megvette az új Harry Pottert. Felrémlik előttem egy hatalmas, mindent elsöprő Tamagochi kis kockákból épített arca, amint tévé-hangon enni kér, kéken világító szemével, hangos bömböléssel fordul felém a szemközti doboz faláról.

csúnya szavakat tanul

És persze a vendégsereg. Időzítve érkezik hetente az új import, igazságosan elosztva, minden emeletre jut két-három vendég, akiknek szokatlan még a végtelen dobozbirodalom, értetlenül toporognak a keskeny kilépőkön. Aki életében először dobozol, rácsodálkozik, hogy az utcán bukdácsoló apró legóemberek hajnali 1 után érnek haza a Tescóból, és különös, de akár testsúlyuk hatszorosát is képesek nejlonszatyrokba csomagolva a negyedikre felcipelni, mert tradíció az is, hogy ilyenkor romlik el a lift, és hogy a lépcsőház újabb csúnya szavakat tanul, amit nagy örömmel jegyez fel valamelyik lépcsőfordulója falára, hogy el ne felejtse. Az idegen rácsodálkozhat, hogyha nem tud elaludni, reggel fél 5-kor megmozdulnak a dobozok falai, szürke egérkék rágják ki magukat az utcára, ébredező bajszukkal az első reggeli busz felé tapogatóznak, hogy fél 6-kor már kezdhessenek a kerületi mókuskerékben.

lik2

Itt talán a levegő is más, a doboztelep kultúrája irigylésre méltó. Mi együtt örülünk, ha valaki jó zenét talált a Youtube-on, együtt bánkódunk, ha Danikával kiabálnak a szülei a rossz bizonyítvány miatt, vagy épp sajnálkozunk, ha az a vörös hajú nő odaégeti a tarhonyát a kilencediken. Még mosolygunk is magunkban, hogy lám, a nevét még nem tudom, de azt igen, mit tervezett ebédre… Az vagy, amit megeszel, dúdolom eltűnődve, az odaégetett ebéd szaga és a frissen teregetett ruhák véletlen találkozása a boncasztalon…

boldog, zsibongó család

De azt is tudom, hogy az első emeleti özvegy Gáspár bácsi azért nem érzi magát magányosnak, mert három virgonc kisgyerek fogócskázik a feje fölött, és csak azért kopog fel néha a partvissal, hogy ő is részese lehessen ennek a boldog, zsibongó családnak. Itt mindenkinek megvan a maga szerepe, és kitűnik, ha valaki változtat egy tradíción.

Az utcára lépek, és ha nem is köszönök mindenkinek, mégis ott lebeg valami mindenki felett: a fiatal srácnak a szombat reggeli barkácsolások, a pocakos úrnak két méregzsák kiskutya, a besütött hajú tanárnőnek egy pár fatalpú klumpa, álmomban puha szőnyegeket ajándékozok neki és plüssmamuszt…

Ismét közeleg az este, már a fák is másképp susognak, egy autóriasztó önfeledt vijjogással köszönti a naplementét. Ahogy besötétedik, már indulnék is a páholyom felé, ám a várva várt előadás ezúttal elmarad. Vaksötét van kint, valaki ellopta a dobozokat. Először nem értem, ijesztően fekete, áthatolhatatlan semmi ragad az arcomba. Áramszünet. Egy újabb tradíció. Van, amikor csak egy utcát vagy csak néhány játszóteret törölnek éjszakára a térképről, de most semmi sincs belőle, csak a domboldalban áll néhány megilletődött lámpa, érezve: most mindenki őket nézi. És akkor kezdődik a néma küzdelem, önmagunkkal és a többi dobozlakóval; ennyire a fény birtokol minket? Az igazi hősök meghajtják magukat kissé, és aludni mennek, ám annál több az áldozat és behódoló. Látom, ahogy egymásután gyúlnak piciny jelzőtüzek az ablakokban, a Tradíció fényért kiált, s mi engedelmesen előkaparjuk maradék gyertyáinkat a szekrények mélyéről, zseblámpával megyünk fürdeni.

lik3

A dobozok titkos egyetértéssel összekacsintanak, a gyertyafénytől szerelmesen csillog ezer szemük.

Már épp elszánnám magam, hogy vállalom a sötétet, és aludni indulok, mikor egyszerre zendül az összes tévé, olvasólámpa, zúgó hűtő, ventilátor, a gondnok kedvenc rádióműsora. Egyetlen fényes örömóda az éjszakában, mert ismét a reménykedők győzedelmeskedtek, akik égve hagyták, visszatalál a türkiz, az ultramarin, helyére szalad a krémsárga és a terrakotta, s tradíció az is, hogy a dobozbirodalom minden lakója szemében most még szebbnek tűnik, mint valaha…

kép | adobe.com