MÁR NEM
Láttam hasadékvölgyeidet, Uram. A meredező hegycsúcsokat és a megkövült lávafolyamokat.
Jártam a holtak birodalmában. Véráztatta csatatereken, végzetes balesetek helyszínein, felszámolt és működő temetőkben. Láttam gyökértelen fiatal férfiakat ásni. Lövészárkokat vagy sírokat. Láttam golyó ütötte sebet.
Sokáig békében éltünk. Hálókamráinkban éjjel asszonyok nyögdécseltek, óljainkban álmában bőgött és rúgott a barom. Földjeinken csomókban termett a teff. Földes udvarainkon húsos gyöngytyúk kapirgált.
Megtartottuk szent rendelésed. Híven őriztük frigyládád. Erkölcsi kérdésekben az apák szava döntött. Kollektív tudásunk birtokosai tévedhetetlenek voltak és kérlelhetetlenek. Azóta sok mindent elfelejtettünk.
Rakéták robajára keltünk. Az utcák aszfaltjában egyik pillanatról a másikra idegen világokba vezető féregjáratok nyíltak, a kémények megfeketült megalitokként magasodtak a graffitifreskók felett. Hallgattak a telefonok.
Bakancsos férfiak jöttek. Szakasztott egyformák. Fekete uniformis, fekete sapka, szegycsontjukat verdeső fekete szakáll. Úgy sereglettek elő, mint ázott földből a kukacok. Orrukban vérszag, fülükben csatazaj. Vállukon halál.
Apróbb vétségekkel kezdték. A teknőst az esőgyűjtő hordóban bottal verték agyon. Az agár rossz lábát elkötötték, s a kút poros kávájának dőlve röhögték, ahogy reménytelenül szaggatja az egyre mocskosabb rongyokat.
A férfiakat felsorakoztatták. Látni lehetett szemükben a rémületet. Amikor kiürítették a tárat, a lövedékek tenyérnyi darabokat szakítottak ki a falból. A sikongva felülő fiút fültövön lőtték. Az aggastyánra nem pazarolták a golyót.
A felismerhetetlenségig szétroncsolt tetemeket a keselyűknek dobták. A terményt felperzselték, a jószágot elhajtották, a vagyontárgyakat elhurcolták. S mikor mindennel végeztek, megerőszakolták az asszonyokat.
A lámpáról széttépett pókhálók lógtak. Énok könyvét a Virrasztók lázadásánál nyitotta ki a huzat. Szemem száraz volt, hasam meleg. Szám sarkában fehérre szikkadt a nyál. Nem számoltam. Sem perceket, sem tetteket.
Az ágy lába ütemesen felgyűrte a szőnyeget. Az anyaszült meztelen testek egymásba gabalyodtak, nem lehetett megkülönböztetni a bűnösöket az igazaktól. Hasztalan vártam a halált. Nem vállalták a vesződséget.
Most idegen földön járok. Ha ismerősnek tűnik egy-egy völgyekkel szabdalt fennsík, kopár köveken gubbasztva próbálom felidézni, láttam-e már. Nagy esők után gyöngyházszínű pára száll ismeretlen erdők felett.
Kertek alján osonok. Lábam alatt ropog a parányi élettől nyüzsgő avar. Fejem felett a szédítő faóriások még látták, mikor uralhatatlan erők formálták a tájat, pikkelyes sárkányok lakták az eget, a hegyek gyomrát manók.
Anyám nem úgy néz ki, mint akinek elvették a becsületét. Tarka szoknyája közönséges, blúzának nyakából én vágom ki az árcédulát. Tudom, hogy fél. Az éles késektől, a robogó autóktól, a hangoskodóktól. Vérről és halálról álmodik.
Amikor lábát a zsámolyra teszi, sarkát támasztja a peremre. A következő pillanatban nagy léptekkel átvág a szobán. Ropogó ízületekkel leguggol a citromsárga konyhaszekrény elé, kitárja nyüszítő ajtaját, s nagy szemekkel benéz.
Közös sorsunkról nem beszélünk. Arcomra a szégyen szálaiból szőtt hallgatás sűrű fátyla borul. Mint aki illetlenséget követett el, megtagadom cselekedeteim. Hová lesznek a mozzanatok, amikre nem emlékezünk?
Kiismerhetetlen világban élünk. Hiába igyekszünk egykorvolt eseményekből kikövetkeztetni az eljövendőt. Múltunk tárgyai ellentmondanak emlékeinknek. Vajon ki sokáig hallgat, mikor veszíti el a szólás jogát?
Azt mondják, a végén meddővé válik a föld. Gyökerestül kifordulnak a fák, a tavakban lerakódik a méreg, aztán kimosódik, s elborítja a partokat. Az égboltot lángcsóvák nyaldossák, s szikrát hányva potyognak le a csillagok.
Én nem félek, Uram. A helyiségek sötét sarkában megbúvó kísértetektől, a véleményektől, a ködbe burkolódzó templomtornyoktól. A vértől, a széltől, a hiénafalkától. Már nem. Már nem félek, Uram.
Arlette Bashizi (Kongó) | Túlélők
Shila (32 éves) háromgyermekes anya, fodrászüzletet vezetett, mielőtt eritreai katonák megszállták a városát és három hónapon keresztül többször megerőszakolták. Shila teherbe esett, fia született, de a gyerekei nem tudják, hogy az anyjukat bántalmazták. Shila nem hiszi, hogy egyszer majd lesz ereje elmondani nekik az igazságot. Mekele, Tigré tartomány, Etiópia, 2023. november 2.
2020-ban kezdődött és két évig tartott a polgárháború Etiópia tigréi régiójában. Körülbelül 600 000 ember meghalt, további millióknak súlyos éhínséggel kellett megküzdeniük. Bár a pontos számokat nehéz igazolni, egy részletes tanulmány szerint több mint 100 000 nő válhatott szexuális erőszak áldozatává a háború során. A nemi erőszakot és a szexuális bántalmazást kísérő társadalmi előítéletek és megbélyegzés miatt a nők közül sokan magányosan küzdenek, családjuk és környezetük kitaszítja őket. Ez a projekt a nemi erőszak áldozatainak egyéni történeteit és az életük helyreállításában tanúsított elképesztő kitartásukat dokumentálja.
A fotó a Washington Post megbízásából készült.
WORLD PRESS PHOTO 2024 kiállítás
BIODÓM 1146 Budapest, Állatkerti krt. 16.
2024. szeptember 20. – október 27.