Dobosi Bea

KÜLTÉRI EGYSÉG

[ELZÚGOTT MELLETTEM]

KÜLTÉRI EGYSÉG

Okvetlenül rá kellett néznie. Esztelenség lett volna tovább halogatni. A tíz körmével kaparta ki a sekély árkot, mégis feszt elmozdult. Ha nem a szél, akkor az állatok. Patkány, macska, a gyöngyvirágban csörtető sün. Szökött vadászgörény.

Mindig pontosan tudta, mi történt. A helyzetéből következtette ki. Szeles időben alig mozdult el, legfeljebb odébb gurult kicsit. Ha kíváncsi állatok böködték meg az orrukkal, csálén talált rá. Kiállt a gödörből vagy elfordult egy-két fokot.

Mérlegelte, ne ássa-e be mélyebben, vagy ne tegyen-e bele valamit. Földet, kavicsot, vizet. Térdén kettétört gallyakat. De szükségtelen óvintézkedésnek ítélte. Végtére is szó szerint az utcán hevert. A padka mellett, a kerítések szélén, a szemetesek félrecsúszott zacskóiban.

nem lehet kiirtani

Az is előfordult, hogy odébb rúgták. Kétszer a gyöngyvirágban találta meg. Kétrét görnyedve kereste, félrehajtotta a leveleket, benyúlt a tövek közé. A szoknyája egészen felcsúszott, amikor előrehajolt. A gyöngyvirágot még az anyja ültette a társasház engedélye nélkül. A lakók most neki panaszkodtak, hogy elburjánzott, és nem lehet kiirtani.

Azt sem zárhatta ki, hogy már nincs meg. Az utóbbi napokban megengedhetetlenül elhanyagolta. Pedig szentül megfogadta, hogy nem lesz ilyen felelőtlen. Aztán mégsem tudta rászánni magát, hogy lemenjen a két lépcsősoron.

Az is aggasztotta, hogy talán már figyelik. Kiszagolták, hogy ő tette oda. Óvatlanul elszólta magát, vagy látták a gyöngyvirágban hajlongani. Meghallották a lépteit a függőfolyosón. Lehet, hogy lesnek rá a behúzott függönyök és leengedett redőnyök mögül. Ádáz bosszút forralnak ellene.

Először fel sem fogta, micsoda kincs birtokába jutott. A boltból jött, és a kapuban le kellett tennie a szatyrát, hogy megkeresse benne a kulcsait. Lecsúsztak a banán meg a krumpli alá. Épp a szoknyáját húzogatta, amikor elzúgott mellette. Pattant egyet a betonjárdán, és a gyöngyvirágba esett.

Jó, hogy hókon nem talált, mondta magának. Nem tudta meghatározni, melyik ablakból jött. A másodikon lakó középkorú házaspárból nem nézte ki. Az asszony nyelvtanár volt, az ember meg valami sofőr. Hajnalban ment el hazulról, és éjnek évadján zárult be mögötte döngve a kapu. Inkább a kölykökre gyanakodott a harmadikon.

Végül meggyőződésévé vált, hogy az öreg Dodó bácsi cukkolja megint. A vénember már járni sem tudott. Tolókocsiba nem ült volna az istennek se, inkább egy kerekes irodaszéken gurult ide-oda. Megvetette a talpát a szőnyegeken, a bútorok sarkába kapaszkodott.

Dobálózni bezzeg volt esze. Meg malacságokat mondani. Sosem mulasztotta el molesztálni, amikor kiment kihúzni a kukákat vagy elhajtani a nyakára járó köszörűst. Egyszer azt kiabálta utána, hogy úgy megcsöcsörészné. Pedig asszonyban sok kárt már nem tudott tenni az öreg. Még az anyja mondta így.

Keresgélte egy darabig. Mire észbe kapott, egészen letaposta a gyöngyvirágot. Végül megtalálta, és felvette. Fél kézzel a szoknyáját fogta a fenekén. A szatyrába rakta, rá a banánra meg a krumplira. Elzúgott mellettem, mondta magának. Pedig nem használt ilyen szavakat.

Amint belépett a lakásba, kivette. Meglepte, milyen hűvös és sima. Leült a konyhaszékre, ki sem pakolt. Sokáig forgatta. Végighúzta az ujját a peremén, fél szemmel belelesett a kis lyukon. Lelkiismeretesen elolvasta rajta a feliratokat. Az apróbb betűket nem látta. Nem volt rajta a szemüvege.

nem ok nélkül

Mérget vett volna rá, hogy nem ok nélkül került hozzá. Csak nem tudta, mihez kezdjen vele. Tanácstalanul az ablakpárkányra állította a kosbor meg a kukoricavirág közé. Félrebillentett fejjel nézegette. Aztán a kézhátával lesepert egy pókhálót a vitrázsrúdról, odébb tolta a régi rádiót. Eligazította a függöny ráncait.

Ha összehúzott szemmel nézte, látta, hogy behorpadt. Nem csoda, hiszen a betonjárdára esett. Vagy megszorította egy idegen keze. Majdnem elmosolyodott, amikor a „szépséghiba” szó jutott az eszébe. Deformálódott, mondta magának, és fegyelmezte az arcvonásait.

Rengeteget gondolkodott. Tudta, hogy mások szemében csak szemét, de neki jobban meg kell becsülnie. Aztán egy este, amikor lefekvés előtt még egyszer kiment ellenőrizni, hogy rendesen elzárta-e a gázt, eszébe jutott.

Félórát ült a konyaszéken, miután a ház elcsendesedett. Nem gyújtott villanyt. Felkészült rá, hogy a becsapódás helyét egy mérnök pontosságával számítsa ki. Csak akkor állt fel, amikor a sofőr bevágta maga mögött a kaput. A szoknyája a fenekére tapadt.

Belebújt az anyja fekete ballonkabátjába. Más ruháját nem tartotta meg. Válogatás nélkül szemeteszsákokba gyömöszölte. Szuszogva csomót kötött a zsákok szájára, és kihúzta őket a gyűjtőkonténerhez. A függőfolyosón a gumitalpú cipőben is ijesztően hangosak voltak a léptei.

A légkondicionálót a középkorú házaspár három éve szereltette be. Fel nem foghatta, minek az nekik. A vastag falak egészen júliusig kint tartották a meleget, és később sem forrósodott át a ház. A homlokzat nem esett műemlékvédelem alá, az önkormányzat építési osztálya engedélyezte a változtatást. Hiába zúgolódtak a lakók, hogy elcsúfítja az ormótlan doboz.

Felnézett a nyitott ablakokra. Számba vette az áldozatait. Az öreg Dodó bácsit biztosan az őrületbe kergeti, és a középkorú házaspár is hallani fogja a másodikon. Rászolgáltak, mondta magának. Csak azt sajnálta, hogy a gyerekesek hallótávolságon kívül laknak. Sütött belőlük a rosszindulat.

Hangtalanul mozgott a szája, ahogy számolt. Úgy becsülte, a kondenzvizet elvezető cső egy méterre áll ki. Tyúklépésben kimérte a távolságot, közben többször felnézett. A gyöngyvirág előtt kezdett kaparni. Nagy igyekezetében észre sem vette, hogy a föld a körme alá megy. Kidugta a nyelvét, és kivicsorította a fogait.

Amikor végzett, gondosan elegyengette a talajt. Szétmorzsolta a nagyobb göröngyöket. Nem zavartatta magát, ha keze állati ürülékhez ért. A kis árok peremét begörbített tenyérrel gömbölyítette le. Ügyelt rá, hogy természetes mélyedésnek nézzen ki. Eltüntetett minden árulkodó nyomot.

A markából gördítette bele. Óvatosan, mint aki fészekből kiesett, halott széncinegét temet. Kétszer megnyomta, mintha attól félne, nem marad ott. A zöld és az ezüst tökéletesen beleolvadt a környezetébe. Ha nem csillan meg rajta a fény, nem veszi észre a kutya se.

Ujjongott magában, amikor az első csepp telibe találta a Dreher feliratot. Percekig hallgatta a ritmikus kopogást. Felváltva nézte a falból kiálló csövet és a fémdobozt. Nesztek, mondta magának. Aztán a szoknyájába törölte földes ujjait.

kép | shutterstock.com