GYŰRŰK 

Olyan gyűrű, amelyiket oldhatatlanul, tévedhetetlenül, körülölelőn, kizárólagosan, vigaszul és vigasztalanul, halálfelejtőn és életadón, végzetesen, minden időkre, saját méretre mindegyikünk megkaphatna.

Sokáig nem értettem, hogy Sahriar király miért haragszik annyira a lányra, aki megszökött előle, és miért bünteti a többi lányt. Azt értettem, hogy Sehrezád miért ment önként Sahriar király elé, és miért nem akarta, hogy rabláncra fűzve vigyék oda. Van, amit nem lehet elkerülni, mindig a magunk készítette csapdába esünk. Azt mondják, Sehrezád azért mesélt, hogy életben maradjon, a beszéd erejével küzdött az életéért, mindig nyitva hagyva az ablakot, ami a következő történetre nyílott. Ha elfogadjuk ezt az értelmezést, el kell fogadnunk azt is, hogy Sehrezád félt, és félelemből mesélt. Ez pedig lehetetlen. Rettegésből, félelemből, szorongásból nem lehet mesélni. Mesélni, szép szavakat mondani csak nyugodtan, rettenthetetlenül, félelem nélkül lehet. Élt hajdanán egy ember Keleten, volt annak egy páratlanul becses, kedves kéz adta ritka gyűrűje, száz színben tündökölt csodás opálja. Tehát Sehrezád nem félt, és nem azért mesélt Sahriar királynak, hogy megmeneküljön a rablánctól vagy a haláltól. Sehrezád örömmel és kíváncsian ment a király elé, amit persze nem volt illő mutatnia. A királyt meglepte ez a vakmerőség, meg persze Dunjazád is, Sehrezád húga, aki nagyon szerette Sehrezád meséit, s az esti mesék reményében elkísérte nővérét.

vég nélkül mesélni

Sehrezád tehát azért mesélt a királynak, mert szeretett mesélni és mert szerette a királyt. Anélkül szerette, hogy tudta volna, és anélkül szerette, hogy viszontremélte volna a király meséit. Azért mesélt, mert a mese volt az élete, és az élete mese volt. És azért tudott vég nélkül mesélni, mert hitt a vég nélküli szeretetben és vég nélkül hitt abban a szeretetben, amiről nem is tudta, hogy mi. Ezért nem lehet tudni, hány mesét mondott el Sehrezád: lehet, hogy ezeregyet, de hát se vége, se száma meséinek. Ezek a mesék ma is hallhatók, ma is ugyanúgy mondja őket Sehrezád, csak nem mindig halljuk.

Gyűrűk köröznek játékban. Feldobni és elkapni. Elkapni és feldobni. Célzásom a gyűrűváltás szép szokásáról villámként csapott lelkébe. Ettől a pillanattól nemesebb fénybe került az egész szituáció, mélyebb jelentőség hatotta át, magasabb energia hevítette Cordéliát. Mindkét gyűrű az én botomon volt, a gyűrűnek varázshatalma volt, s ki bízott titkos erejében, Isten s ember előtt kedvessé tette azt, egy pillanatra megálltam, s néhány szót váltottam a körülöttem állókkal. Ezt a szünetet megértette. A gyűrűket ismét neki dobtam oda. Egy pillanattal később mindkettőt a botjára kapta. Szinte hanyagul, meredeken feldobta, úgyhogy lehetetlen volt elkapnom őket.

nyomot hagy

Egyszer egy ifjú kalifák városába érkezett, s a város szélén legeltette tevéit. A legelő melletti legszélső házból kiabáló öregember szaladt ki, és veréssel fenyegetőzve akarta elzavarni állataival együtt az ifjút, aki indult is, csakhogy az egyik tevéje nem mozdult. Követ dobott feléje, de a kő az ordítozó öreget találta el, aki belehalt sérülésébe. Az öreg fiai a kalifa elé vitték az ifjút, az pedig halálra ítélte. Ekkor az ifjú így szólt: megérdemlem büntetésem és nem akarok megfutni előle, de van még egy dolgom, amit el kell intéznem itt a földön. Sivatagi fejedelem gyermeke vagyok, és apám távozásom előtt hunyt el rám bízva húgom sorsát. Kérlek, engedd meg, hogy hazatérjek, férjhez adjam húgomat, és atyám kérését teljesítve nyugodt szívvel távozhassak. A kalifa feltételt szabott: válassz valakit a tömegből, és ha az vállalja, hogy amíg te távol vagy, helyettesít, és ki is végezhetjük helyetted, ha a megszabott időre nem térsz vissza, akkor elmehetsz. Az ifjú körülnézett és egy nemes vonású, daliás fiatal férfin akadt meg a szeme. Ő vállalta a feltételeket. Mielőtt a sivatagi ifjú útra kelt, lehúzta gyűrűjét és a kezességet vállaló ifjúnak adta, mondván: Amíg a gyűrű csillog, biztos lehetsz benne, hogy visszatérek. Nem csoda hát, ha sose húzta le az ujjáról. Ha nem így lenne, akkor színe elsötétül és nyomot hagy az ujjadon. Ezzel eltávozott. Otthon elrendezte húga és családja sorsát, és a lehető leggyorsabban indult visszafelé. Útközben azonban rablók ejtették foglyul. A kalifák városában közben elérkezett az idő, és várták vissza az ifjút. Az emberek a börtön elé állított bitó körül gyülekeztek. A nap lassan átfordult és lefelé indult. A gyűrű csillogott a kezességet vállaló ifjú ujján. Elérkezett a délután, a zsivajgó tömeg lassan elcsendesedett. A nap vörösleni kezdett, halk morajlás hallatszott. A gyűrű azonban fénylett. Amikor a napnak már csak egy kis karéja látszott a horizonton, a tömegből hangos kiáltások hallatszottak, átkozva a sivatagi ifjút. A gyűrű színe azonban nem változott az ifjú ujján, akit már az akasztófa alá vezettek. A nap eltűnt a horizonton, a hurkot a kezes ifjú nyakára tették. Teljes némaság uralkodott. Ekkor a gyűrű vakító fénnyel világított. A bíborszínű ég előtt feltűnt a hol futó, hol meg elbukó sivatagi ifjú alakja. Hatalmas moraj futott végig a tömegen, utat engedtek a sebektől vérző ifjúnak, aki a bitófához ment, átölelte kezestársát, és úgy rendelkezett, hogy mindörökre házában maradjon.

Olyan áthatolhatatlan, átláthatatlan mégis. Nem enged. Akaratlan körbe fog, szabadon enged. Hagyja, hogy körötte forogjak. Hagyja, hogy ne tehessek semmit vonzása ellen. Hagyja, hogy elveszett legyek. Hogy ne legyen kiút. Néz rám és visszaragyogja arcom. Csak pillanat a gyűrű végtelenjén. Nincs írásos nyoma. Fenn sem maradhat. Forgás és ismétlés. Ismétlés és forgás. Kívül. Belül. Kívülről belülre, belülről kívülre. Ragadj meg, fogadj el, őrizz, birtokolj, ne engedj, el ne engedj a végtelenen kívülre, a semmi vonzásába, a halál udvarában maradj velem.

A meséknek van egy Dunjazád változatuk és van egy Sahriar változatuk. A Dunjazád variánssal gyermekkorunkban találkozunk, a Sahriar variánssal felnőtt korunkban. Holott mindkettőjüknek ugyanazt a mesét mondta, s meghagyta, hogy majd aztán annak is legkedvesebb fiára szálljon át. A különbséget ők maguk hallották meg. A gyűrűk története a Sahriar füzérben található, és egy gyönyörű nő aranykarikájáról szól, melyre aranygyűrűk vannak fűzve. A dzsinnek nincs esélye, az asszonyi akarat győzedelmeskedik. Minden választott férfi gyűrűjét felfűzi karikájára. Bizonyítékot szolgáltatva arra, hogy mindannyiunk története a karikán és a gyűrűn függ és múlik. Ki kinek ad gyűrűt, kitől kap, kiét veszíti el és kiét találja meg. Hol van a gyűrűje: a kezén?, a szívében?, vagy a fiókjában? És azt a gyűrűt hordja-e valóban, amelyiket igazán neki szántak?

Hány karikán és melyik gyűrűn függ az életünk? Összeakaszkodott gyűrűk láncsora csilingel át rajtunk. Olyan hűvös és olyan forrón ölel, hogy eléget. Akár akarjuk, akár nem. Van, akit a hidegsége és a jégszerűsége éget el, van, akit az izzása, lobogása fagyaszt meg. Nincs kiút. A karikát lehúzni többé nem lehet. Ott van. Ha láthatatlanul is. Hiába feszegeted.

az istenek parancsa

Az egyiptomi istenek megharagudtak Íziszre, s nélküle csónakáztak át a Középső szigetre, hogy egy fontos ügyet megtanácskozzanak. Antinak, a révésznek parancsot adtak, hogy vigyázzon, nehogy Ízisz átjuthasson hozzájuk. Ízisz görnyedt vénasszonyként kezében lisztet és egy aranygyűrűt tartva közeledett a folyónál őrködő révészhez, és kérte, vigye át, mert lisztet szeretne vinni a szigeten őrködő pásztornak. Az istenek szigorúan megtiltották, hogy asszonyt vigyek a szigetre, s a gyűrű jogán, bármilyen korú, mindig csak a legkedvesebb fiú legyen a ház feje és fejedelme, mondta Anti. Bizonyára Ízisz miatt tiltották meg, de én csak egy vén anyóka vagyok, hangzott a válasz, s ha átviszel, adok neked egy cipót. Egy falat kenyérért nem szegem meg az istenek parancsát, mondta Anti. Erre Izisz a gyűrűt ajánlotta fel, amit a révész elfogadott, és átvitte őt a szigetre. Amikor mindez kiderült, az istenek megbüntették a révészt és kimondták: „Legyen az arany ezentúl a megvetés tárgya”.

A percek, az órák és a napok fonják körénk gyűrűiket. Egyre szorosabbra záródnak. Amikor pontnyira szorul-zsugorodik az idő gyűrűje, már bennünk van, és elérkezett az átmenet pillanata. Nincs menekvés, csak visszatérés a kezdetekhez. Újra beleszorulni a gyűrűbe.

Élt egyszer egy ékszerész, aki messze földön híres volt arról, hogy csodaszép gyűrűket tudott készíteni. Nem készített sokat, de azok műremekek voltak. Egyszer barátja kérte meg, hogy készítsen számára és menyasszonya számára eljegyzési gyűrűt. A megadott időre el is készült a két gyűrű, egyformák voltak, csak méretben különböztek. Az ékszerész kérte, hadd próbálhassa fel elsőként ujjukra a gyűrűket. Meg is érkezett a jegyespár, az ékszerész akkor látta először a menyasszonyt. Elővette a két remekbe szabott, díszes aranykarikát, és egy zöld bársony párnán eléjük tette. A vőlegény ujjára pontosan illett a gyűrű. Amikor a menyasszony fel akarta húzni a sajátját, a gyűrű szétmorzsolódott a kezében, majd milliónyi kis aranyszemcse maradt a tenyerében.

Gyűrűt csak kapni lehet. A gyűrű nem mindennapi tárgy. A gyűrű olyan mintha… Jelenti Sehrezadot és jelenti Sahriar királyt. Ha semmi és senki mást nem is jelent, ők ketten elegendőek a mindenséghez. Hogy körben a gyűrű karikájához hasonlóan bolyongjanak és keringjenek ugyanazon a körpályán, utolérve, elengedve egymást. Hogy elvesszenek a gyűrű szalagján és a gyűrű semmi-belsejében, hogy néha kívülre taszítsák egymást, néha meg belekapaszkodjanak. A gyűrűbe és egymásba.

egyedül kell átlépni

Mind a férfinak, mind a nőnek fel kell készülnie a Halál Birodalmába való átlépésre. A legfontosabb, hogy félelem nélkül, bátran és kíváncsian várják a belépést. A félelmet lehet a legnehezebben megszüntetni. Mert a félelem leginkább abból fakad, hogy egyedül kell átlépni a küszöböt. Aki nem tudja vállalni a magányt és a legcsupaszabb egyedüllétet, annak gyűrűt kell viselnie bal kezének gyűrűsujján. De a gyűrű csak akkor segít, ha szeretet és hűség járja át.

Csak hagyni kell, hadd fonja át, hadd határolja be az életet. Hagyni, ha szorít, hagyni, ha fáj. Nézni, ahogy játszik a fénnyel, látni, ahogy elsötétül. Nincs vége a gyűrűnek. Története van. Egy bevésett jel, vagy annyi sem. Őriz minden egyes bebújást és kibújást. Az ujj melegét vagy hűvösét. A simogatást és a koccanást. Minden érintést.

Egy anya tíz gyermeket szült, mind a tíz fiú, és mind a tíz más-más apától fogant. Az apák mindegyike egy-egy gyűrűvel ajándékozta meg fia születésekor az asszonyt. Volt köztük ezüst, arany, vas, csont, fa, köves- és pecsétgyűrű, gyöngyfényű, gyöngybetétes és egy láncgyűrű is. Amikor az ifjak felnőtt korba léptek és elhagyni készültek az anyai házat, az anya mindegyik alkalommal lehúzott egy-egy gyűrűt az ujjáról. Öröme és szomorúsága mérhetetlen volt. A gyűrűk nyomát, ujjai tövén vakító, fehéren világító karikákat élete végéig őrizte bőre.

Esőkarikák gyűrűznek. Nem látni az eget. Sehrezád vigasztalja a síró asszonyokat és az álmatlan királyokat. Mesegyűrűket fűz fel, azzal űzi el a szomorúságot.

Az álmoskönyv szerint: Aranygyűrű jószerencse. Drágakövekkel kirakott gyűrű: nőtlennek házasságot, házasnak gyermeket jegyez. Elveszett gyűrű: hűtlen mátkaságot mutat. Kerner szerint ajándékba kapott gyűrű rábeszélés a házasságra. Elveszített gyűrű jelzi, hogy tudomásod szerint megcsalnak. Ujjon viselt gyűrű: sikerült terv. Karikagyűrű: rágalom. Egy öregasszony szerint: minden gyűrű házasodást jegyez, de nem mindig szerelmet.

Jó lenne, ha kerek volna. Szabályos. Gurulna és megállna. Csillogna. Fénylene. Elkarikázna és visszatalálna. Vagy inkább csak mindig itt-itt-itt-itt gyűrűzne. Valahogy megtalálna.

kétkedő mosoly

Volt egy férfi, aki kapott a tündértől egy varázsgyűrűt, amely minden kívánságát teljesítette. Először egy gyönyörű nőt kívánt. Aztán mindazt, amit a nő kért és megkívánt. Az összes kérését és kívánságát teljesítette, mígnem egy tengeren úszó, gyönyörű és gazdag városban éltek boldogan. Végül a nő magát a gyűrűt kérte. A férfi egy kétkedő mosoly és egy sóhaj kíséretében átadta a gyűrűt. A nő belehajította a tengerbe. Minden eltűnt. Csak a férfi maradt egyedül és üresen a tengerparton.

Mit lehet kezdeni egy visszaadott gyűrűvel?

Élt egy fiú, aki sántított. A tornateremben felfedezte a gyűrűt, és éjt nappallá téve gyakorlatozott rajta. Lassanként minden versenyt, minden bajnokságot megnyert. Nem volt olyan gyűrűgyakorlat, amelyet ne tudott volna megcsinálni. Ugrott, forgott, kifordult, átbucskázott. Bármit, amit kellett és lehetett. De a jegygyűrű-gyakorlatot soha nem tudta megcsinálni.

Minden gyűrű varázsgyűrű. Minden történet varázsló történet. Körbejárnak végtelenül, átgyűrűzik itt-létünket. Ha átvettetünk a gyűrűn túlra, ami a gyűrűn belülre, a – látszólag – üres térbe, akkor is a gyűrű a viszonyítási pont, akkor is a gyűrűben maradunk. A gyűrű vonzásában vagyunk, mert vonzatni és vonzódni akarunk, mert tartozni akarunk. Mert nem is akarat ez valójában, hanem szükségesség, elkerülhetetlenség, magyarázaton kívüliség. Megszólíthatatlan üresség, kín. Ahogy rászorulunk. A gyűrű peremére. Egymásra.

Egyszer csak arról kezdett beszélni, hogy már megint nem tette föl a gyűrűt, amit a vőlegényétől kapott. Es ez nem először fordul elő. Ez biztosan jelent valamit. Hogy nem érzi igazán: hozzátartozik. Talán fel kellene bontania az eljegyzést. De nem, mégsem. Vagy ki tudja. És közben egyre a bal kezének gyűrűsujjáról hiányzó gyűrű helyét simogatta.

A gyűrű őrzi az Egész mítoszát. Csak az emberek sokszor félbevágják a gyűrűt. Félbevágják az életük. Vagy a gyűrű önmagától hasad meg. És akkor már nincs mit gurítani tovább.

karikáztak tovább

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy karika. Megunta, hogy mindig csak a sarokban porosodjon, s elindult a nagyvilágba. Karikázott, karikázott, míg össze nem találkozott egy drágakővel, aki az út porában csillogott. Együtt folytatták útjukat. Beértek egy nagy városba, ahol éppen vásár volt. Hol a karikát kérdezgették, hogy eladó-e a drágakő, hol a drágakövet, hogy eladó-e a karika. De nem akartak elválni egymástól. Elhatározták, hogy örökre együtt maradnak. Betértek egy aranyműveshez, aki a karikába illesztette a drágakövet. Így karikáztak tovább, míg a király városába nem értek, ahol éppen lovagi torna zajlott. A drágaköves karika győzedelmeskedett, s így felkerülhetett a királykisasszony ujjára. Ekkor ékköves aranygyűrű lett belőle.

Hajnali csönd riaszt föl. Kitárod az ablakot. Hiába szólítod. Hiába szólítasz. Hiába szólítalak. Elmúlt tavaszunk és elmúlt nyarunk is. Hát dideregjünk együtt tovább. Összekoccannak a gyűrűk ujjainkon.

Az az üres hely, amit a gyűrű karikája bekerít, éppannyira fontos, mint maga a karika. Abban rejtőzik a szabadság. Fel is lehet húzni, le is lehet venni. Kör. Karika. Gyűrű: Köröz. Karikáz. Gyűrűz. Gyűrűzik. Meggyűrűz. Gyűr…

Lehet, hogy menedék, lehet, hogy börtön. Lehet, hogy védelem, lehet, hogy támadás. Lehet, hogy álom, lehet, hogy káprázat. Lehet, hogy kiút, lehet, hogy sivatag. Lehet, hogy drágakő, lehet, hogy bilincs. Lehet, hogy fény, lehet, hogy sötétség. Lehet, hogy nap, lehet, hogy árnyék. Lehet megnyílás, lehet becsukódás. Lehet örökre, lehet hiába. Lehet arany és lehet vas. Lehet lánc és lehet bilincs. Lehet kő és lehet por. Bármi lehet és semmi sem.

Egy férfi egyformán szeretett két nőt. Mindegyik nő minduntalan arról faggatta, melyiküket szereti jobban. A férfi egyszer aztán készíttetett két gyűrűt. Teljesen egyformát. Külön-külön adta át asszonyainak, kérve tőlük, hogy soha ne beszéljenek róla, tartsák titokban. Nemsokára, amikor mindhárman együtt voltak, így szólt: azt szeretem jobban, akinek a gyűrűt adtam. És ezzel mindkét asszonyt boldoggá tette.

Ne adj gyűrűt. Ne fogadj el gyűrűt. A gyűrűbe zárt varázst soha többé nem lehet megtörni. Áldás és átok is. Ugyanabból a kézből. Ugyanabból a simogatásból. Hány mozdulatra telik. Ugyanaz és mindenkihez másként szól. Hányszor lehet ugyanazt a varázst szerteszórni. És mi marad belőle.

Azt nem tudjuk, hogy Sahriar király ajándékozott-e végül gyűrűt Sehrezádnak. Azt tudjuk, hogy gyermekeik születtek a mesében és a meséből. Minden mese közül talán az ő el nem mesélt meséjük a legszebb. Mindig az el nem mesélt mesék a legszebbek. Most egy ilyen el nem mesélt mesét mesélek, más mesékkel mesélem el, hogy jobban olvasható legyen, hogy megmaradjon a nyoma, aminek nincsen meséje, mert olyannyira mesés.

szabadon vagyunk

Van láthatatlan gyűrű is. Olyan gyűrű, amelyikre vágyunk. Olyan, amelyiket csak Ő, és senki más nem adhat nekünk. Ez a legszorosabb és legelvághatatlanabb kötelék. A hiányzó gyűrű szorítása és engedése. Engedékenysége. Néha az fáj, hogy szabadon vagyunk. Hogy el vagyunk engedve. Hogy nem tartozunk. Sehová. Senkihez. Senkiért. Senki felé. Hogy nem akar szorítani a gyűrű. Lötyög. Elmozdul. Elcsúszik. Jobb a szorító gyötrelem, mint szabadon semmibe vettetve.

Ismerősöm mesélte, hogy gyűrűjét egyszer egy távoli város mosdójában letette kézmosás előtt, és ott is felejtette. Hiába ment vissza, nem találta meg. Néhány évvel később férje abban a városban nősült újra.

Mégsem arra gondolok, hogy hiába. Mégsem arra gondolok, hogy nem érdemes. Nem arra gondolok, hogy jobb, ha nincs, mintha van. Nem arra gondolok, hogy kitérni, elmenekülni, megúszni. Nem arra gondolok, hogy sötét erőknek kiszolgáltatva. Arra gondolok, hogy kizárólag csak ebben az egyben, csak ezzel az eggyel. Ha van is választás, az nem választás. A gyűrű kör. Végtelen. Kezdettelen.

Egy kislánynak, aki nyafogós volt, nagymamája egyszer ajándékozott egy gyűrűt, s azt mondta: ha ez a gyűrű az ujjadon van, nem fogsz nyafogni. A kislány boldog volt, és szeretett volna dicsekedni a gyűrűvel, ezért az első adandó alkalommal, ahogy egy ismerősével találkozott, ujjáról lehúzva boldogan mutatta a gyűrűt. Nézd, amíg ez a gyűrű rajtam van, addig nem sírok és nem nyafogok. Abban a pillanatban kigurult kezéből a gyűrű, ő pedig iszonyatos bömbölésbe kezdett.

Le kellene hajolni és fölvenni a gyűrűt. Még egy karcolás sincs rajta. Minden kerek. Minden csillog. Belül kellene kitölteni, megtölteni.

Egy keleti mesében a fejedelemasszony elvesztette gyűrűjét. A fejedelem a nagyvezért bízta meg, hogy kerestesse, mert felesége és ő maga is igen bánatos miatta, rossz előjelnek vélik. A nagyvezér kerestette, de amikor már több hete sem lelt a nyomára, a fejedelem igen megharagudott rá, és még egy nap haladékot adva kilátásba helyezte, hogy kivégezteti, ha a gyűrű nélkül jelenik meg másnap előtte. A nagyvezér elkeseredve ment haza, de a felesége tanácsára elhatározta, hogy élete utolsó napját vigasságban és örömben fogja eltölteni. Hamarjában díszes lakomát készítettek, a város minden lakóját meghívták házuk hatalmas parkjába, zenészeket, táncosokat kértek fel szórakoztatásukra. Jöttek is a vendégek, de egyik sem érkezett anélkül, hogy legalább egy csekély ajándékot ne hozott volna. Egy halász hatalmas hallal érkezett, amit rögtön a konyhára küldtek, hogy készítsék el a vendégeknek. Ahogy fölvágták a hasát, kigurult belőle a gyűrű.

Nincsen véletlen. És nincsen végzet. Nincsenek tények és nincsenek érvek. Vagyunk tetteinkben vagy tetteinken kívül. Jó lenne egy nézőpont. Ha nem is a mienk, legalább valakié.

Amikor a galambokat meggyűrűzik. Ezért vagy azért. És visszaszállnak.

A falon túl van az a kert. Körülzárt árnyas udvar. Onnan hallotta Sahriar király is azt az éneket. Árnyas fák. És minden egyszerű. Valaki másé. Hiába lépnél be. A tiéd soha nem lehet. Már van gazdája a körülkerített kertnek. Már van gazdája a gyűrűnek. Láthatatlanul fon körbe életeket. Már van foglya a kertnek. Életek nyomai gyűrűznek a ház falain belül. Láthatatlanul, de jól érezhetően.

Csön-csön gyűrű? köl-csön gyűrű?

Ha mindenképpen, hát mindenképpen. De talán mégsem. Mi marad, ha nem gyűrű a gyűrű? Mi marad, ha megakad a végtelen?

egy kis csonk

Egyszer egy férfi messzi útra indult, s felesége egy gyűrűt ajándékozott neki szeretete jegyében és a viszontlátás reményében. Hosszú évekig nem látták egymást, végre a férj hazafelé indult. Útközben szerencsétlenség érte, s életéért küzdve bal kezének ujjait elvesztette. Csak a gyűrűs ujjnak maradt egy kis csonkja, ami őrizte a gyűrűt. Csak a gyűrű maradt meg, őrizve a gyűrűsujj csonkját.

Csak magadért és magamért. Kettőnkért csak. Ahogy átlépjük önzésünk küszöbét, önfeláldozásunk otthonába érkezünk. Egymáshoz érkezünk. Egymásba érkezünk. Ne bánd az eltékozolt időt. Ne bánd, amit elpazaroltál. Ne bánd megbánásod. Nem a mi elhatározásunk. A gyűrűk házában vagyunk. Egyetlen gyűrűben ketten. Délutáni nap fényére ocsúdunk. Félelmetesen reszkető magány látogatását fogadjuk. Illendőképpen.

A gyűrű: csuvasos jellegű, a török nyelvből, a honfoglalás előttről származó szó. Azonos a szérű szóval, de attól független, más török nyelvi átvétel. Eredeti jelentése: körülkerített hely. A mai csuvas nyelvben: sjörö. Egy 1198-as oklevél említi először.

És Sehrezád mesélt és mesélt, éjszakáról éjszakára, és Sahriár király szíve mind könnyebb lett, s a lelke mind porhanyóbb, és az álom magvai is mind könnyebben kicsíráztak benne. Végül Sehrezád így szólt hozzá: Tudom, hogy hatalmas szívedet harag árnyékozza, mert megszerettél valakit, aki nem akart szeretni téged. És volt valaki, akinek meghallottad zümmögő zenéjét, s egyszeriben olvadozni érezted a szívedet tőle, s egész testedet oly módon lankadozni, mintha a legédesebb álom kezdené környékezni: de vajon ez a zümmögő zene fog-e zengedezni újra? De ki ismeri, ó hatalmas Sahriár… titkait és… útjait?

kép | vecteezy.com