DERŰS MONO-DIA-LÓGOK
2003 augusztus
előirat:
megérinti az ég a földet
nyújtózik fölfelé a föld;
leheletnyi távolságuk
fényévekre
nő
Védőbeszéd
mert nem véd meg senki sem és semmi
a saját daimónion cselszövéseitől
figyelmezzetek hangomra athéni férfiak
és a hangra mely megszólal belül
vagy nem
figyelmeztet
hallgat rezzenetlenül
meghalni nem félek
hisz nem rossz a halál
rosszabb annál élni
méltatlanul a
létre
kárhozott sorsot tölteni
ércnél maradóbb mit
szét nem tör a változó idő
átmenni nem más mint
semmi mint
álmot látni vagy feledkezni
mindenekről
magamat nem csak titeket
szánlak itt maradók
mi lesz veletek ha
rádöbbentek mit
tettetek
mi lesz ha nem csíp benneteket
bögöly módján Szókratész hogy
ne legyetek restek a jóra
mi lesz veletek ha nem
lesz semmi csak üresen
kong a város a piactér
[plázák telnek meg talmi jelekkel ábrákkal
semmirevaló tétlen figurákkal]
ha senki sincs aki bölcsességre inti az
okosokat és mindentudókat
én halni indulok ti
élni hogy melyikünk sorsa
jobb nem tudja senki csak
egyedül az
aki alkotott teremtett s
végtelen mérhetetlenül
Phaidrosz és Szókratész sétál
a városfalon kívül a közeli
ligetben
saru nélkül mezítláb
’nem is kellemetlen ez különösen
az évnek ebben a szakában’
pihenőhelyet keresnek szépet
terebélyes platán alatt
szűzbokor tövében virágzó illatában a
magas fűben kabócák
kórusa dalol
étlen-szomjan
egészen addig énekelnek míg egyszer csak
lehullnak szótlanul
Phaidrosz csábította ki a zöldbe Szókratészt
a városlakót akit nem hat meg a
fák sokasága se patak csörgedezése
se madárdal se hűsítő szellő
szép szóra vár inkább beszédre
Phaidrosz ígéretére ki
teljesíti is ha nem is legott de
végre kiérve
elő is veszi
köpenye alól az írást
Lüsziasz beszédét olvassa fennen
szavalva
Szókratész figyeli hallgatja
nézi csodálja bár
belelát a szavak redői közt
rejtőző bujkáló
cselszövés ráncaiba redőibe
hallja a csalást de szólni nem szól róla sőt
mintha dicsérné majd
hirtelen egy lendülettel megfordítja a szót
s láthatóvá teszi mondja
mi igaz mi hamis
mi való mi ál
mi szép mi csúnya
mi bölcs mi balga
így szól Érászhoz a
palinódia
Arisztophanész a Lakomán
Valaha egyek
voltunk egészek
egyenlők az
olymposziakkal
vágy nélkül
álmok nélkül
teljesen
hiánytalanul
éltünk Zeusz
megirigyelte örömünk
félte hatalmunk
félemberré
tett inkább
mindannyiunkat egy
vágással
párját kereső
bolyongó árnyalakká
végképp sajgó
vágyra ítélve a
halandót
Alkibiadész a Lakomán
Most akkor feltárom és kitárom
azt a kis szilént mely
istenképet rejteget bár
külseje mit sem mutat a
képfaragó műhely poros polcain
kettényitom hogy látni
lehessen a fuvolást aki
szájából jövő hatalommal
bűvöl és bájol bár
puszta beszéd semmi
más amit
mond akár Marsziász
holott nem az
mégis hányszor éreztem
hallgatván őt
– és gondoljatok részegnek
bódultnak vagy eszeveszettnek
megvallom mégis –
hogy nem érdemes élnem ha
úgy élek amint élek és
senkinek nem érdemes élnie
ha úgy él ahogyan én
fülemet ha átengedem
beszédének erőm nincs
ellenállni jobb ha
befogom inkább
mintha szirének elől
óvakodnék bújnék
hiába kényszerít a
belátás és a szégyen
menekülök futok majd
visszatérek hogy nyitogassam a szilén-rejtette
istenképet
– a csodásat –
mely magához nem enged
legyek bár a legközelebb
hozzá
Diotima és Szókratész
1.
Szókratész gondolj bele ne
keveredj saját szavadba hogy lehet isten ki
nem tökéletes ha hiányzik belőle mindaz mi
halhatatlant halandó fölé emel
ne hidd hogy Erósz isten hiszen magad
mondtad híjával van
mindennek mi szép és jó meg bölcs vágyik
reá minden bizonnyal ezért
hogy ő az aki szeret és nem ő az akit
szeretnek
szeretné csak ha őt szeretnék
daimonion ő hatalmas
vágy telhetetlen birtokló és akaratos
mint anyja a koldus mezítláb jár otthona
állandó bejelentett lakhelye nincs
máról holnapra éldegél de isteni
apja szerint bátor nemes tettekre buzdít
halandó halhatatlanul meghal ma itt
feltámad újra máshol
másban és másként
uralkodó bárhol legyen is ahová
pillantását veti
elidőz röviden majd
elillan él és meghal
időnap előtt de
feltámad mindig másban
megcsalva halandót halhatatlant
egy időben ugyanott
2.
és nem tudjuk mi is
ki is ő jobb
híján hívják vágynak az emberek
utolérhetetlen úr
mindenben mindenek felett
ha nincs jelen hiányzik ha
itt van még inkább
előhívja társát a
hiányt a hiábavalót
a kétarcú reményt
a megbűvölőt a megcsalót hogy a
halandót elbűvölje
vakítsa
sorsának viharos
öblébe-ölébe
sodorja
3.
és mit gondolsz Szókratész
mitől hogy
halandók képesek mindent
odahagyni ha
Erósz hívja űzi őket
isteni erővel győzni
bajt bút veszedelmeket
szenvedni szégyenbe
rohanni esztelen
tervet követni
elmés dolgokat kitalálni
örjöngeni örülni
sírni zokogni könnyeket hullatni
semmiért miközben a
mindent érzik veszni és
megnyerni
oktalanul
értelmetlenül
iszonytatóan döbbenetesen
mit gondolsz Szókratész
szól-e erről a daimónionod
hogy lehet hogy a
halandók mindig mind
meghaladottak
4.
hatalmas daimón ő
Szókratész
nagy tettekre sarkall és
kisszerűségekbe botlasz
őrült dolgokat követsz el
miatta mániával
rokon ő a
szent őrülettel mely
csoda dolgok alkotója itt
a földön
úr ő féktelen uralkodó
kívül belül bolyongó
utakon cikázó
halhatatlanul halandó
daimonion a
leghatalmasabb
mindegyik közül
Árnyak
Körülöttünk mint barlang
falán árnyak jelenik
meg számunkra a világ vajon
ki különbözteti meg jobban
egyiktől a másikát
ki lát mélyebbre a választott
árny szemében hívén
hogy igazat talál
ki véli felismerni a sík
felület mélyét
ős okát
jutalmat kap érte kitüntetést
díszt a mellre kézbe fiókba falra
miközben
háta mögött zajlik zsong és dalol
a való világ ezernyi alakja
De ha megfordulsz
és felnézel egy kicsit
vakítja szemed a tűz
vonz a fönti fény
szemed könnyes
botladozik lábad
folyton elbuksz térdelsz csúszol
felkelsz megint
az ismeretlen
ismeretet ígér
tudást tényeket tételeket
tán
bölcsességet is és
hiába a lépegetés
napról napra a barlangból feljebb kijjebb
a halmozás a begyűjtés a megőrzés a raktározás
az óvás az emlékezés
megtehetsz mindent akarhatsz
de a végső mozdulat
nem a tiéd
se nem
azé aki akarja
mert minden lélek mint
szárnyas fogat
körüljárja a csillagvilágot
és megláthatja magasból a szépet
minden halandó lélek
álmát
övé lehet
a múlandóban az
örök harmónia
s emlékezhet
mindig vágyakozón a
zuhanás előtti
örök
pillanatra
utóirat:
Erősebb a van-nál a nincs.
Az elhajított létdarabkák
egymáson hevernek, mint
játszani siető kisdiák
íróasztalán hagyott
pálcikák, korongok.