MÚLTÚNKRÓL: PANNONHALMÁN
MAGYAR CSALÁDI KALENDÁRIUM [1986 február]
A magyar művészet múltjának egykori gazdagságát alig néhány emlék idézi. Kevés, ami túlélte a századokat, sokszor csak egy kis építészeti részlet, egy freskótöredék mutatja a hajdani szépségeket. Hány helyen kellett és kell a föld alatt megkeresni korai székesegyházaink, monostoraink vagy a királyi lakhelyek maradványait, hogy puszta alapfalakból következtethessünk a nagy múltra. Talán sehol a világon nem nyílt annyi romkert, mint nálunk és holt emlékként kőtárakban sorakoznak középkorunk legkorábbi faragványai. Mert rekonstrukciójukra is csak elvétve nyílt lehetőség.
Minden emlék, ami megmaradt, ezerszer értékes.
méltóságot sugárzó monumentalitás
Ják bencés apátsága még szinte teljes épségben őrzi fényét és kapujának nagyszerű plasztikája Közép-Európa legelső emlékei közé emeli. A zsámbéki templomrom méltóságot sugárzó monumentalitása, a pécsi székesegyház domborművei, az esztergomi királyi palota kiásott és rekonstruált termei és kápolnája, a budavári páratlan szoborlelet, a veszprémi Gizella-kápolna freskói, és sorolhatnánk tovább, romosan, töredékeikben is bizonyítják múltunk kultúrájának, művészetének egyetemes jelentőségét.
Az egyik leggazdagabban és legelevenebben megmaradt ősi központ Szent Márton hegye, a pannonhalmi templom- és kolostoregyüttes. Úgy hiszem, ez egyike azoknak a helyeknek, ahova el kell látogatnia mindenkinek, akik megérteni és megérezni vágynak valamit múltunk szépségeiből. Történelmünkre emlékezünk itt, mert ez a hely minden dicsőt és nehezet átélt, amivel az évszázadok gazdagították és terhelték az országot. A nagy korszakok építették és felhalmozták benne a kultúra kincseit. A háborúk, a pusztítás esztendei rabolták értékeit, csonkították művészetét. Pezsgő élet töltötte meg vagy kihaltak falai. De mindig tudott újra kezdeni; így őrizte meg a letűnt korok kultúráját.
Nem járhatjuk most végig épületeit, termeit, levéltárát, könyvtárát, a pompás festménygalériát, de felvillanthatjuk egy-egy részletét, s a tényt, hogy mindenben részesült, minden érintette, ami hazánk történelméhez tartozott.
Középkori művészetünk emléke a kolostorudvart körülölelő folyosó, a szerzetesház kerengője. A folyosó ablakain átcsillanó fény életet varázsol a szobrokká faragott gyámkövekbe, amelyekkel alkotójuk az ember belső világát kívánta megfogalmazni: az alázat és a gőg, a bölcsesség és a harag, az erő és az érzékiség szimbólumai. A gondolkodó, a megismerésre vágyó vagy az ösztöneinek kiszolgáltatott, belső erejét vesztett embert fogalmazzák meg. Meg kell állnunk előttük, hogy művészi valóságuk szemlélődésünk tárgya legyen. Mert alkotójuk szándéka szerint töprengésre késztettek, és késztetnek ma is. Ez a középkori művészet nagy tanulsága: minden részletében értelmet, jelentést hordoz, esztétikai valóságát a gondolat határozza meg.
És a kerengőtől ölelt kis udvar, mint nyitott mennyezetű terem illeszkedik az épületegyüttesbe. A korlátok, a támpillérek, a gótikus ülőfülke, a napóra, kis zömök tornya megelevenednek az udvart borító fényben.
Porta Speciosa
Magához húz minden középkori részlet, mert úgy hiszem, hogy e korszak művészete olyan erő, amely évszázadok elmúltával is megőrzi szuggesztivitását, esztétikai törvényei örök időkre hagyományt jelentenek. Így igaz ez olyan egyetlen részletnél is, mint a kolostort és a templomot egykor összekötő díszkapu megformálása, a Porta Speciosa megkomponálása. Nemes kiképzésében olyan energia van, amely lehetővé teszi, hogy egymagában felidézze lerombolt egykori környezetét. Pedig mennyire egyszerű a szerkezete; kétoldalt 10-10 karcsú vörösmárvány oszlop mélyíti a kapu terét, és az oszlopokat fehérmárvány faragott fejezetek koronázzák. Még színhatásában is átgondolt. Egymás mellett a vörös és fehér, amelyet a márvány finom erezése mozgat és gazdagít: valóban remekmű.
A középkor vonz magához, pedig itt Pannonhalmán kulturális múltunk olyan meghatározó stílusával, illetve korszakával is találkozunk – teljes pompájában és épségében –, mint a barokk idők, a 18. század művészete. Bizony meghatározó országos szempontból ez a kor, hiszen a török után elpusztított ország ebben a stílusban épült újjá. Így szinte mindenütt találkozunk vele, városaink műemlékegyüttesét döntően formálta ez a szemlélet, és természetes, hogy jelentős szerepet kap a kolostoregyüttesen belül is. Architektúra, szobrászat, festészet együttesen őrzi ennek a művészeti stílusnak a ritmusát, harmóniáját. És tovább az időben, a 19. század, a klasszicizmus nagyvonalúsága teremti meg a könyvtár impozáns épületét. Itt őrzik a képtárat is, annyi jelentős külföldi és magyar mester alkotását.
Igen, így épült egymás mellé Szent Márton kolostorában mindaz, ami múltunk kultúráját meghatározta. Ez a hely művelődésünk jelképe, és amikor feléje közeledve megpillantom az együttest, amely koronaként emelkedik ki a hegyet körülvevő halmok közül, tudom, hogy falai között hazám történelme vár.