Bujtor László

DARWIN BULLDOGJAI ÉS AZ EVOLÚCIÓS GONDOLAT EREJE

2008 május

DARWIN BULLDOGJAI ÉS AZ EVOLÚCIÓS GONDOLAT EREJE

Charles Darwin A fajok eredete1 című, 1859-ben megjelent művének jelentőségét szinte lehetetlen felbecsülni (nem is kísérelem meg), de egy nemrég magyarul is megjelent könyv kapcsán újraolvasva a 19. század második felének természettudományos megismerés-történetét, érdekes párhuzamokra, a maihoz hasonló folyamatokra bukkantam.

 

Darwin bulldogja

A visszahúzódó, introvertált tudósalkatú Darwin teljesen alkalmatlan volt saját műve és az evolúciós gondolat hathatós terjesztésére. Az elmélet védelmét és népszerűsítését kortársa, az orvos-természetbúvár Thomas Henry Huxley2 vállalta óriási vehemenciával – kiérdemelve a „Darwin bulldogja” melléknevet. Huxley harca a darwinizmus (mai kifejezéssel az evolúcióelmélet) terjesztéséért és elfogadtatásáért az eszmetörténet legszebb küzdelmei közé tartozik. Egyik kiemelkedő eseménye 1860 júniusában az angliai Oxfordban következett be, amikor Huxley nyilvános vitát vállalt Samuel Wilberforce érsekkel (gúnynevén Soapy Sam – Síkos Samu), aki hírhedt volt megfoghatatlan érveléséről. A vita során Wilberforce érsek kigúnyolta az evolúciós gondolatot, és beszéde végén rákérdezett, vajon Huxley nagyanyai vagy nagyapai ágon származik-e a majmoktól? A közönség hahotázott, ám Huxley csak ennyit dörmögött maga elé: „Az Úr adta őt a kezembe”, majd felállt, és Darwin elméletének védelmében briliáns beszédet tartott, amit az érseknek adott válasszal fejezett be. Szavait az emlékezet különféleképpen őrizte meg, én a legismertebbet idézem: „Inkább vagyok két majom leszármazottja, mint egy olyan emberé, aki fél szembenézni az igazsággal!”

a „csontok háborúja”

Amíg Angliában ilyen intellektuális küzdelmek zajlottak, addig a 19. század második felének amerikai természettudományos vitáira a „csontok háborúja” címkét ragasztották. A háborút 1858-ban egy Hadrosaurus csontváz fölfedezése robbantotta ki, amely az addig talált legteljesebb dinoszaurusz maradvány volt. A lelet óriási érdeklődést és versengést váltott ki két remek természetbúvár, Edward Drinker Cope és Othniel Charles Marsh között. Azon csatáztak, ki tud több ásatag lényt felfedezni, több cikket publikálni és több új fajt leírni. A kezdetben nemes versengés később eldurvult, torz versenyfutássá vált: melyikük jelentet meg több cikket és pocsokondiázza hatásosabban a másikat.

A háborúskodás további meneténél fontosabb a korabeli Brit Birodalom és Egyesült Államok természettudományos fejlettsége közti óriási különbség, bár a kor amerikai természettudósai intenzív kapcsolatokat ápoltak az öreg kontinenssel (Cope éveket töltött a berlini egyetemen), hazájukban csak az USA saját területének fölfedezésével és leírásával voltak elfoglalva. Az amerikai természettudományos közélet a deskriptív őslénytan lázában égett. A korabeli bulvársajtó rendszeresen címoldalon számolt be a csontok háborúja újabb „fronthíreiről”, miközben a Brit Birodalom természettudománya nagyívű szintézisekhez érkezett! Méghozzá nem is egy tudományterületen. Cope és Marsh Amerikában a pankráció színvonalára süllyesztette a tudományos kutatás nimbuszát, de Darwin csöndes, vidéki magányában művét írta. 150 év távlata és az utókor méltatlan emlékezete talán úgy láttatja: Darwin munkája egyedülálló teljesítmény a kor tudományában. Nem így van, elég, ha a Darwin előtt majd’ harminc évvel alkotó Charles Lyellre gondolok, aki ma a földtudományok berkein kívül jószerivel ismeretlen, ám a geológiában akkora forradalmat vitt végbe, mint Darwin a biológiában; alapműve, a Principles of Geology3 1830-ban jelent meg Londonban. Darwin evolúciós elméletére Thomas Malthus szerzetesnek a népesedésről és a gazdasági javakról 1798-ben kiadott műve4 mellett ez a könyv hatott leginkább. Egy példányát becses olvasmányként vitte magával Föld körüli útjára. Lyell friss szemlélete, a folyamatosan változó, állandó mozgásban lévő Föld gondolata és a dinamikus földtan eszméje termékenyítően hatott, a dinamikus biológia eszméje csírázott ki belőle. Utazásáról visszatérve elvonult vidéki házába – alkotni. Angliában ekkoriban ismeretlen fogalom a közpénzből fizetett, állami alkalmazottként kutató tudós. Darwin kivételes szerencséje nem is az volt, hogy körbeutazta a Földet (ezt mások is megtették, köztük az őfelsége segédhajóorvosaként szolgáló Huxley is 1846–1850 között), hanem hogy Wedgwood-lányt5 vett feleségül. Benősülve a gazdag családba, biztos anyagi hátteret tudhatott maga mögött, nyugodtan töprenghetett, írhatott. 

nagy vonalakban ismerjük

Az evolúciós gondolat gyorsan megtermékenyítette a történeti földtani és az őslénytani kutatásokat: az elmélet támogatásával új felfedezések születtek, és helyükre kerültek az addig önmagukban álló elemek. Mára nagy vonalakban ismerjük a földi élet fejlődésének lépéseit az utolsó hatszázmillió évben. Az evolúciós gondolat a biológia tudománya és az őslénytan számára egyaránt megmutatta azt a stabil pontot, amelyből e két tudomány kifordította mindenhatóságukból a teremtés- és özönvíz-elméleteket.

Darwin rottweilere

Ennél szebb és fényesebb diadalt eredeti gondolat sohasem aratott, mondhatnánk, illetve mondhattuk – a múlt század kilencvenes éveiig. Ám ekkor az USA délkeleti tagállamaiban lejátszódnak az első modern majomperek. Minősíthetnénk ezeket az amerikai álomhoz kapcsolódó „végtelen” szabadság kitermelte természetes kulturális sorjának is. Az amerikai társadalom, a „melting pot” türelmébe nemcsak a Harvard, Princeton és MIT csúcstechnológiája és legfejlettebb tudásgyárai férnek bele, de a kreacionizmus és az intelligens dizájn elmélete is. Apró vállrándítással elintézhetnénk az Egyesült Államok Biblia-övéből, az egykori rabszolgatartó déli államokból kiinduló, és egyre erősödő áramlatot, ám ezt nem tehetjük. Egyrészt mert 2001. szeptember 11-edikét követően az Egyesült Államokban felerősödött a vallási fanatizmus, s mert a ragadós butaság elért a Fehér Házig. A műveletlenségével nyíltan kérkedő és fájdalmasan buta elnök, Bush II. nyíltan hirdeti: az iskolákban az evolúciós elmélettel együtt és ugyanakkora súllyal kell ismertetni a kreacionizmust, az intelligens dizájn elméletét. A természettudományokat manapság érő eszelős támadások olyan hangosak, hogy korunk vezető természettudományos ismeretterjesztői és tudósai is ringbe szálltak, köztük az egyik legnagyobb hatású evolúciós ismeretterjesztő, Richard Dawkins: Darwin modern vérebe. Szerepét bő egy évtizede felismerte Charles Simonyi, és 1996-ban a Darwin rottweilere melléknevet aggatta rá. Új könyve6 immár 2 000 000 példányban kelt el az USA-ban, és 2007 ősze óta magyar fordításban is olvasható. Dawkins korábban üdítően elmepallérozó vitákat folytatott teológusokkal és vallásos filozófusokkal. Ezekben a vitákban a történelem önmagát ismétli: Dawkins csörtéi, melyeket egy oxfordi teológussal vív, meglepően (vagy nagyon is érthetően?) ismétlik Thomas Huxley és Wilberforce érsek vitájának egyes mozzanatait. Dawkins felrója a teológusnak, hogy nem hoz semmilyen bizonyítékot hitének alátámasztására, sőt azt állítja, hogy hite alapja nem cáfolható, ezért nincs is semmiféle bizonyíték. A két gondolati rendszer közt feszülő ellentmondás pontosan itt kristályosodik: a tudományban a negatív bizonyíték, azaz valaminek a hiánya nem bizonyító erejű. Pusztán a felmutatott pozitív bizonyíték perdöntő. Az intelligens dizájn – érvel Dawkins – nem tudományos, hanem vallásos érvelés. Isten létezése önmagában ugyanolyan tudományos hipotézis, mint bármelyik másik. Ám Dawkinstól szokatlan indulatot olvashatunk az Isteni téveszme című könyvében. Sokan kritizálják egyetemes és mindent elsöprő vallásellenessége miatt. Már nem Huxley mormogását halljuk; ez a tökéletes istentagadás vad csaholása. Talán éppen ezért kapta Simonyitól a rottweiler melléknevet. Korunk a posztindusztrializmus kora, értékvesztő, durva világ, melyet csak a robusztus felépítésű rottweiler állhat, és – sajnos – gyakran ragadtatja túlzásokra mindkét oldal (vagy akárhány oldal) képviselőit. A mi esetünkben Dawkins urat is új könyvének egyes lapjain. Magyar kritikusa, Makai Péter Kristóf, Dawkins rottweileri stílusát ekképp minősíti: „bizonyos vagyok benne, hogy egy új, egyetemes világi értékrend kialakításához nem a botot kell kirúgni az emberek kezéből, hanem lépésről lépésre kell megtanítani őket járni”7 Igazat kell adni neki. Dawkins könyvét bizony kedvem lett volna néha letenni – írója ugyanabba a hibába esik, mint az általa támadott vallási fanatikusok: vad gyűlölettel fogalmaz. Egyetértek Makaival. Bár Dawkins csaholására sokan felfigyelnek, acsargása többeket bizonytalanít-tántoríthat el, mint akiket érvelésének tántoríthatatlanságával megnyer. Huxley brit eleganciája és finom iróniája kiveszett napjaink retorikájából.

 

Nietzsche, Darwin intellektuális bulldogja

A vallás és az evolúciós gondolat egyeztethetetlenségének felismerése nem korunk leleménye. Friedrich Nietzsche a darwinizmus születésével szinte egy időben, 1888-ban átlátta a gondolat teremtőerejét és jelentőségét. A természettudós Darwin ébresztette rá a filozófus Nietzschét, hogy a fajok (beleértve az embert is) nem állandóak. Az evolúciós elmélettel az örök állandóság és a statikus világkép helyét az átható változás veszi át az univerzum magyarázatában. Nietzsche elfogadta, hogy a szerves anyag fejlődésének és történetének konzisztens magyarázatára az evolúció a helyes elmélet, s ezzel számára az univerzum létezésének megértéséhez vagy az ember felemelkedésének magyarázatához Isten szükségtelen instrumentum lett.

A darwini evolúciós eszme igen hamar a tradicionális értékrend összeomlásához vezetett, hiszen a valóság értelmezéséhez mindaddig szükséges spirituális cél elenyészett. Nietzsche azt is tudta, hogy az evolúció teremtette gondolati válsággal a korábbi filozófiai rendszerek képtelenek megbirkózni. Napjaink új fundamentalistái (a Dawkins által keresztény talibánoknak nevezett ultrakatolikusok), az intelligens dizájn vagy a „tudományos kreacionizmus” hívőinek erősödő, napjainkban is tartó támadásai a tudomány és a tiszta ész ellen, csodálatos írásokra sarkallhatnák a filozófust. Nietzsche – például a misztikus jezsuita lelkész és paleontológus Teilhard de Chardinnel ellentétben – nem jósolta, hogy az ember evolúciójának magasabb rendű végcélja volna. Éppen ellenkezőleg! Metafizikája ebben a világegyetemben az örök visszatérésre, azaz kozmikus ciklusok végtelen sorozatára épül. Nietzsche ugyan nem ismerte a tömeges kihalási eseményeket, de elgondolása magában rejti létezésük lehetőségét. A nagy kihalásokat követő újrakezdések Földünkön szép példáit adják a nietzschei örök visszatérésnek. De az Übermensch megteremtésének oltárán feláldozta a cél nélküli evolúció eszméjét. Szerinte az ember mint biológiai faj a földi élet értelme és célja, mert ő az a nyíl, amely a múltbéli főemlőstől a jövőbeli felsőbbrendű ember felé mutat.

hamis eszme

Ám az evolúciónak még nietzschei értelemben sincs célja. A „fejlődés” szó csak az ember számára jelent előrehaladást, tökéletesedést. Darwin – habár a természetes szelekció pontos működési mechanizmusát, a DNS-t és a genetikát nem ismerte – tökéletesen értette a lényegét. Egyébként Nietzsche is. Az Antikrisztusban így fogalmaz: „Die Menschheit stellt nicht eine Entwicklung zum Besseren oder Starkeren oder Höheren dar, in der Weise, wie dies heute geglaubt wird. Der ‘Fortschritt’ ist bloß eine moderne Idee, das heißt eine falsche Idee. […j Fortentwicklung ist schlechterdings nicht mit irgend welcher Notwendigkeit Erhöhung, Steigerung, Verstärkung.”8 A szó szerinti magyar fordítás nem adja vissza a teljes jelentést. Az evolúció szó nem szerepel, mint ahogy nem szerepel a korabeli magyar szókincstárban sem.9 A fordító az „Entwicklung” és „Fortentwicklung” főneveket tehát eredeti értelmükben (= fejlődés, továbbhaladás) alkalmazza: „Az emberiség nem fejlődik a jobb, erősebb vagy a magasabb rendű felé úgy, ahogyan azt manapság hiszik. A ‘haladás’ modern eszme csupán, azaz hamis eszme. |…| a továbbhaladás mindenesetre semmiféle szükségszerű felemelkedést, növekedést, erősödést nem jelent.” Ám ez nem a fordító hibája, hiszen az „Evolution” szó abban az időben még a német nyelvben sem létezett. Az angol fordítás okoskodásomat így támasztja alá: „Mankind surely does not represent an evolution toward a better or stronger or higher level, as progress is now understood. This ‘progress’ is merely a modern idea, which is to say, a false idea. |…] the process of evolution does not necessarily mean elevation, enhancement, strengthening.”10  James Birx Nietzschéről, Darwinról és az evolúcióról írt esszéjében11 bizonyítja az evolúciós gondolat Nietzschére gyakorolt hatását.

Az evolúciós gondolatot érő folyamatos, kitartó és rendre sikertelen, vallás felől érkező támadásokat a kétségbeesés motiválja: krízisben van a vallásos gondolat, az univerzum létezésére és működésére évezredekkel korábban alkotott spirituális eszmerendszer. A szekularizált világképből származó gondolati rendszerek és tudományos kelléktárak ma alkalmasabb eszközökkel rendelkeznek a világ leírására, értelmezésére, és jövőjének előrejelzésére, mint a teológiai rendszerek. És az evolúciós gondolat természetes gyermeke és felnövekvő szövetségese az a cseperedő eszme, hogy nem vagyunk egyedül a kozmoszban.

Az elmúlt években sorra fedeztük fel a Naprendszeren kívüli bolygók százait. Nem vállalok túl nagy kockázatot, ha azt állítom: néhány évtizeden belül Föld-típusú bolygók százait térképezzük fel a Holdra és a világűrbe telepített nagy teljesítményű távcsövekkel. Továbbfűzve a gondolatot, azt is állítom, hogy 50 éven belül megpillantjuk az első élettől virágzó extraszoláris bolygót. Nem, nem hiszem, hogy zöld emberkéket látunk rajtuk! Sokkal inkább hiszem, hogy egy Föld-típusú bolygónak a légköréből érkező fényt elemezve fogjuk kimutatni annak légkörében a szabad oxigént, vagy (ha nem földi típusú életet keresünk), olyan gázösszetételt, amely az adott fizikai paraméterek mellett kiugróan messze esik a kémiai és/vagy termodinamikai egyensúly állapotától. Innen csak egy lépés a földön kívüli élőlények felfedezése. Nem valószínű, hogy én megérem, de a gyerekeink igen. És az lesz a vallásos gondolat legnagyobb válsága.

intellektuális vérebek

Napjainkban, amikor a két nagy eszmerendszer mezsgyéit őrző intellektuális vérebek közti acsarkodás egyre hangosabb, más műhelyekben elegáns kísérlet zajlik, hogy megértsük az ismeretlent; képesek legyünk felismerni egy idegen élővilágot, ami a miénktől jelentősen más úton járva fejlődött millió éveken át. Más szóval: milyen lehet az élet a Földön kívül? Olyan gondolatkísérlet ez, ami megkapó példája az előre vivő gondolkodásnak; Darwin kedvére lenne, ha láthatná, nem pedig kedvét szegné, mint a Dawkins-féle acsarkodás.

 

Darwin-IV, az Idegen bolygó

Stephen Hawking, Michio Kaku, Jamesohn Garvin12 – az ötletadók egy közös munkához összehozták a modern kor vezető természettudósait, sőt a filmipar kultuszteremtő fenegyerekét, George Lucast is bevonták a csapatba. Feladatuk egy elképzelt világ „teremtése” volt, ami azonban valós tényeken, a legfrissebb csillagászati felfedezéseken alapszik. A munkát a Discovery Channel kezdeményezte Alien Planet13 címmel 2005-ben vetített lenyűgöző sorozatával. Az Idegen bolygót az evolúciós elmélet atyjának tiszteletére Darwin-IV-nek nevezték el. A gondolatkísérlet a 21. századi tudomány legmodernebb műhelyeiben született meg. Fizikusok, biológusok, geológusok, ökológusok és bolygókutatók műhelymunkája, amely egy hipotetikus kettős naprendszer Föld-típusú bolygóján kialakult idegen ökoszisztémát és annak robotikus kutatását, az ilyen jellegű kutatás nehézségeit, és egyáltalán, az idegen élet felismerésének és sikeres kutatásának buktatóit mutatja be. Közérthetően, a legfejlettebb komputer-animációt alkalmazva írja le a küszöbön álló találkozást egy idegen élettel. Hipotetikus világuk egy bináris rendszerben csillag körül stabil pályán keringő Föld-típusú bolygót, a Darwin-IV-et festi le. A bolygón a földi gravitáció 60%-a hat csak a felszínen, mindössze 6,5 fényévre helyezkedik el Napunktól, és a rendszer két csillaga is Napunkhoz hasonló. A modern kutatások alapján George Lucas Csillagok háborújának Tatooin bolygója, és annak kettős naplementéje nem is annyira fikció. Mai tudásunk alapján a kettőscsillagok körül stabil pályákon keringő bolygók inkább közönséges, semmint ritka jelenségek ebben az univerzumban. A Darwin-IV világa sűríti azt a tudást, amivel ma a Világegyetem általános felépítéséről, fizikai törvényeiről rendelkezünk. Munkahipotézist állít fel: milyen lesz, ilyen lehet egy idegen világ és annak élőlényei. Ahogy az ismeretterjesztő filmben a Darwin-IV megjelenik, az a szó legnemesebb értelmében vett közérthető magastudomány.

És ezzel megpróbálok felelni írásom kérdéseire, hogy a vallás miért támadja hevesen, új meg új köntösbe bújva az evolúciós gondolatot? Miért követelik, hogy az evolúciós elmélet mellett az intelligens dizájnt vagy más teremtéselméleteket tanítsanak az iskolákban? Mert csak az evolúciós gondolat képes előrejelezni, tudományos megállapításokat tenni, olyan munkahipotézist felállítani, aminek a jövőbe, az ismeretlenbe mutató feltételezései egyaránt bizonyíthatók és cáfolhatók. Csak az evolúciós gondolatnak magától értetődő része az ellenőrizhetőség. Az intelligens dizájn nem következtet. Nem képes a meglévő és megszerzett tudásanyag alapján előrejelezni. Az intelligens dizájn szép gondolat – Dawkinsszal szólva vallásos gondolat –, hagyjuk meg helyét a szellemtörténet megfelelő fejezetében. A természettudományról, a mindennapokban alkalmazható tudásról szólva nem keverhetjük össze a tudományos módszert egy tökéletesen eltérő gondolatrendszerrel, amely ebből a szempontból – és hangsúlyozom, csak ebből a szempontból – nem versenyezhet az evolúciós gondolattal, a tudományos módszerrel. A természettudománynak és a tudományos módszernek elválaszthatatlan része a tévedés lehetősége.

Ma már tudjuk, hogy Darwinnak nem volt mindenben igaza. Az 1970-es években két amerikai, Stephen Jay Gould és Niles Ethridge bizonyította be a szaggatott egyensúly nevű elmélettel (meggyőző őslénytani és biológiai konkrétumokkal), hogy a természet igenis kedveli az ugrásokat, sőt a földtörténeti múltban rendszeresen megfigyelhető a pillanatszerű speciáció (fajképződés). Ennek lehetőségét száz évvel korábban, zseniális éleslátással érezte meg Thomas Huxley, aki A fajok eredete megjelenése előtt írt levelében így intette Darwint: „Ön szükségtelen nehézségekkel terhelte meg saját magát a Natura non facit saltum (A természet nem végez ugrásokat) elvének oly őszinte alkalmazásával.”14

Pontosan az ilyen jellegű tévedésektől, megérzésektől és tépelődésektől válik széppé és vonzóvá a természettudomány. A kétségek nem fekélyek egy tudományos elmélet testén, hanem kitüntetések, amelyeket egy-egy cáfoló „roham” után osztanak ki, felmutatva a fejlődés további irányait. A dogmákká merevedett vallási hitek és ítéletek cáfolhatatlanok, s így a természettudomány eszközeivel nem vizsgálhatók.

új csatákra csábítanak

A természettudomány tézisei mindig új csatákra csábítanak, az új felfedezések, műszerek és módszerek új hadrendet állítva rohamozzák az előző generációk által összerótt eszmekatedrálist. A csaták eredményeként az eszmeépítmény összeroskadhat, új és még szebb felépítménynek teremtve alapot, vagy új szárnnyal gazdagodva kiteljesedik. A tudományos kutatás nem a hitre, a tekintélyelvre, a felsőbbségre és nem a hagyományra alapszik. Ezek a szubsztanciák nem részei sem a természettudomány fejlődésének, sem értékrendjének. A tudomány otthona az örök kételkedés, a kíváncsiság, a kérdezés, a „miért”. Ezért folytatnak a vallási fundamentalisták őrült támadást ellene: létalapjukat érzik veszélyben. A tudomány nem a vallást támadja: csak kérdéseket tesz föl. Válaszai megismételhetők, eljárásai ugyanazt az eredményt adják. Serdületlen gyerekekre vallást kényszeríteni (bármilyet): bűn. Ha elméjük kitárul, és felteszik a saját maguk által megfogalmazott kérdéseiket, a kapott válaszok csokrából kiválasztják, ami számukra elfogadható, és felnőttként majd eldöntik: miben hisznek. Én mindenesetre ebben a nevelésben.

 

1 Charles Darwin: On the origin of species by means of natural selection, or the preservation of favoured races in the struggle for life – London, John Murray, 1859.
2 Thomas Henry Huxley (1825–1895): orvos, Darwin evolúciós gondolatának első terjesztője. Csillogó szellemiségű, több generációs tudós- és művészcsalád megalapítója. Huxley mellett kiemelkedik még dédunokája, Sir Andrew Huxley, aki 1963-ban megosztott orvosi Nobel-díjat kapott. Aldous Huxley regényíró szintén Thomas Huxley leszármazottja.
3 Charles Lyell (1830): Principles of Geology (A földtan alapjai) John Murray, London, 1830.
4 Thomas Malthus (1798): An Essay on the Principle of Population. (Értekezés a népesedés alapelvéről)
5 Az 1759-ben alapított és ma is működő porcelánmanufaktúra Anglia máig legpatinásabb porcelángyártója. Bővebben: www.wedgwood.com 
6 Richard Dawkins: Isteni téveszme – Nyitott Könyvműhely Kiadó Budapest, 2007. Eredeti címe: The God Elusion – Bantam Books, 2006.
7 Makai Péter Kristóf: ‘Richard Dawkins: Isteni téveszme’ – 2007. december 14.
8 Friedrich Nietzsche: Der Antichrist.
9 Ballagi Mór 1873-as kiadású, A magyar nyelv teljes szótára (kiadó: Heckenast Gusztáv, Pest), című kötete is csak a „Fejlődés” és „Fejlődség” szavakat jegyzi (lásd id. mű p. 362.).
10 Friedrich Nietzsche: The Antichrist. 
11 James Birx: Nietzsche, Darwin & Evolution. 
12 Stephen Hawking: a tolószékhez kötött brit tudós, fizikus, csillagász napjaink másik népszerű (ha nem a legnépszerűbb) ismeretterjesztője. Az univerzum történetét bemutató könyve, Az idő rövid története 1988-as megjelenését követően angol nyelvterületen 9 millió eladott példányig jutott 2002-re.
Michio Kaku: Elméleti fizikus és ismeretterjesztő. Magyarul 2007-ben az Akkord Kiadónál jelent meg a Hipertér című kötete.
James B. Garvin: a NASA vezető tudósa, az Amerikai Űrkutatási Hivatal teljes Mars- és Holdkutatási stratégiájának kidolgozója.
13 Alien Planet – Idegen bolygó, www.dsc.discovery.com/convergence/alienplanet/splash.html [2008-02-05]
14 Forrás: http://www.ucmp.berkeley.edu/history/thuxley.html [2008-03-02]
kép | Biodiversity Heritage Library, flickr.com