DANSE MACABRE

ha mégiscsak elhalsz, egy szép erdei tisztáson rohadni
hagylak. oszlani kezdesz, kicsi szádon, szép szemeidben
mérges nedvek, fojtanak. fű, torma, bozót, gaz sem nő
majd ott, az arra járók megbicsak, verébszar, mi el,
párolog, belesül a földbe az összes vakond, giliszta,
egynéhány káromlás. pacsirta, cinege hetyke kacajt
hallat, jeles száj megperzselődik idejekorán. csak én, ki
szabadon járatok kelletek, testemet süti bár, nem égeti a
forró légsúly. hőbörög minden lik, gázoszlopok törnek
felém, közöttük féllábon szanaszét. héthatárban messze
csak én, ki kurjant, kinek haja födetlen, aki habókmód
szökdösök, három nap és három éjjel, mint jobb és lagzis
helyeken. negyednap, végtére a lyányok is beérnek.
mögöttük nyoszolyát és fűmagot hoz a szél, mi fúvatlan
nem indul.

kép | pinterest.com