A CSEMEGEBOLT ÉS A BISZTRÓSAROK KÖZÖTT
1989 ősz

Majd ha te is megállsz az utcán, és valakinek az arcába hajolva azt mondod, hogy citromot tegyen a cipőjébe, mert a vitamin a bőrön át felszívódik, és megszűnik minden lábfájás, főleg az éjszakai makacs görcsök, amik csomókba húzzák össze a vádlit,
majd ha valakinek az arcába hajolva azt mondod, hogy nézze meg, lát-e rajtad ráncot, s ha hosszú vizsgálódás után fejcsóválás a válasz, és azt mondod, hogy nyers krumplival kell átdörzsölni a reggeli vízben megtisztított arcbőrt,
és ha a szemüveged mögül majd úgy nézel ki, mint a telihold az éjszakai kútból — öt emeletnyi mélység sűrű éjszakával bepárázva,
majd ha a két reszkető kezeddel — melyek úgy ugrálnak, mint a zenére rángatott marionettbábok a madzagok végén egy végeérhetetlen, kilátástalan zenére, elakadt a tű a lemezen, elakadt, elakadt, a tű, a tű a lemezen, és ugrálnak a bábok; az ujjak, a csukló, összegubancolódott szálakon fennakadva,
majd ha a járókelő karját két kezeddel erősen megszorítod, hogy lássa, hogy erő akad még, és ideig-óráig ellen tudsz állni a könyörtelen madzag-rángatásnak, de az elakadt zene és a marionettes ott fenn kérlelhetetlen, nem lehet győzni erővel az ellenszegülést, s a kézből virtuózan ugrálnak ki az aprópénzek, csörrennek, gurulnak, szökellnek, kasztanyettek, csörgődobok, zengő cintányérok, mulattató is lehetne ez a zenebohócság,
nézzék, nézzék, vénségre mire nem kapható az ember,
bújócskát játszik holmi gomblyukakkal, karöltőkkel és ruhaujjakkal, bújj bele, Jancsi, itt lesz jó, itt lesz a vendégfogadó,
a járókelő arca a kútmélység fölé rajzolja magát, pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske, inog a fejecske jobbra-balra, húzódnak és fintorognak a vesszőcskék, nevetés, mosolygás, kútbanézés; a fekete alagútban még megvan a hold, majdnem úgy világít, ahogy mindig is szokott, de mitől van ez a rezgő áttételesség? Magasság-e, ami a kútban látszik, vagy mélység? Egymásba szivárog az ég és a földmélység éjszakája.
Majd ha te is állsz a bisztró sarkán — ez a megöregedett árusok helye —, fogod a kezedben a csokorba kötött petrezselymet, vagy a bokrétába rendezett margarétát, és a járókelő a pont-pont vesszőcske arcával a szemüveged kútkáváján áthajol, megindultságodban te is titkokat fogsz mondani:
a mennyország küszöbén
Ha a torokban ver a szív, vagy a mellkasban cérnán hintázik, mintha játékinga lenne, akkor olyan mély lélegzetet kell venni, hogy a föld kipárolgásából és a nap alatti szférákból is jusson a tüdőbe. Az erdőbe menni alkonyatkor kell, lehetőleg eső után. A fáknak mindig mögéjük kell nézni, oda, ahol a háttérben a többi fatörzs rajzolata szövésmintává válik, és minden fához tartozik egy végtelenségig módosítható kompozíció; a vizek mellé viszont szélcsendes reggeleken kell menni, amikor egynemű ezüstben csillog a víz, a mennybolt és a pára, s a vízbe lépve úgy érezheted, hogy a mennyország küszöbén állsz; mindenkinek fel kell kutatnia a félelme ellenszerét: ez lehet propoliszos méz, Béres- csepp vagy édesgyökér, halkan elmondott Miatyánk vagy titkos fohász Kaszap Istvánhoz, vagy a nagyon erőseknél a minden oldalról biztosított lelkiismeret, vagy a tudat, hogy lehet még a bisztrósarkon virágot árulni, s a remény, hogy a vevő arca a pont-pont vesszőcske mögül még felfedi magát.
Vagy ha mondjuk férfi lennél, és úgy mennél az utcán, hogy a járókelők a túloldalról is látnák, hogy a lúdtalpad erősebb, mint ifjúkorodban volt, s a rövidlátás még tartózkodóbbá teszi a spórolós lépteidet,
s ha a csemegeboltban valaki megkérdi, hogy hogy vagy, a hangból kell összerakni a pontokat és a vesszőcskéket, és körbekanyarítani a fejecske körvonalát, és a hang keltette emlékekből köréje bodorítani vagy söprűsen meghúzni a szőke vagy fekete tincseket, fonatokat, és míg mondod, hogy baj van a prosztatáddal, elfertőződött, attól vagy lázas, nem látod, hogy mind téged néznek a boltos kisasszonyok és a csendben várakozó sorbaállók, veszed az egy szem aszpikos tekercset, mert abban azért még van vigasztalás, meg különben is az örömelv mozgat mindent, aszpikos sonka; kaviár, amíg a pénzből futotta; most kisebb a nyugdíj, de a hajad vállig ér, és a kopaszságot fedi az előre fésült frufru, és kaviár helyett lehet mondani a régi hangsúllyal egy francia mondatot, és a szemed olyan, mint nagyító alatt a feltűzött bogár, két példányban, és amíg mondod, hogy a nőkhöz nagyon értettél mindig, csak a szád húzódik mosolygásfélére, a szemed odagombostűzve szivárványlik az üveg alatt, két kifakult rózsabogár összecsukott szárnnyal, szivárvány hártya, párahártya, üveghártya. Öröm-öröm-öröm, vérnyomás, prosztata, szemideg, hőemelkedés, még tart az eszmélet, még tart az öröm, hála a nagypolgári, védett gyerekkornak, veled együtt tágul és növekszik a gyerekkor burka, és hinnéd, hogy még te vagy a világ közepe mindig, a nők és az ételek hiteles szakértője. És úgy tennél, hogy fölötte állsz a kampósszögnek a vastag kötéllel és a rákkóráz rádiumszagú fémes csengésének, és aki nem vak, az láthatja, hogy a rózsabogár nem volt mindig odagombostűzve, hanem nyitotta és csukta a szárnyát.
az életed kész diadal
És ha feketébe öltöznél tetőtől talpig, és a feketeségből visszaöltözni elfelejtenél, és a gyászt is örökre a szemedben hagynád, mint egy itt rekesztett sűrű éjszakát, és tartósan berendezkednél egy plüss borítású ebédlőszéken, kiszámítva, hogy hová tedd a hátad, mert az odaillesztett horgolt terítőcskék elsodródhatnak, és mondanád, hogy még ötvenöt évesen is szülhettél volna, de nem, férjhez sose mentél, hiába kért az özvegy vízügyi igazgató, és az a gyönyörű huszonegy éves, amikor te már harmincnyolc is voltál, mert tudtad, hogy csak megkapni akar, ha másképp nem, hát házasság árán, de nem, te megvehetetlen maradtál, tudták ezt a Központi Postán, a Vízügyi Igazgatóságon és talán a MÁV-nál, és hiába fordította el a kulcsot a főellenőr a kanapés szobában, a tisztaság diadalmaskodott, és hiába fújtak be éjszaka ciángázt az ajtó levélbedobóján és lopták el a huszonnégy, lyukacsosra hímzett ágy ruha-garnitúrát, az életed kész diadal, és irigység tárgya.
Majd ha te is mész az utcán, és biztos leszel benne, hogy kopottas ruhád rangot ad, és úgy gondolod, hogy a tisztálkodás is luxus, és a kopottságban, piszokban te vagy a rendszer emigránsa, és húzod a kiskocsit a széthajtogatott kartondobozokkal a MÉH- kapu felé,
és a saját levegőd venne körül, bárhová is mennél,
de a hajad az jól ápolt és frissen nyírt lenne mindig, mert az ember fejében lakik az istenes élet titka, és a fej fölött lehet megsejteni azt a bizonyos karizmát,
és pálcát törnél sokak, ó nagyon sokak fölött, és időnként vérfertőzést is emlegetnél, eszmei vérfertőzés, mondanád bibliásan, és néha még mindig azt hinnéd, hogy visszajön a nő, akit a hátsó kisszobába kulccsal bezártál, amikor léptek jöttek a lépcsőn, máskor meg a nagy lavórban itt csutakolta a hátad, és sose hinnéd el, hogy elfelejtődtél, ha mondjuk férfi lennél, és mert úgy hinnéd, hogy titkaid titkok maradtak, koszlott ruhádat úgy hordanád, mint az istenes élet egyenruháját.
Még jössz és mész a csemegebolt és a bisztrósarok között, a szemüvegek mögé benézel, mint ki az üveg alatti gyűjtemény állagát vizsgálja, vagy az éjszakai kút fölé hajol, amelyben a hold delejezi a folyékony éjszakát; nappal-apály, éjszaka-dagály; kivárod, hogy a hangodból összerakják a képet, a pontot és a vesszőcskét, és a bodrokat körbe-körbe, és számítóan belekalkulálod, hogy ez még egy kicsit régebbi ábra, és a hangodat is úgy igazítod, hogy a régebbi képnek megfeleljen, és vásárolod a csokorba kötött petrezselymet, és bólogatsz, hogy citromot kell a cipőbe tenni, és pontosan kiszámolod a vételárat, hogy ne kezdődjék el a marionettes csörgőjáték.