DALLAMOT KERES
Felrepedeztek a járdák.
Réseken át kiszivárgó
földszíntől a fa sárgább,
ősztől foltos a ráró,
átlátszóak az árnyak,
nincs a ruhádban senki,
lentről, fentről támad a szél,
nincs mód rá kicselezni.
Összevegyülnek az évek.
Nem fénylik fel aranyszál.
Jó lesz cseppnyi reménynek,
megvénülni maradtál.
Felreped, íme, az égbolt:
hullik a múltad a sárba.
Számít már, ami rég volt szép,
rád számít az a pára.