Czilczer Olga

PAPÍRFELHŐK

2001 március

PAPÍRFELHŐK

Az angyalok is írnak olykor. Fogalmaznak, feljegyeznek. Rögzítenek, rögtönöznek, háromszor áthúznak, répát retekkel, mogyoróval s más kimondhatatlant vetnek papírra. Bátorkodnak. Ráérős pillanataikban, valamely köztes időben (és térben), a főmunkaidő után (mert van főmunka is, az kell, hogy legyen, miből élne az angyal különben?). Nemrég még (egy átaludt perccel előbb) szél surrant, ajtócsapódások és -nyikorgások hallatszottak, kulcscsomó-csilingelés, vagy a többi szárnyaslény pletykás sugdosása foglalta el a mennyek kisebb-nagyobb térfogatait, melyek, mint a hangszerek rezonáló szekrényei. Csak egy ujj kellett, aki megpendíti a húrokat. Nos, az az ujj elzsibbadt. A napi tennivaló nemcsak elvégeztetett, de egyúttal ki is oltotta muzsikáló kedvét, s most csönddel telnek meg a szekrénykék, dobozkák. Űrrel csak sohanapján. Sőt, akkor sem, vagy elképzelhető-e, hogy valamely felszabadult, jól körülhatárolt, s ily módon tárgyiasult tér ezen a zsúfolt féltekén percre is gazdátlanul maradjon?

Gyöngyházszürke, majdnem fehér az a felhőfelület, melyre a betűvetés műveletéhez választásuk esik. Sőt. Van benne valami fényesen tükörszerű, a pocsolyák friss, még gőzölgő felszínéből, ebből az égi ürülékbél. Valami párás meleg illat. Jóllehet még esővé sem porladott, hát még pocsolyává hogyan párlódott volna le!

angyalok lázadása

Ez maga a lázadás. Ez az írásművelet. Az angyalok lázadása. Anatole France angyalai tán föntebbről nézik tevékenységüket, egy-egy sugároszlop tartotta felhőszint párkányára könyökölve, párák nejlonfüggönye mögül. Egynek tán kedve is támad közéjük keveredni, s evégett alábbszállni, az én angyalaim körébe ereszkedni, hogy közelebbről is láthassa, mi történik alant. Ezek meg csak a felhő, akarom mondani az írólap fölé görnyednek a tollal, amikor pihenhetnének, vagy csak úgy céltalanul röpködhetnének, mint egy-egy száradó vadgesztenyelevél az ablak alatt. Vagy szépítkezhetnének, egymás karácsonyfára kívánkozó hajselymét bodoríthatnák. Vagy ha épp ezt tennék is ahelyett, hogy lágy hullámokba fésülnék ki a bodorítás-gubancot, ők szavakat… mondatokat…

vecteezy ai generated angel wings on black background guardian 36031079

Ha később ezeket a szavakat, mondatokat vagdosnák hajcsavaró csíkokká, mint Sterne fogadósasszonya, az sem lepne meg. A teleírt lap már kevéssé érdekli íróját. Az írás az, maga, ami ébren tart. S ha csakugyan szétszabdalnák azt a gyöngyház-felszínt?

Persze, ez a tett már nem tartozna az alkotói tevékenységek köréhez. Az azt megelőző csöndhöz sem illenék, mely a leendő alkotások terét kitölti. Ez a napi rutinmunkával vágna inkább egybe, a kenyérkeresővel, mely civilizációnkban – mi tagadás? az ész- és célszerű szempontokat oly gyakran nélkülözi, hogy nemritkán a rombolásra inkább hasonlít, mint az építésre.

ideiglenes megbékélés

Ha a leírás egyfajta lázadás (többek közt), mondja az én angyalaim egyike, túl a szándékon, a köznapi tevékenységhez hasonlítható mozdulatokon (bíbelődés a tollal, mely ír, nem ír, a géppel, mely nem ismeri a magyarok istenét), vagy a tudat és a kezek összerendezett, könnyű-nehéz mozdulatain; egy idő után az írás megéled. Ha így lesz, amit remélni szeretnék, akkor ez az én hevenyészett jegyzetem, az üres papírfelhőre gombostűvel rögzített pilléim szárnyra is kaphatnak akár. Szárnyukkal folytatják, írják tovább mondatomat, mely következménye egy elfojtásnak, egy lecsapódásnak, ideiglenes megbékélésnek, felülemelkedésnek, ott-röpül-a-kismadárnak, magam megadásának, kutyából szalonnának, s mind ennek együtt. Visszaverése (tükörbelije?) egy támadásnak, mely bensőmet facsarja, lelkem ugrószőnyegnek, testem bordásfalnak használva, a szuszt akarná kipréselni belőlem az utolsó leheletemig.

Persze, hangzó szavakra is bízhatnám tiltakozásomat, megkönnyebbülésemet, mondja angyalom. Csakhát azok elröpülnek, kicsúsznak, mint a csillagok most sült buktái a kizsírozott tepsiből, vagy mint a páratestek, melyek nem hajlandók munkában szétesni, esőcseppé, locsolósugárrá osztódni, hogy élettel szenteljék meg a földeket. Mint a papírszelet. Mint az üres jegyzetlapok. No, azért csak ne áltassam magam! A teleírt lapot tán nem fújhatja el a szél? Azok tán nem sodródhatnak el a vadgesztenyelevelekkel? Azok tán nem…?

kép | vecteezy.com