MENNYI ÁRNYALAT
1994 szeptember
Egy Füst Milán-idézethez
Fagyos és sötét a föld. S egyre ridegebb lesz, meglásd, amint majd lassú ütembe’ fordúl
Az Orion-csillagzat ködképe felé. Tapintsd meg göröngyeit is, azok is porosak, ridegek
S képzeld el: még egyre porosabb lesz minden. Mindétig szürkébb lesz a világ,– mintegy a ridegség
Elönti majd a dolgok leglényegét, lehatol s a por is itt fenn
Mindegyre elhatalmasodik…
Füst Milán: Tél (részlet)
Látom, tapintom Füst Milán porát. Mennyi árnyalat térben és időben a galambszürkétől az óezüstig! Tépettség és szolid elegancia. Por a konzervatív szíveken, a divatra, akarom mondani az újra nyitottság hitvallásán, ars poeticákon. A „fagyott göröngyön”. Az egykor valódi, mára színpadi lomboktól szűrten, leheletfinoman. Vegytisztán, avagy a fény apróbb szikráival csaléteknek gyúrva. Por a jelmezeken, szerepcseréken, összhangzattani funkciókon, törvények amúgy is szürkülő szakállán.
Ujjnyi por a peremeken, a te és én össze nem adható fogalmain. Törölget itt valaki is?
Aztán a hó, a tél pora. Egy-egy láthatatlan porszem az óramutatókon, melyek hamarosan elérik a 2000-t. Századvég, ezredvég pora. És aztán?