Czilczer Olga

FÖLD VEZÉREL FOLYÓT

FÖLD VEZÉREL FOLYÓT

Elindultam a törzsön, melyet Victor Hugo folyónak látott. Bokáig, térdig jártam a pár lappal későbbi csónakig. Engem várt, véletlen vetődött oda?

 Ez ugyan nem a Rajna, csak a Duna. Nem a Duna, csak a Tisza.

 A partok horizontján ringatódzott a bogárhátak lepte utca, panelt lepkeszárnyak tarkítottak, a múlt büszke vagy megroggyant emeletei, körutak koncentrikus körei, a város.

 Az áradás tavaszi széllel kezdődött. Éjszakával folytatódott. Homokzsákokra, tartalékos katonákra, önkéntesekre virradt.

 De előbb még át kellett kelnem az estén. Karom lengetésével helyettesített evezőcsapásokat, búcsúzkodó integetéseket váltott fel a békák brekegése.

 Többszólamú kórus vizet könnyedén szel. Motorcsónakommal így már eljuthatok – hova is?

 Föld vezérel folyót. Folyó földet. Ha a torkolat a gyökerek kapuja lenne, ahogy a Költő állítja, már ott tartanék. Ha meg a másik irány ege a tenger?

 Evezővel meghosszabbított karom hamarosan felmondja a szolgálatot a hullámok faggatásában. Belezsibbadva álmomba, már nem várok tőlük feleletet. A betűk is összekeveredtek.

 A parton egy alak tántorog. A kocsmák ilyenkor zárnak. Hazatalál-e a folyó?

kép | Krisztina Felix, flickr.com