EGY NAP FÖLTÁMASZTÁSA

Mikor kopogtak az ajtón? Egyszerre csak ott voltak körülöttem szuszogásukkal, idegen, mesterséges illatokkal szánalmasan elegyedő testszagukkal. Aki a fotel karfáján ült, keresztbe tett lábakkal, az törte meg először a csendet. Róka rege rejtem. A szó gyenge célzás lehetett a nap pillanatképeit villanygyújtásig leplező homályra. Akkor hát kezdhetjük?
Szerettem volna túlesni a bemutatkozáson. De ezután sem történt egyéb. Inkább hallottam, mint láttam egy szál cigaretta lassú kihunyását, melynek hamvait egy kéz – milyen archoz tartozott? – a szőnyegre pöccintette.
– Én a ti a mikiők. Ezek a kissé nyers szavak – gondoltam – barátnak éppúgy címezhetők, mint ellenségnek.
– Előbb a leleplezést! – hangzott egyszerre több felől. – De hisz még nincs oly késő!
Nincs-e? Van-e? Rege rejte rejtelem. A munka java még hátravolt. A szekrény élei mint egy colstok, vagy inkább mint egy cipekedésben megereszkedő váll. Hat kiló befőznivaló a kosárban. A tükör egy arc cserépdarabkáival s más tetemek, tetszhalottak.
S aztán a kérdés. Kik voltak itt, s mit akartak?

kép | vecteezy.com