Czilczer Olga

AZ UGARÁK

1997 április

AZ UGARÁK

Erőscukorkával kúráltam magam egészen addig, amíg a 40-et mutató higanyszál meg nem hunyászkodott. Már a napon sem volt több 36-nál. Árnyékban meg az egérlyukat se látni – oda bújt be, ott lapult meg az Ugara.
Azért csak jó lesz vigyázni! Ki tudja, mikor fut ki az a higanynál is fürgébb, egérnél is szürkébb százlábú? Elmentem a patikába. A patikus feltűrte a fehér köpenyét könyékig. Be a torkomba. Mért nem mentem orvoshoz? Orvoshoz? Errefelé nincsenek orvosok, de ha vannak is … A patikus csak patikus – szerénykedett emberem, de azért tette a dolgát.
Az aprólény csak aprólény. S ahogy beljebb hatolt, derékig jutott, majd egészen eltűnt.
Másnap, harmadnap még rosszabbra fordult. Ott gubbasztottam karikába gömbölyödve. Az Ugarák meg lángsörényű oroszlánokká izmosodva ugráltak át rajtam.
Izzott a nyár, rengett a sok kövér napgyümölcs az ágakon. Keresek tán mégis egy orvosfélét. De meglehet, az is csak ellenségeim szaporítaná. Szám kinyitásával is csak nekik tárok kaput. Hatvanhat Ugara is besétálna kényelmesen, míg egy kitántorog. A torkom meg valóságos tűzösvény.
Hoppá-hopp! Ha ők átjutnak rajta, tán nekem is sikerül. Elindultam az Ugarák nyomában.
Itt a tél, de még egyetlen aprólényt nem sikerült utolérnem. Igaz is. Ők százat léphetnek, nekem meg csak egy az életem.

kép | shutterstock.com