Czilczer Olga

A LABIRINTUS

1990 nyár

A LABIRINTUS

Tülkölések és lakóját messze túlélő csigaház labirintusába keveredtem. Nyájas motor az eb. Riadalmamat csontnak nézi. Hörgőimből kimerészkedem. Ha legalább oboázni tanítottak volna!
Útra rettentem torokfészkem kakukkfiát. Hess, te! S mit látok? Márka cserél helyet lombbal, repedt bőgővel Helyben Suhanó. Így már leszek-e karavánvezető? De mennem kell, folytassák csak a koncertet nélkülem. S még hallom, hangjuk csattanásba vész, amint száz húrral, villámmal rázendít az ég.
A kimustrált kályhacső rozsdája, horpadásai, maga a csőalak, mellyé az út szűkül, arra csábít, hogy itt-ott pihenőt tartsak. A kakukkfi vissza-visszatér. A csöndet álomi oboaszólam töri meg. Lám, ez is megy! De hangszerré alakított kályhacsövem csak az első hangokig bírja.
Leszek-e – sürgetnek –, leszek-e? Ha nem hagytam volna őket a hátam mögött, tán még e percben is zengedeznénk.

kép | shutterstock.com