Szorongatják egymás kezét,
jönnek felém az irdatlan hosszú folyosón.
Tudom, mit akarnak.
A szoba kulcsát fellépőről érem el,
zárt vitrinben tároljuk, karikáján
méretes, koszos plüssnyúl fityeg.
Kesztyűt húzok, mielőtt hozzáérek.
Négyórás sávokra bontjuk a forgalmat,
a füzet hátul, a legalsó fiókban van,
klumpám kaffog, ahogy érte megyek.
Minya helyett aláírom,
az egész füzet nők által írt férfinevek sora.
Tatyána fején két forgó van,
aktus után én fésülöm ki fakó haját.
Én adom be a reggeli hormontablettát,
és nekem mondja el esténként,
milyen ruhát szeretne az esküvőjére,
meg hogy milyen illatosak a kisbabák.
Jönnek, lóbálják összefont kezüket,
odatolom a vitrinhez a fellépőt,
és a fejemet csóválom.
A linóleum furcsa szagú abban a szobában,
és a takarítónők sose nyúlnak a villanykapcsolóhoz.
kép | Mary Gelman: M+T
Bensőséges történet egy pár szerelméről. Minya és Tatyana az ötvenes éveikben járnak, Down-szindrómások. A Svetlana nevű szociális faluban élnek, amely különféle mentális problémákkal élő embereknek, mentoraiknak és önkénteseknek nyújt otthont. A Svetlana nem menhely vagy klinika, a lakók személyiségét tisztelik és mindenki a közösségért dolgozik. A fotográfus 2016 óta kéthavonta néhány napot töltött ott, és úgy érzi, az élete részévé vált. A kollaboratív módszereket alkalmazó projektben a polaroid felvételeket Tatyana készítette.