FORRÓ A KRUMPLI
csak ne legyen nálam,
nehogy nálam maradjon, amikor csönd lesz,
úgy adjuk körbe, nehogy megégessen,
még gyerekként játszottuk ezt, aztán
mindig jött, dünnyögött, szétütött közöttünk,
minél gyorsabban továbbadni, ez a
lényeg, de nem engedte a játékot,
rám számolnak, ha leáll a zene,
rajtam marad, nálam,
a nevemen (az ő nevén),
már nem a kitömött zokni megy körbe,
dakszli volt a neve,
és nem a hokedliken ülünk
– háttal van, aki kezeli a zenét? –,
máskülönben nem ér a nevem (az ő neve),
most is a testvéreimmel játsszuk,
ülünk ugyanabban a körben,
tovább adom öcsémnek,
ő továbbadja Lénának, Léna Huginak,
„forró a krumpli!”, így tovább,
már nem üthet szét köztünk,
nem a tömött dakszli megy körbe,
és nem a hokedliken, itt karfás vendégszékek vannak,
ezek a hamvai urnában,
adjuk körbe,
Chopin B-moll indulója szól,
én ugyan nem viszem haza,
továbbadom, amíg szól még a zene,
nálam ne maradjon.