Csengery Kristóf

KORMOS ISTVÁN VERSÉRŐL

2012 július

KORMOS ISTVÁN VERSÉRŐL

VILLÁMLIK

Az előbb még
szikrázott a nap,
fején felleg:
sötét tótkalap.

Birkák gyapja
esővel teli,
nagykés a levegőt:
gyapjúszag szeli.

Gábriel főangyal
bokája dörren,
bugyborékoló pohár
kertasztalon csörren.

Zápor után vagy közben vagyunk? Ez nem világos, de ami a vers feszült csendjében megragad, az a tömör ábrázolás ereje. A 22 éves Kormos költészetének mesterdarabja ez: 1945-ben keletkezett, hogy két esztendővel később a Dülöngélünk című bemutatkozó kötetbe kerüljön. A költővé felnövekvő ifjú napszámos-ivadék nagy élményei közé tartozik a népdal egyszerűsége és József Attila absztrakcióra hajló, kristályfényű fogalmazásmódja. „Tizenhét éves koromban, amikor még nem is sejdítettem, hogy valaha írni fogok, körülbelül kétszáz József Attila-verset tudtam kívülről” – vallja meg A vasmozsár törője alatt című önéletrajzában. Vád című kései versében pedig a költő emlékét a hamis kisajátítóktól védve írja: „szégyellhetem, hogy törvényes rokon / a vérén tiveletek osztozom”. A mi versünk valóban J. A. törvényes rokonának mutatja K. I.-t: József Attila-i a láttató szűkszavúság, a képek tapintható és illatozó anyagszerűsége. De hasonlóan fontos a dísztelen rímekkel dolgozó, egyszerű szerkezet, amely viszont a népdalé. A kettő együtt – és persze a fiatal Kormos máris minden feleslegtől mentes írásmódja – adja a vers varázsát. A sötét tótkalapot József Attila is írhatta volna („mint méla tót a tutajon”), mégis tökéletesen kormosi fordulatként hat. A nagykés a levegőt: / gyapjúszag szeli valóban metsző érzékletessége szintén az elődre mutat, Gábriel főangyal megjelenése azonban Kormos legsajátabb stílusjegye: a természeti jelenségek értelmezésébe az égieket belekeverő gyermeki-profán játékosság későbbi lírájának is visszatérő motívuma.

kép | adobe.com