EGY REGÉNY VÉGE
2004 március

Csak a halál előtt ismeri fel,
hogyan kellett volna élnie és kit
szeretett igazán, bár önmagának
is félt bevallani. Csak a halál
közelgő, halk léptei szabadítják
föl benne az elszánást: végre, végül
semmivel ne törődjön, legyen az,
aki lenni vágyott. Mint kesztyűt vágja
szikkadt létét az elkövetkező
idő arcába – nesze, itt vagyok,
nem félek semmitől már. Szépen ég,
akár egy fáklya, erős, tiszta lánggal:
magát pusztítja. Gyakran énekel
a pár hónapban, mely még hátravan.