AZ ÍRÁS MIRE JÓ?
2006 január
Úgy vagyunk a kérdésekkel, mintha ruhák vagy ételek volnának. Felpróbáljuk őket – az egyik szűk, a másik éppen megfelel. Kóstolgatjuk – az egyik keserű, a másik túl édes. Ami engem illet, az óvatosan körülhatárolt, közepes vagy kis kérdésekhez vonzódom – áruházakban az ilyet M-mel vagy S-sel jelölnék. A nagyoktól viszont megriadok, kitérek előlük úgy tapasztaltam, nem tudok velük mit kezdeni, lötyögnek rajtam. Ezért is tisztelem azokat, akik nem félnek az XXL-es kérdésektől, inkább bátran odaállnak elébük, készen a birkózásra.
Én már régen nem töprengek azon, miért írok. Ha valaki megkérdezné, azt válaszolnám: fogalmam sincs. Vagy talán azt: csak. Esetleg valami olyasmit, hogy amíg ír az ember, kívül kerülhet a való élet körein, távol lebeghet egy meghatározhatatlan, másik világ vendégeként.
méla töprengés
A januári Ligetben Rába György publikált egy verset, amelynek címében ott a tollforgatók számára legkényelmetlenebb kérdés: Az írás mire jó. Ne képzeljenek valami hosszú, veretes, filozófiai költeményt Tizenöt soros szabad vers, amely világosan két részre tagolódik. Az egyszerű szavakban nem a súlyos probléma diadalmas megoldásának igényét érezni, inkább csendes rezignáltságot, méla töprengést Mire jó az írás / szótári szavak artista gúlája / a szomszéd lakó fecsegéséből / salto mortale háló nélkül / éjjel fölkattintott lámpa fényénél / málékony porladó papírra / egymás alá körmölt varázsigéim / mire jók… — Hát itt bizony nincs válasz, csak a kérdéssel való szembesülés, és még abban is inkább a kételyt érhetjük tetten, inkább a megvallott tétovaságot, mint bármiféle szilárd állítást, amelybe belekapaszkodhatnánk.
Ráadásul ezen a ponton a költő mintha szórakozottan el is hagyná az önmaga által kijelölt terepet. Valami másról kezd beszélni – nem a költészet értelméről és hasznáról, inkább születésének rejtelméről: berekesztve / betűimet boldogan levitálok / de vegyítésük arányát / ne kérdezd titkukat nem ismerem / bűbáj-mester szól belőlem / a papíron múltam titkosírása / és én túl sorompóimon / a papíron jövendők rejtvénye. A vers itt véget is ér. Látszólag az történt, hogy a költő elindult egy nagy kérdés nyomában, de aztán elkanyarodott, magára hagyta olvasóját egy másik területen. Először arról tépelődött, mire is jó az írás, ez a különös, irracionális tevékenység, de aztán témát váltott, és arról kezdett beszélni, hogy a vers még a saját alkotója előtt sem fedi fel teljesen önmagát.
nincs felelet
Én azonban minél többször olvasom ezt a költeményt, annál inkább úgy érzem, Rába valójában nem tér el eredeti tárgyától, sőt, a vers végére, minden didaxist elegánsan mellőzve, a rejtjeles közlés tapintatával még a választ is felkínálja. Mert bár arra a kérdésre, hogy az írás mire jó, nincs felelet, egyet mégis biztosan tudhatunk: nap nap után találkozva a fehér papírral, folytatást keresve, sorokkal és szavakkal viaskodva újra és újra azzal szembesül a költő, ami a legfontosabb – a titokkal, a költészet felnyithatatlan fekete dobozával, amely még az alkotó előtt is zárva marad. A papíron múltam titkosírása […] a papíron jövendők rejtvénye.
Nekem erről beszél Rába György verse: a találkozásról az Ismeretlennel.