Csengery Kristóf

ÁRVÁN, ÜRESEN VILÁGIT A SEMMIRE

2001 november

ÁRVÁN, ÜRESEN VILÁGIT A SEMMIRE

Ha többé nem szorítaná
sietség a mellem; ha már
sose bántana késlekedés:
nem volna-e túl nagy az ár
a békéért, nem volna-e túl kevés,
ami magamból a föl- s alá-

bukó, máshoz szabott
ütemű rabszolga-mozgás
szökevényeként maradna?
Tehetek lépést, ha nem ott?
zihálhatok-e, ha nem úgy, ahogy más:
a nagyobb erő dagasztja-

apasztja a tüdőm? Kiszakadni
a törvény-keretből? Jelentéstelen
számjegyek futnak szanaszét a
négyzethálós füzet lapjairól.
Most már kivonni, összeadni
nem fogja őket senki sohasem,
s az értelem maradéka,

a képlet árván, üresen
világít a semmibe. Nekem
is kell, úgy látszik, a béklyó.
Szöknék innen, de nincs
égen-földön menedék — jó,
belátom: számomra az a kincs,
hogy nem vagyok szabad.
Marad a vad

hajsza az untig unt feltételek
ketrecében: helybenfutásom.
Játszma, melyből nem szállhatok ki,
s melyben csakis én veszthetek,
bárhogy várom
a kocka fordultát, s fölöttem áll
ez a nem ismert nem tudom mi,
amely megszabja, mit tegyek,
és sodor és emel, és pörget és dobál.

kép | richardecclestone.com