ÁLOMPILÓTA

Száll ami álmodik
   az álom repülés
magasban úszik a
   magányos lélek és
míg lassan földet ér
   fentről a mélybe lát
rejtvényt fejt életet
   megoldja önmagát

kibomlik mint csomó
   a görcsös lét amit
fel nem fog éber agy
   furcsáll vagy csak gyanít
itt tiszta nincs miért
   magyarázkodnia
megáll a képtelen
   mert evidencia

ha meghalt hogy lehet
  hogy itt sétál velem
ha ég a ház miért
  hogy közben építem
sodródva a folyó
   árjában konokul
mért számolom a pénzt
   mely tárcámban lapul

de hát ha így igaz
   ha így való kiált
Álompilóta míg
   lát életet halált
csak erről szólhat itt
   minden mi volna más
értelme áttűnés
  és egybeolvadás

egy dalra változat
  meglel ki elveszít
búcsú az érkezés
  ki nincs itt az van itt
szemedbe néz a vak
  s a legbátrabb remeg
ellentmondásaink
  törvényként fénylenek

Álompilóta ért
   nem kérdez nem vitat
tudja jöhet a kút
   mélyéből távirat
tudja mit egybegyúr
   a nagy titokszakács
a sok kevert személy
   lélegzik nem csalás

a ködben két szobor
   két régi kedves áll
és mégis egy a hang
   amely szíven talál
de az egy harmadik
   torkából tör elő
ami volt ami van
   most egy sík egy idő

őrjáratán amíg
   sok furcsa fényjelet
dekódol s mint tudós
   egymással összevet
ha a hajnal közel
   Álompilóta túl
félelmen kételyen
egy képletet tanul

azt ismételgeti
   míg földet ér talán
nem foszlik semmivé
   a landolás után
de felébredve nincs
   emléke nincs szava
vizes tábla fehér
   papír az éjszaka

kép | adobe.com