CSENDÉLET
ülök a kertben súlyosan
mint galambszarverte király
felborult sakktábla
szürke kőfejem tömbje moccanatlan
véreres szemem az alkony levében ázik
sötétül a kert
ropognak az ágak
zúg a szélkavarta levélrengeteg
gyerekek játszanak odalent
elveszett elvadult gyerekek
lefaragnak rólam pár szilánkot
országom elveszett
vagy sosem volt
de most nagyobb mint valaha