ÉS AZUTÁN?

S mi volt azután? Mert az azután sohasem lehet ugyanaz, mint az azelőtt. Azután már a művész nem a múltról, hanem a jelenről és a jövőről beszél. Meg­próbál hatni közönségére, meggyőzni, hogy ő a békés fejlődés letéteményese — nem sikerül neki.

1987 és 1990 között Mario Vargas Llosa újra felfedezi szülőföldjét.
az ország rejtett arca
,,Azt hittem, ismerem Perut, hisz gyerekkoromtól kezdve számtalanszor bejár­tam az országot, de e három év alatt folyamatosan utaztam, és útjaim felfedték előttem az ország rejtett arcát, pontosabban különböző arcait, amelyek a földrajzi, etnikai és szociális különbségekből, a gondok összetettségéből, az éles ellentétek­ből, a peruiak nagy többségének megrendítő szegénységéből és tehetetlenségéből formálódnak.”

Mindez már előkészület a nagy erőpróbára, az 1990-es választásokra, ahol Var­gas Llosa elnökjelöltként indul.

Peruban elkeseredettség, szegénység és erőszak uralkodik. A Fényes Ösvény (Sendero Luminoso) terrorszervezet rettegésben tartja a lakosságot, tizedet szed a parasztoktól, és merényletekkel avatkozik a politikai életbe. A terroristaellenes Rodrigo Franco Kommandó ugyancsak merényletekkel harcol a Fényes Ösvény­ szimpatizánsokkal szemben.
a csőd szélén
A gazdaság a csőd szélén áll, jelentős a kokaintermesztés és -kereskedelem, a feketepiacnak külön filozófiája születik.

Mario Vargas Llosa a Demokratikus Front és a Szabadság Mozgalom elnökje­löltjeként úgy véli, van lehetőség gyors fejlődésre.

Peru „választotta” magának a szegénységet, helyzete egy aranybányán ülő koldu­séhoz hasonlítható. Az országban virágozhatna a mezőgazdaság és a halászat, bővé­ben van ásványi kincseknek, partjai közelében olajlelőhelyek találhatók. A gazda­sági változást, a biztonságteremtés folyamatát csak megindítani kell.

Vargas Llosa a terrorizmus elleni harcban a perui nép segítségére számít. Tervei szerint a parasztok felfegyverzése és önvédelmi csoportokba tömörülése megoldás lehetne a terror megfékezésére, a belső béke megteremtésére.
a terrorizmus ellen
„Az én tézisem az volt, hogy a terror ellen nem rejtett terrorral kell felvenni a harcot, hanem nyíltan, mozgósítva a parasztokat, munkásokat és tanulókat, pol­gári hatóságokat állítva a harc élére. Bejelentettem, hogy ha megválasztanak, sze­mélyesen fogom átvenni a terrorizmus elleni harc irányítását, a politikai-katonai vezetőket polgári hatóságokkal váltom fel az érintett területeken, és felfegyverzem a parasztok által alakított terroristaellenes csoportosulásokat.

Elképzelésem szerint a parasztok izraeli mintára a hadsereggel együttműködve, de a polgári hatóság felügyelete alatt, csoportokat hoznának létre a munkahelyek, szövetkezetek, közösségek, szolgáltatások és közlekedési útvonalak védelmére. Ez az együttműködés nem a társadalom militarizálását, hanem a rendőrség és katona­ság civilizálását szolgálná — úgy, mint Izraelben, ahol a hibák ellenére sok köve­tendő példa is akad; ezek egyike a hadsereg és a civil társadalom kapcsolata. Ilyen módon megszüntetnénk a kölcsönös el nem ismerés, sőt ellentét által okozott sza­kadékot, amely oly jellemző a katonai és polgári hatóságok viszonyára Peruban és más latin-amerikai államban.”

Senki sem ismeri jobban Mario Vargas Llosánál a Perut átszövő társadalmi, föld­rajzi és etnikai ellentétek rendszerét. De mi lenne a biztosíték, hogy a parasztság felfegyverzése kizárólag a terror elleni védelemre szolgálna, és nem fordulnának a perui lakosság ellen? Van-e Vargas Llosának elképzelése arról, mi módon lehetne megelőzni egy esetleges polgárháború kitörését, ha a peruiak nagy része fegyvert kap a kezébe?

A gazdaság fellendítésének alapja a külföldi tőke jóindulatának megszerzése. Külföldi befektetésekkel a gazdaság felébredne tetszhalott állapotából, kialakul­hatna az egészséges piacgazdaság.
a gazdagság sivársága
Példakép Japán és Dél-Korea. Vargas Llosa szerint a végletes szegénység önma­gában is a kultúra, a tradíciók elhalásához vezet. A kunyhója előtt ülő, rongyokba csavart parasztasszony egzotikus lehet, de vonzó nem. Ugyanez az asszony habozás nélkül elcserélné kunyhóját egy modern felhőkarcoló valamelyik lakására. A szegénység valóban megnyomorít, de biztos-e, hogy az életkörülmények javu­lása, a szédítő gazdasági fejlődés szükségképpen kulturális gazdagodáshoz vezet? Az ugrásszerű változás, a mindent a gazdasági fejlődéshez mérő szemléletmód nem valamiféle átmenet-e a szegénység sivárságából a gazdagság sivárságába? Mennyire lesz képes ez a bizonyos parasztasszony újabb sérülések nélkül beilleszkedni új környezetébe? Marad-e valami egyéni, minden mástól megkülönböztető perui jel­leg, vagy csupán álom a nemzeti tradícióba és kultúrába vetett hit?

És végül, megvalósítható-e egy ilyen villámgyors fejlődésre számító gazdaság-politika?

A rendszerváltáshoz a közbiztonság megteremtése mellett mindenekelőtt magán­kézbe kell adni az életképtelen állami vállalatokat, felosztani a termelőszövetkeze­teket, illetve legalizálni a spontánul elkezdett földfoglalásokat.

Vargas Llosa talán legvitatottabb programpontja az oktatás kérdése. Peruban a közoktatás ingyenes, de az államkassza szegénysége miatt sokszor a szülők szerve­zik meg az iskolák fenntartását, takarítását, sőt néha felépítését is. A tanítók éh­bérért dolgoznak.

Az esélyegyenlőség csupán mint fogalom létezik. Vargas Llosa elképzelése sze­rint az oktatás ingyenességét felváltaná a családok anyagi helyzetéhez igazított tandíjfizetési rendszer. Ilyen módon a gazdag családok biztosítanák a szegény tanu­lók tandíjmentességét és esetleges ösztöndíját.
háromszáz merénylet
Az országban uralkodó állapotokra jellemző adat, hogy 1990 januárjában és feb­ruárjában több mint hatszázan estek áldozatul politikai okokból elkövetett gyilkos­ságnak, és körülbelül háromszáz merényletet hajtottak végre az ország területén.

1990 márciusáig úgy tűnik, jó esély van arra, hogy Vargas Llosa az első forduló­ban megnyerje a választásokat. Ekkor bukkan elő az ismeretlenség homályából Alberto Fujimori, és népszerűsége napról napra nő.

Ki az eleddig ismeretlen jelölt? Ötvenkét éves matematikus, a Mezőgazdasági Egyetem rektora. Szülei japán bevándorlók, ő maga is érezhető akcentussal beszéli a spanyol nyelvet.

Programja általánosságokra épül, jelszava a Tisztesség, Technológia és Munka. Már a választási küzdelmek során sem titkolja meggyőződését, hogy a törvényho­zók „sarlatánok”, a bírók pedig ,,sakálok”.

Ezzel szemben Mario Vargas Llosa mindvégig kitart az alkotmányosság követel­ménye mellett, számára alapvető a jogszerűség és a demokrácia.

E soknemzetiségű ország nemzeti létükben megalázott vagy magukat megalá­zottnak érző néprétegei, az indiánok, négerek és meszticek rögtön azonosulnak a sárga bőrű jelölttel.

Fujimori jelöltlistáján meglepő számban szerepelnek evangélikus lelkipásztorok és új vallási szekták vezetői. A katolikus egyház Fujimori esetleges választási győ­zelmétől tartva erőteljesen Mario Vargas Llosa mellé áll. Így fordulhatott elő, hogy a perverznek, fiatalkorúak megrontójának bélyegzett, agnosztikus Vargas Llosa egyszer csak katolikus hívek lelkes ünneplése közepette találja magát. A választások első fordulója meglepő eredménnyel zárul. Mario Vargas Llosa 28, Alberto Fujimori 24 százalékot szerez.
vallási és faji ellentétek
A választások két fordulója között felerősödnek a vallási és faji ellentétek, min­dennapossá válik a japán bevándorlók bántalmazása, miközben Fujimori előszere­tettel mutatkozik indiánok és meszticek körében. Mario Vargas Llosa elutasítja a faji megkülönböztetés minden formáját, bejárja Lima szegény negyedeit, lemond testőrei közvetlen közelségéről, hagyja magát megérinteni, így próbálja bizonyítani szimpátiáját és azonosulását Peru legszegényebb rétegének gondjaival.

A választások második fordulóján, 1990. június 10-én Alberto Fujimori elsöprő győzelmet arat. Mario Vargas Llosa visszavonul a politikától, megfogadja, hogy ezután csak az irodalomnak szenteli magát.

1992 áprilisában Alberto Fujimori korrupcióval vádolja az állami szerveket, föl­függeszti az alkotmányt, feloszlatja a parlamentet.
új alaptörvény
Ugyanez év augusztusában az alkotmányozó nemzetgyűlés új alaptörvényt fogad el, megszünteti a szenátorok hatalmát, és megerősíti az államfő helyzetét. Az ál­lamfőnek joga van a parlament feloszlatására, ha az gátolja a kormány munkáját.

Mario Vargas Llosa felszólítja a külföldi kormányokat, hogy gazdasági szank­ciókkal lépjenek föl Peru diktátora ellen.

Kit fognak sújtani ezek a gazdasági intézkedések? Milyen következményekkel járnak e szankciók egy olyan országban, ahol legalább egymillió ötévesnél fiata­labb gyerek alultáplált?

Vagy a gazdasági korlátozások hozzájárulhatnak a diktatúra minél fájdalommentesebb megszüntetéséhez? Hogy lehetne elkerülni, hogy a lakosság fizessen poli­tikusai helyett?

1993 közepén az USA 105 milliárd dolláros segélyt fagyasztott be az emberi jogoknak a perui börtönökben tapasztalható megsértésére hivatkozva.

Választási veresége óta Mario Vargas Llosa gyakorlatilag nem él Peruban. Egy évet tölt Berlinben, majd Angliába költözik. 1993-ban útlevelének bevonásától tart­va kérvényezi a spanyol állampolgárságot. Bár a hivatalos követelmények közül semminek nem tesz eleget — nem él és nem dolgozik Spanyolországban —, a spa­nyol állam Mario Vargas Llosa művészetének elismeréseként spanyol állampol­gárságot adományoz az írónak.

Az esszé a Változatok a változásra című összeállításban jelent meg és mintegy folytatja Levendel Júlia Én legalábbis így tudom című Mario Vargas Llosa-esszéjét.

kép | Musuk Nolte és Leslie Searles perui fotósorozata, lensculture.com