SZEREP

Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?

A nagy élet-játékba mindenki több-kevesebb szerepet örökölve és vállalva lép be. Ahogy a csecsemő felsír, azonnal része lesz a rendszernek, amely alapvetően meghatározza további sorsát. Fiú – hangzik el a kétségbevonhatatlan ítélet, és kék ruhácskát kap, később pedig autót, építőjátékot, esetleg játékfegyvereket. A szülők, az ismerősök rosszalló tekintetének kereszttüzében ijedten figyelik babázó, főzőcskéző fiukat.

A lányok rózsaszín, fodros ruhájukban, babákkal körülvéve illedelmes, szelíd játékokkal tölthetik idejüket. Mozgásukat gátló, kényelmetlen, de annál divatosabb ruhákban elérhetetlennek tűnik a mászóka teteje és lehetetlennek a szaladgálás.

nem érzik szerepük korlátait

A merevség ma már mintha oldódna: a végletek közötti virgonc és szutykos, ámde annál boldogabb, mindenféle játékot teljes odaadással gyakorló, első pillantásra kideríthetetlen nemű gyerekek egyelőre nem érzik szerepük korlátait. Minden lehetséges szerepet végigjátszanak, apák és anyák, szülők és nagyszülők; babáznak és autóznak egyszerre.

Beszélgessünk, mint férfi a férfival – mondta apám, ha komoly dologról volt szó és négyszemközt akart tárgyalni velem. Nekem pedig ez nagy megtiszteltetés volt, hisz most a beszélgetésben megszűntem lány lenni, férfi lettem, egyenes, becsületes és bátor – ahogy a férfiakat képzeltem –, hogy felnőjek az előttem álló beszélgetéshez.

Kezdetben a szerep oly tiszta és magától értetődő lehetett, hogy nem is hívták szerepnek, hanem külön neveket alkalmaztak rá, és használatuk máig megmaradt: anya, apa, férfi, nő, gyermek. A beilleszkedés nem okozhatott nehézségeket, hiszen a kétely még nem létezett, egyszerű fizikai adottságok alapján eldőlt a hovatartozás. Mindez hozzátartozott az élethez, mint a villámcsapás és a napsütés, nem léteztek mesterséges, kigondolt korlátok. A különbségek egyértelműsége miatt a határokat bátran és természetesen meg lehetett szegni, nem okozott lelki zavarokat.

saját kudarcaimból tanulva

Minden egészséges ember szeretné vagy át is lépi a határokat, ha tudná, hol is vannak valójában. Összemosódnak, egymásba csúsznak a szerepek – vajon hiányzik a kellő bátorság vállalásukhoz? Érzem a csodát, hogy nő vagyok, és emlékszem a küszködésre, míg megtaláltam a szerepemet. Saját kudarcaimból tanulva készülök a belőlem keletkező gyerek nevelésére: szerepe ne korlátozza, hanem gazdagítsa életét. Berzenkedem a szerepek egyszerűsítésétől, amikor meghatározzák a személyi számomat és begyömöszölnek egy nem rám szabott, embertelen dobozba. Szükségem van és keresem azokat az embereket, akik megtanultak együtt élni szerepükkel és szeretik azt.

A legősibb szerepek megtalálása talán a legnehezebb. A kamaszkor kétségbeesett, lázadó küszködése után mégis ott az elfogadás, az egyéni átértékelés, de az azonosulás érzése is. Az anyaság nem pusztán biológiai tény, hanem olyan szerep, amelynek csak a teljes ember felelhet meg. A gyermek egész lényével anyja felé fordul, az anya pedig a gyerek felé, benne ünnepli női léte kiteljesedését, férfi és nő végső találkozását. A szeretet nem öncsonkítás, hanem túlvilági tudás.

Amikor kisgyerek voltam, minden melegség és tudás végső forrását anyámnál kerestem és apámhoz akartam férjhez menni. Úgy éreztem, a kör bezárult, életem csak így lehet teljes. Majd családot terveztem magamnak, apámat már az ismeretlen Valaki helyettesítette, de tulajdonságaiban tökéletes lenyomata maradt. A lázadás és útkeresés éveiben üvöltve követeltem egy csalhatatlan szellemi és érzelmi vezetőt, akihez hozzáigazíthatom lépteimet. Ma már nem keresem a csalhatatlant, csak az emberit, és csendben készülök jövendőbeli szerepemre: újrakezdeni egy másik kört, amely végén ismét újabbak kezdődnek. Anya, apa, férfi, nő, én, te, élő, halott – megannyi halálosan komolyan vett játék. De ismerni kell a szabályokat, bár nincsenek megmásíthatatlanul rögzítve: minden szabály alkalmazkodik az egyénhez, de minden egyén alkalmazkodik a szabályhoz. Az alapelvek sérthetetlenek. És épp sérthetetlenségük biztosítja a fennmaradásukat. Amíg az emberiség van, szerepek is lesznek. Vagy helyesebben: addig van emberiség, amíg szerepek vannak. Egy-egy szerep sokszínűsége, végtelen lehetőségei gazdagítanak, és izgalmas, szép játékká teszik az életet: te érdekelsz, mert más nemű vagy, kevesebbet tudok rólad, te pedig azért, mert azonos nemű vagy és mégis eltérsz tőlem. És mindenki érdekel, mert közösek vagyunk, szerepeket vállalunk és utasítunk el, megnyilatkozunk és visszahúzódunk, hasonlóságaink ellenére különbözünk.

Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

kép | vecteezy.com