RONGYRÁZÁS

Nem a ruha teszi az embert ­­­­­­­– vagy mégis? A koldus és a királyfi-történetben a legfőbb különbség az öltözék. Ha a koldus felvette a királyfi ruháját, trónörökössé vált, és az ifjú herceg hiába bizonygatta, hogy nemesi származású, ha szakadt koldusként kért bebocsáttatást apja palotájába.

próbálják ellesni a titkot

Rázzuk a rongyot, villogunk a külvilágnak, csomagoljuk testünket, szavak nélkül kommunikálunk. Elrejtjük, amit takargatni akarunk és kiemeljük, amit hangsúlyozni szeretnénk. Új divatszakma született, a neve is menő, mint maga a szakma, stylist, a profi stílustanácsadó, aki voltaképpen életvezetési szakember: megmutatja, kiknek kellene lennünk és mit kell tegyünk, hogy előnyös legyen a külsőnk. Kihozza belőlünk a nem is sejtett lehetőségeket. Akiknek nem telik stylistra, a közösségi médián csüggve próbálják ellesni a titkot, követik az influenszereket, a véleményvezéreket, vagy tutorialokkal, oktató videókkal igyekeznek elsajátítani a titkos tudást, a stílusérzéket, ami hatalmat ad.

Az erőlködés a feltorlódott válságok közepette még nevetségesebb – de csak annál inkább uralja a médiát, a közbeszédet, az élet-imitációt.

A Maslow-féle motivációs piramison^[1] a megfelelő ruházkodás iránti igény horizontálisan először a fizikai alapszükségletek szintjén, a piramis legalján helyezkedik el, hiszen ezen is múlhat az egyén túlélése vagy a túlélés esélye. És épp az öltözék kérdése a piramison rendhagyó módon vertikálisan is megjelenik, sőt, gyakorlatilag minden szinten tetten érhető. Jelen van a valahová tartozás szükségletében, ezt jelzik például a népviseletek, az egyenruhák vagy a városi bandák ruházatai; az elismerés szükségletében, hiszen az öltözködés státusszimbólum is; az esztétikai szükségletekben, ami sokszor akár a praktikum, a kényelem és a józan ész rovására érvényesül; és ott találjuk a piramis csúcsán, az önmegvalósítás szükségletében is. Az emberiség története a politika, a háborúk, a gazdaság, az eszközhasználat és a többi története mellett a ruházkodás és a divat története is. Az öltözködés ugyanakkor felül is írhatja a Maslow-piramis szintjeit és hierarchiáját, hiszen gyakran valaki előbb és erején felül költ divatos ruhára, mint élelmiszerre.

Az ipari forradalom fő tényezői között nemcsak a közlekedés megújítását, hanem John Kay repülő vetélőjét (1733), majd a kialakuló fonaléhség megoldásaként napvilágot látott fonó Jennyt (1764), a mechanikus szövőgép (1799), aztán az automatizált, lyukkártyás vezérlésű szövőszék (1805, Jacquard) megjelenését tartjuk számon. A 20. század hajnalán megteremtődött a lehetőség, hogy ne csak a kiváltságosok jussanak megfelelő minőségű és kinézetű ruhaneműhöz, hogy a szélesebb néprétegek is megvásárolhassák.

bármi áron

A 21. században a fejlett gazdaságokban nagyon is gyakori, mintegy mesterségesen előidézett alapszükséglet a ruhák felesleges halmozása és sűrű lecserélése. Korábban, a klasszikus gyarmatosítások idején Európa inkább a nemesfémek, nyersanyagok, egzotikus- és luxuscikkek miatt zsákmányolta ki az ismert világ többi részét. Ma elítéljük a gyarmatosítók kegyetlenkedéseit, és elfogadhatatlannak hirdetjük, hogy bármilyen anyag (elefántcsont, arany, fűszerek, gumi, banán stb.) többet érjen, mint az emberi élet. Csakhogy az elmélet és a gyakorlat koránt sincs összhangban. Ha valóban elhisszük, hogy a ruhanemű vásárlása, kidobása és újbóli megvásárlása alapszükséglet, akkor elfogadjuk, hogy bármi áron részt kell vennünk a folyamatban – egyénileg és társadalmilag. Jogainkért harcolva pedig felmentést és felhatalmazást adunk magunknak, hogy bizonyos zavaró tényezőkről ne vegyünk tudomást. Segítségünkre van a fogyasztói társadalom alapvető logikája-működése, s csupán néhány környezetvédő és kevéssé hatni képes aktivista háborodik fel, milyen óriási mennyiségű szemétként jelenik meg a felesleges ruhanemű a harmadik világban, ahová a fejlett gazdaságok a hulladékot hordják, és ahonnan az értékesnek tekintett anyagokat és erőforrásokat zsákmányolják. Példa a chilei Atacama-sivatag, ami mára a világ egyik legnagyobb használtruha-temetője.^[2]

Axiómaként kell elfogadnunk, hogy a folyvást változó divatot kötelező követni, s már fel sem vetődik, vajon etikus-e ennyi ruhaneműt vásárolni. Az olcsó ruha esetében talán kialakulhat valami nyugtalanság, de a drágább, divatos márkák kapcsán végképp nem gondolunk arra, hogy a világ más részein élők rabszolgasorban tartásából vagy egyenesen rabosításából származó árut vásárolunk. A cégek többsége döbbenetesen Janus-arcú. Nyájas profiljukat mutatják a tőkeerős vásárlónak és a fejlett gazdaságnak, ragadozó profiljukat a kiszolgáltatott munkaerőnek és a fejletlen gazdaságnak tartogatják.

A divatos ruházati cégek óriása az 1975-ben alapított, spanyol tulajdonú Inditex, amely olyan márkákat tudhat a magáénak, mint a Zara, Home, Stradivarius, Pull and Bear, Bershka, Massimo Dutti, Oysho, Utergüe és a Lefties. Az Inditex (Industrias de diseño textil S.A.) a világ több mint száz országában van jelen. 2011 nagyon fontos év volt a cégcsoport számára, mert egyszerre két, egymással szöges ellentétben álló eseménysorozat történt, ami nagyon jól mutatja, miként jár el ugyanaz a cég a dolgozóival a világ egyik és másik felén.

illegális varrodák

Óriási botrány robbant ki, amikor a brazil kormány São Paolóban bolíviai és perui rabszolgamunkásokat szabadított ki, akik a Zara üzletláncnak dolgoztak, ruhadarabonként 0,7 USD vagy 0,12 USD bérért.^[3] A holland Centre of Research on Multinational Corporation (SOMO) Captured by Cotton címmel jelentetett meg tanulmányt, amelyben bemutatja, hogy több más neves divatcég mellett az Inditex Indiában 14–20 éves, nehéz sorsú lányokat dolgoztat napi 12, heti 72 órában, éhbérért.^[4] 2013-ban Argentínában derült fény arra, hogy az Inditex illegális varrodákat működtet, ahol embertelen körülmények között kényszerítik munkára a dolgozókat.^[5]

Az Inditex-csoport üzleteiben hetente két alkalommal van árucsere, ami évi 25 000 ruhakollekció piacra dobását jelenti világszerte. A gyakorlatban ez azt eredményezi, hogy a vásárlónak azonnal meg kell vennie a kiszemelt ruhát, mert a későbbiekben már nem lesz elérhető. A túltermelés által mesterségesen kialakított negatív hiánygazdaság túlzott mértékű fogyasztáshoz, felhalmozáshoz és hulladéktermeléshez vezet.

Európában ugyanaz a cégcsoport először 2011-ben, majd a további években folyamatosan elnyeri a „Legjobb munkahely Spanyolországban” elismerést. 2019-ben és 2020-ban pedig az Inditex az előkelő második helyen végzett a megmérettetésben. 2011-ben az Inditex olyan versenytársakat utasított az első hellyel maga mögé, mint a közismerten dolgozóbarát Google, a Microsoft vagy a Coca-Cola, és azóta is folyamatosan fej-fej mellett vannak a küzdelemben. A díj odaítélésénél a szakmai zsűri mellett a dolgozói szavazatok is sokat nyomnak a latban. A bírálat szempontjai között megtaláljuk, hogy mennyire rugalmas a cég a dolgozóval a munkaidő és a munkavégzés helyével kapcsolatban, támogatják-e a szakmai továbbképzést és előrelépést, családbarát-e a munkahely, üzemeltet-e a cég óvodát vagy iskolát stb.^[6]

Az európai dolgozói elégedettséggel párhuzamosan 2021-ben az Inditex sorozatban tizedszer nyerte el Spanyolországban a „Legelismertebb cég” díjat.^[7] Groteszk, hogy a díj odaítélésénél civil szervezetek, gazdasági elemzők, vásárlói érdekképviseletek és a szakszervezetek is szavazati joggal rendelkeznek. Úgy tűnik, a szavazó civil szervezetek és dolgozói érdekképviseletek kizárólag az európai körülmények alapján szavaznak, és következetesen nem vesznek tudomást arról, hogy mi történik a világ másik felén ugyanannak a cégnek a dolgozóival. Úgy látszik, a társadalmi érzékenység és az emberi jogok tisztelete, ami a fejlett világban alapelvárás egy cégtől, és amiért elismerést és kitüntető figyelmet kap, a fejlődő világban nem elvárható és nem számon kérhető jog.

Szomorú tény, hogy bár 2011 óta tudható, hogy az Inditex erősen megkérdőjelezhető eszközökkel biztosítja jövedelmét, sem a vásárlókat, sem az európai munkavállalókat nem tántorította el a cég iránti lojalitástól. Igaz, az első botrányok és a kezdeti teljes tagadást követően a cég igyekszik meggyőzni a vásárlókat, hogy új, etikus alapokra helyezte üzletpolitikáját.

ujgur kényszermunkatáborok

A ruhaiparban az Inditex mellett más ismert cégek sem mentesek a kényszermunka gyanújától: Bestseller (Only, Jack &Jones), C&A, GAP, Diesel, H&M, Marks & Spencer, Primark, Tommy Hilfiger stb.^[8], de ha más szektor felé tekintünk, döbbenetes módon az IKEA háza táját is szó érte, hogy Kubából és Kínából (ujgur kényszermunkatáborok) biztosítja az olcsó munkaerőt.^[9]

A 2020-as évek ruhaipari trónkövetelője a kínai tulajdonú, 220 országban jelen levő SHEIN^[10], ami a modern technológiát kihasználva nem is rendelkezik fizikai boltokkal, csak az online térben árusít. A ruhaipari szakma egyik legnagyobb kifogása a jelentős konkurenciával szemben, hogy szemérmetlenül klónozza a befutott divatmárkák sikeres modelljeit. 2021-ben a Reuters cikke nyomán az a vád érte a céget, hogy nem felel meg az Egyesült Királyság Modern Rabszolgaság Elleni Rendelkezésének (Modern Slavery Act), és működése nem átlátható.^[11] A SHEIN tagadja a vádakat és társadalmi felelősségvállalási kampányt indított.

Mindeközben 2022-ben a SHEIN ún. „pop up store”-t, azaz időszakos fizikai üzletet nyitott a világ számos országában, így Spanyolországban is. Madridban a bolt 2022. június 2. és június 5. között volt nyitva. Több tudósítás is beszámolt arról, hogy tömegek éjszakáztak sorokban. Volt, aki 8 órát is várt, hogy hozzájusson néhány ruhadarabokhoz, és valódi győzelemnek élte meg, ha bejutott az üzletbe. Ha a felvételeken csak a lökdösődést, az elkeseredett test test elleni küzdelmet, a hosszú sorokat látjuk – és eltekintünk attól a nem elhanyagolható ténytől, hogy mindenki jól öltözött és jól táplált –, akár azt is hihetnénk, hogy az emberek vízért vagy élelmiszerért tolakszanak ilyen kétségbeesetten – valahol a világ kevésbé szerencsés felén. A harácsolás lázában megvásárolt ruha hamar kidobásra kerül, az el nem adott darabok pedig a szeméttelepen végzik. Egyes becslések szerint a legyártott ruhák 80%-át vadonatújan dobják ki világszerte, a szemétbe kerülő ruhaneműnek pedig kevesebb, mint 1%-át hasznosítják újra valamilyen formában.^[12] Vagyis a fast fashion és az ultra-fast fashion a szeméttelepeknek termeli kollekciója nagy részét.

legszívesebben nem vennénk tudomást róluk

A fejlett világ rongyrázásának az árát ismét és mindig elsősorban a gyarmatok, a szegénységben tartott országok fizetik meg. Ugyanakkor modern, globalizált világunkban problémáink akkor is közösek, ha legszívesebben nem vennénk tudomást róluk. A struccpolitika ideje lejárt, az Atacama-sivatag használtruha-temetője és a bangladesi folyókba eresztett ruhafesték méregtartalma^[13] nem marad lokális, tagadható probléma, mert a Föld tűrőképessége határához érkezett.

A latin-amerikai vagy az ázsiai rabszolgamunkás gyötrelme és embertelen körülményei olyan emberiességi kérdéseket is felvetnek, ami felett a fejlett társadalmak sem hunyhatnak szemet. Hiszen már Don Quijote is megmondta Sancho Panzának, amikor a fegyverhordozó arról álmodozott, hogy kormányzóvá lesz a gazdájától ajándékba kapott szigeten: „Tudd meg Sancho, hogy az egyik ember nem több a másiknál, ha a másiknál többet nem cselekszik.” (Első könyv, XVIII. fejezet)

A modern gyarmatok körülményei nehézzé teszik a rabszolgamunkások számára a cselekvést, hogy méltóbb életet élhessenek. Nincs mit tenni, a fejlett gazdaságok polgárain van a sor, hogy bizonyos döntéseket meghozzanak – például amikor arról döntenek, helyes-e megvenni egy újabb ruhadarabot. A szigorú értelemben véve magánszférát érintő kérdés túlnyúlik önmagán, és globális problémákat vet fel. Még az is előfordulhat, hogy a felesleges költekezés és kiöltözés dacára – vagy éppen annak következtében – egyszer csak felkiált egy gyerek: A király meztelen!

1. A Maslow-piramis az emberi szükségletek egymásra épülő hierarchiáját mutatja be. Maslow feltevése szerint az emberi szükségletek:

   – 5 fő kategóriába sorolhatók (később további 2 kategóriával kiegészítette).

   – A kategóriák között hierarchikus kapcsolat van.

   – A magasabb szintű szükségletek kielégítése csak az alacsonyabb rendűek legalább részbeni kielégítése után következhet.

   Maslow a szükséglet-hierarchiát először 1943-ban, a Theory of Human Motivation című könyvében publikálta. A könyv megjelenését követő 10 évben pedig továbbfejlesztette az elméletet, amit 1954-ben még bővebben leírt a Motivation and Personality című könyvében.

   https://promanconsulting.hu/mi-a-maslow-piramis-es-hogyan-alkalmazhato/ ↑

2. https://www.youtube.com/watch?v=uyHgY2O__fY ↑

3. https://www.bbc.com/mundo/noticias/2011/08/110818_zara_brasil_fabrica_condiciones_denuncia_jg ↑

4. https://www.somo.nl/company/inditex/ ↑

5. https://cnnespanol.cnn.com/2013/03/28/ong-acusa-a-contratistas-de-zara-en-argentina-de-explotar-a-trabajadores-indocumentados/ ↑

6. https://www.observatoriorh.com/orh-posts/mercadona-inditex-y-google-las-empresas-mas-atractivas-para-trabajar-en-2020-segun-los-universitarios-espanoles.html ↑

7. https://cincodias.elpais.com/cincodias/2021/09/08/fortunas/1631101282_461676.html ↑

8. http://www.indianet.nl/a1106.html ↑

9. https://antimilitaristas.org/Ikea-y-la-esclavitud-infantil.html

   https://www.economiadigital.es/empresas/ikea-y-h-and-m-se-ven-envueltas-en-un-escandalo-por-trabajos-forzados_638324_102.html ↑

10. https://qubit.hu/2021/12/13/miert-nem-meno-az-ultra-fast-fashion-koronazatlan-kiralya-a-shein ↑

11. https://www.thefashionlaw.com/shein-is-falling-short-of-modern-slavery-reporting-rules-according-to-new-report/ ↑

12. https://www.greenpeace.org/mexico/blog/9514/fast-fashion/ ↑

13. https://www.vous.hu/20161209-viszlat-fast-fashion-ruhagyar-india-ruhaipar-dokumentumfilm-the-true-cost ↑

kép | istockphoto.com