OLDÁS, KÖTÉS, CSOMÓ

„így nem lehet verset írni, ugyebár”^[1]

Taizs Gergő: Az éhes szellem című kötetéről

Mielőtt azt mondod, hogy nem érdekel, arra kérlek, beszéljük meg, ne ez legyen a vég-szó, próbáljuk meg a pár-beszédet úgy, hogy értelme legyen. Ne magunkról filozofálgassunk, essen szó egy verseskötetről, mondjuk Taizs Gergőéről, nézd, te is észrevetted, hogy költővé érett a szerző? Már az Üvegidő, az előző kötet is jó volt, de Az éhes szellem még annál is jobb. Tudod mit, ne szólj bele, látom, hogy szóra nyitod a szád, de most nem érek rá(d), sürgősen el kell mondjam, hogy igenis megrázott, belém mart ez a kötet, pedig könnyed és játékos, összekacsint a költőtársakkal és az olvasóval – ha kimondja és ha nem, akkor is – megidézi az elődöket, például Horgas Bélát, aki most is, mint mindig, játékra invitál – mennyire szerette a párbeszédeket! –, erre most tessék, itt van, és naná, hogy beleáll, pont ő maradna ki, a nagy játékmester? Azon sincs meglepődni való, hiszen egyértelműen csak csodálatos, hogy nyelvünk szavai szétbomlanak és új kapcsolatokat teremtenek, ha az embereknek lehet, a nyelvnek pláne igen, ilyenkor döbbenünk rá a létre – a szövegére és a sajátunkra egyaránt.

Hogy is mondod? Tudom, hogy most nem értünk egyet, nem egy malomban őrölünk, te csak magunkról akarsz beszélni, de értsd meg, hogy én is ezt teszem. Figyelj inkább, mert épp erről szól ez a kötet, rólad és rólam, mindannyiunkról, őrület, hogy lehet ennyi mindent néhány verssorba belesűríteni.

kitárulkozó rejtőzés

Olvashatod a verseket egyenként, persze, már hogyne tehetnéd, vegyük például a buborékot, nem nagy dolog, levegő, ami a felszínre úszik, szétpukkan, és kész. Csak a létünk van benne, a lehetetlenség, de íme, mégis lehet, mert Taizs Gergő megírta. Ezek szerint akár az is előfordulhat, hogy a buborék időtálló matériává, mondjuk verssé lényegül, és talán számunkra is lehet jövő. Mármint nem kettőnk számára, hanem tágabb értelemben, a létezők remény(telen)ségére gondolok. De említhetném többek között a beköszöntő ars poeticát, az önkognitót, amiről Ács József hosszan és szépen ír a Fennhangon titkolt tehetetlenség című esszéjében^[2]. Egyén és teremtés, művészet és élet, kitárulkozó rejtőzés. A kötet elején megtudjuk, hogy semmit sem tudunk, de „csillagok csöndje csorog belém”^[3]. Régről ismerős ez a didergető kozmikus magány, ugyanakkor egyszerre szép és fenséges is, mi tagadás.

Ha azt hiszed, hogy elég csak belelapozni Az éhes szellem kötetbe, felütni itt-ott, akkor nyilván igazad van, de egyszersmind óriásit tévedsz. A kötet megszerkesztett egész, ciklusokra bontva, amelyek érzelmi-logikai rend szerint követik egymást, miközben a versek a cikluson és a köteten belül is felelnek egymásnak és feleselnek egymással.

Kötőjelek az első ciklus címe, kulcsszavai a mielőtt és az álom. A ciklus egyfajta eredetmeghatározás, a versek tematikája a generációkon átívelő örökség szálainak oldása, kötése, újracsomózása. Az egyén testet ölt az elődökben és feloldódik az univerzumban. Taizs Gergő meghúzza a tér (kozmosz) és az idő (végtelen pillanat) határait, de túlzás ezt ilyenformán kijelenteni, mert ugyanakkor minden határ azonnal köddé is válik. A ciklus záróverse a Mielőtt körbeér^[4]:

„Hány perc marad versírásra,
(…)
mielőtt körbeér, mielőtt összeér
a tengerrel a föld, az ég?”

A visszájára fordított isteni teremtés, az elmúlás közelsége sürgetővé teszi az emberi teremtés, az alkotás idejének fel- és kihasználását.

A Pár, beszéd, vég, szó ciklus közvetetten és közvetlenül a párkapcsolat ritmusát ábrázolja. Kezdete van és vége, a ciklusnak és a kapcsolatnak is, közben ott lapul az öröm, sőt, eufória és a (hamis) illúzió. Magunkra ismerünk, ugye? Nem fenyegetésként mondom, csupán idézek, most figyelj a Szubjektív csillagértelmezések a ciklus záróverse:

„– Nagy akarásnak nyögés a (köztünk most mindennek)…

– …. vége. Ezentúl te vagy és én vagyok. Nincs ketten.”^[5]

Ne keseredj még el, még sincs vége mindennek, mert van folytatás is, Fejed felett a fény. Ez a ciklus kis történeteket mesél, autóbalesetet, álmokat, gyermekkori emléket, kirándulást, egyszóval a létet méri, az elmúlás el nem múlását és a megmaradást, mert fejünk felett mégiscsak ott a fény:

„maradok még meddig maradok”^[6] és „Maradok még kicsit”^[7]

Taizs Gergő lajstromozza a „szaténnal bélelt éjszakát”^[8], mint birtokát a tulajdonosa. A megfejtésre váró miegymások nyomasztó sűrűjében a ciklus gerince a szembenézés, a tetőző mélypont fegyelmezett számbavétele, kulcsszavai az itt és most. Természetes az asszociációnk, a felrémlő elődök sora, hisz méltó utód sorakozik mögéjük.

Talán nem teljesen érted, hogyan is jön ez a ciklus ide, közénk, mi köze a mi itt és mostunkhoz, a sürgető jelenhez, amiről hamarosan szót kell váltanunk. Figyelj nagyon, idézek megint:

„Kötődésem lekötelez, ösztönöz:
figyelmemet fókuszáljam csakis rád.
Hogy te és itt, hogy most és ezt. Vagyis hát
teljesen lekötsz, szinte bebörtönöz.”^[9]

Ne húzd fel a szemöldököd, a vers szól így, mondtam már, de azért oka van, hogy mélyen a szemedbe nézve szavalom.

De várj, tovább is van: a negyedik ciklus a Galambot sétáltatni különleges, mert változatos témák és hangulatok követik egymást. Ha szórakozni vágysz, olvasd el a Csavarlazítót vagy a Kispostást. Nem kell minden jelentésréteget megfejtened, hogy élvezd ezeket a verseket. De ha mégis nekiállsz a szövegeket értelmezni, már nem is tűnnek majd könnyednek, és az arcodra csalt mosoly is keserűre fordul. A Noé péntek esti lázálma a kórházi ágyán egy kis szonett a világvégéről és a süllyedő bárkáról, a Nyomortükrözés nem görbe, hanem nagyon is éles képet mutat a globalizált világ társadalmi ambivalenciáiról, míg az Áttörés, az új művészet és egy szebb jövő ígérete, a könnyen emészthető, instant kultúra eljövetele:

„A hivatalos engedélyeztetéseket követően
első körben megkezdődhet a versek tömeggyártása,
azt követően pedig a költők kondicionálása
az új szempontok szabta alkotói munkára.”^[10]

Különösen ijesztő, és sajnos, nagyon valóságos is a költők kondicionálása, hiszen nincs jobb, hatékonyabb és hasznosabb egy megfelelően betört művésznél. A hasonlóképpen helyesen idomított közönség és művész kapcsolatából pedig megszülethet az új rend, amely minden hatalomra vágyó politikus álma. Hát nem lesz szép az új világ, mondd?

Most már tényleg a végére érek, mert a Felhőket centrifugáz a szél az utolsó ciklus a kötetben. A ciklus versei a Word Press Photo kiállítások képeihez készültek, nézd, itt vannak maguk a fényképek is. Tudod, hogy mi az első vers? Az éhes szellem szerelmes lett. Tetszik az éhes szellem kifejezés, erről is ír Ács József az esszéjében, ha gondolod, nézd meg, nagyon ajánlom. Csak egyetlen verset emelek most ki, zárásként, a kvázi piètát:

„ne legyen meg a te akaratod (…)
a hús-vérből faragott pièta”^[11]

Szívszorítóan szép. Akkor is így mondom, ha nem illik ilyet leírni. De érezni azért lehet. Sőt, szükséges.

És akkor térjünk vissza a beszélgetésünk elejére. Nagy utazást tettünk Taizs Gergővel, és már nem is vagyunk ugyanazok, mint akik elkezdtük ezt a pár-beszédet. Most kissé kábultan bámuljuk egymást, de hálás vagyok, hogy elkísértél az úton, és meghallgattál. Ne haragudj, hogy beléd fojtottam a szót! Gyere, nyújtsuk ki elgémberedett tagjainkat, lazítsunk az izmok szorításán, nyissunk ablakot, és csinálok egy jó kávét. Ha van kedved, folytathatjuk a beszélgetést, de kortyolhatunk hallgatagon is, gondolatainkba merülve. Az éhes szellem letelepedett mellénk. Úgy olvastam, hogy szereti a kávét, ötöt is megiszik naponta. Közénk való tehát, talán még táplálékunk is fogára való lesz.

1. Taizs Gergő: nem az a szöveg p. 14. ↑

2. Ács József: Fennhangon titkolt tehetetlenség ↑

3. Taizs Gergő: önkognitó p. 7. ↑

4. Taizs Gergő: Mielőtt körbeér p. 27. ↑

5. Taizs Gergő: Szubjektív csillagértelmezések p. 45. ↑

6. Taizs Gergő: akire senki nem emlékszik majd p.52. ↑

7. Taizs Gergő: Néhány megfejtésre váró miegymás p. 55. ↑

8. Taizs Gergő: Néhány megfejtésre váró miegymás p. 55. ↑

9. Taizs Gergő: Óda a hétvégéhez p. 75. ↑

10. Taizs Gergő: Áttörés p. 97. ↑

11. Taizs Gergő: kvázi pièta p. 110. ↑

kép | vecteezy.com