A CSALOGÁNY
2012 április
A csalogányt szájára vette az egész utca. Pedig előfordult már, hogy valaki az ő korában megpróbálta kijátszani a hatóságokat, és különben is, bárkivel előfordulhat. Nincs még egy ilyen tóbiás a föld kerekén, gondolták mégis a többiek, mikor megtudták a történteket. És minthogy a falut egyre kevesebben lakták, az esemény híre hamar eljutott mindenkihez.
A csalogány is sejtette, nem lehet jó vége a csalásnak, mégsem tett mások belátása szerint. Nem is értette, mire ez a nagy felhajtás. Hiszen nincs még egy ilyen név, mint az övé. És nem is ő akarta – a nevet csak úgy odaírták, a megkérdezése nélkül. Márpedig senki ne írjon oda akármit! Az ő családjában mindenkit úgy hívnak, mint másokat, mindenkinek ugyanaz a neve, csak neki nem. Épp ezért nincs abban semmi rendkívüli, ha inkább olyan nevet visel, amit ő ad magának.
Nincs abban semmi, az lesz eztán a saját neve, azt fogja használni. És akkor be kell írnia a könyvekbe is, a naplóba is. Titokban, míg senki nincs a tanáriban. Ha van ott valaki, visszasurran később, megpróbálja újra.
És újra. Hogy mostantól ne tévesszék össze senkivel. Mert ő nem lesz többé csalogány, mondhatnak bármit. És mikor rajtakapják, ő már nem figyel semmire, akkor ő már nem is válaszol – mit művelsz, Csalogány, azonnal repülsz –, de ő akkor már hivatalosan is Smaragdi Gerzsa, másodikos tanuló, született Kál-Kápolnán.