CSALÁDRAJZ
Amikor a matematikatanár
kihívott felelni a törtekből,
csak álltam és pislogtam –
a szemhéjam
nyitódott,
csukódott,
nyitódott,
csukódott,
olyan gyorsan, hogy szaggatottan láttam magam előtt
a táblát meg a krétát,
mint egy elromlott vetítőgép.
Anyám vitt el a pszichológushoz.
A fehér köpenyes, kontyba fogott hajú nő
egy levendula illatú szobában ült,
s barátságosan mosolygott, mikor beléptem.
Sárga asztalkához ültetett.
Papírt rakott elém meg néhány ceruzát.
Megkért, hogy rajzoljam le a családomat.
Már a buszon ültünk, mikor anyám
rám nézett s könnyes szemmel megszorította a kezem.
A rajzom csücske kikandikált a táskájából.
Aznap már nem mentem iskolába,
hanem indiánost játszottam az udvarunkon,
elrejtőzve a paradicsompalánták között.
Nem törődtem a házat szétvető ordibálással,
ajtócsapkodással, tányértöréssel.
Akkor dugtam ki tolldíszes fejem
a kutyaól mellett álló rozsdás hordóból,
amikor hirtelen kivágódott az ajtó,
s megjelent apám a verandán.
Távolról is jól láttam,
hogy a rajzomat lobogtatja a kezében.
Mikor káromkodva beviharzott megint a házba,
odaszaladtam az orgonabokor mellett kéklő kukához,
és lábujjhegyre állva belenéztem.
A széttépett papírdarabkákról
egy torzonborz óriás lapátkeze intett felém
meg egy apró, tojásformájú fej,
beszorulva az asztal alá.
Rémülten csaptam le a fedelet.