Lipp Tamás

CSALÁDI BICIKLI

1997 szeptember

CSALÁDI BICIKLI

Családunkban apai ágon a férfiak a műköszörűs mesterséget űzték. Dédapám virilista volt és bicikliversenyző. Róla nincs fényképem. Nagyapámról igen: az egyik képen ő is biciklivel látható, húszéves lehet, büszke orral, vézna felsőtesttel, mellén három medál. A kép Fodor József „fényképészeti és festészeti” műtermében készült, Székesfehérváron, a Várkörút 29-ben. Nagyapa 1908-ban nősült, akkor a két kerékpáros: apa és fia elkerekezett Győrbe. Dédapa ragaszkodott hozzá, hogy nagyapa ott nyisson üzletet, mert tartott a konkurenciától. Nagypapa 1913-ban Győrből Soligenbe (Poroszország) utazott, azt mondta, el akarja sajátítani a modern technológiákat, azután néhány hónap múlva hazatér. Állítólag már megváltotta a vonatjegyét, amikor kitört a háború, s így nem jöhetett haza. Inkább elhajózott Amerikába. (Testvére is „nyugtalan vérű” volt, mondta nagymama, Didó bácsi Pulában tanult a tengerészeti akadémián, később a haditengerészetnél szolgált, de volt egy saját vitorlásjachtja is az Adrián.) Apám, aki antropológiából doktorált, s a harmincas évek végén Bartucz professzor díjtalan tanársegédeként részt vett a fehérvári királysírok feltárásában, miután megnősült, úgy határozott, hogy elsősorban is férji kötelességének tesz eleget, s eltartja feleségét, ezért felhagyott az embertani kutatásokkal. Előbb könyvelő lett a Woltner bőrgyárban, majd behívták katonának, s egy munkaszolgálatos vasútépítő század parancsnokaként Zalaegerszegen teljesített szolgálatot. (Anyámat, aki akkor már törvényes felesége volt, vitte magával.) A háború után eladta két lovát, Bubit és Sárit, az árukból egy biciklit és egy írógépet vásárolt. A bicikli fekete volt és hosszú, mint egy őslény, hátán óriási csomagtartóval. Emlékszem, négy-ötéves lehettem, ültem a vázon, mentünk a Fő utcán, apám tolta a biciklit, fején barna borzkalap, beszélgetett valakivel, nem is figyelt rám, s én kormányoztam. Később anyám is kapott egy könnyű, női kerékpárt, a hátsó kereket színes háló védte. Egyszer egymás mellett hajtottunk, végig a Távírda utcán. Anyám karcsú volt, fején fehér kendő, lobogott a szoknyája. Lopva az arcát kutattam. Könnyedén, szinte dacosan fölvetette a fejét. Meleg szél fújt. Most emlékszem csak, hogy sírt, porrá égett családját gyászolta.

mint egy macska

Hetedikes koromban beleszerettem Környei Annába. Éjjelenként azt álmodtam, hogy biciklin utazunk, s ő előttem ül a vázon. Anna megszállottan gyűjtötte a papírszalvétát. Egy esős fabruári reggel nagyon korán érkeztem, rajtunk kívül még senki sem volt az osztályban. Anna a gyűjteményét rendezgette. Most pedig eléneklem neked, mondta, hogy „Papírszalvétát kérek, mert aztat gyűjtöm én…” Furcsán, derékban hajolt meg előttem, mint a cirkuszban a bohócok. A pillanat irodalmias volt: elviselhetetlenül könnyű és édes. Anna különtornára járt. Kint lakott a Zombory úton, a Könnyűfémműnél. A négyes busz közlekedett arra. Minden délután kikerekeztem, s órákig vártam a buszmegállónál, de csak ritkán találkoztunk, mert mindig más időpontban ment haza. Ha megláttam, amint leszáll a buszról, elindultam vele szembe, mintha véletlenül éppen arra járnék. Anna soha egy szemmozdulattal sem árulta el, hogy meglepődött volna. Kimérten, bár korántsem görcsösen, főként iskolai dolgokról társalogtunk. Amikor a házuk elé értünk, azonnal elköszönt. Egyszer kértem, hogy sétáljunk még, de azt mondta, nem lehet, mert segítenie kell az anyukájának. Titokzatos volt, mint egy macska. A fiúk közül többen állították, hogy Anna már megmutatta nekik a mellét az öltözőben, amiben először kételkedtem, hiszen tornaóráink még nem voltak koedukáltak. Egy tavaszi délután aztán az ügyeletes valami üzenettel leküldött Miska bához, a kétméteres, beretvált bajuszú, bagószagú tornatanárhoz. Amikor beléptem a sötét edzőterembe, Anna a gerendán, kék dresszben, éppen hídba ereszkedett. Miska bá ott állt mellette, s otthonosan megérintette a mellét. Megkönnyebbültem. A kertünkben már virágzottak az almák.

lipp07302

Délutánonként nem bicikliztem ki többé a Könnyűfémműhöz, de Anna minden éjszaka továbbra is ott ült előttem a vázon, ha akartam, megérinthettem melegbarna haját. Abban az évben rádióépítő készletet kaptam karácsonyra, hogy felhagyjak végre irodalmi próbálkozásaimmal. Szüleim szerették volna, hogy tévészerelő legyek: az idő tájt jelentek meg városunkban a Vadásztölténygyár első Munkácsy készülékei. Meglepően könnyedén összeraktam a detektoros rádiót, antennáját kivezettem az udvarunkon álló óriási diófa ágai közé.

lezsírozták

Elvégeztem a híradásipari technikumot, de tévét sohasem szereltem, s bár többször félbehagytam irodalmi próbálkozásaimat, végleg soha nem hagytam fel velük. 1968-ban néhány héttel az invázió előtt, megnősültem. Hogy előteremtsem az ilyenkor szükséges költségeket, gyerekkori barátom segítségével, aki akkor geológiát hallgatott az egyetemen, állást vállaltam a gánti bauxit kutatófúráson. Fehérvárról biciklivel jártam ki Gántra, naponta oda-vissza 60 kilométert kerekeztem, az erdőben, sűrű, agyagos sárban, mázsás béléscsöveket hordtunk a fúrómester keze alá. Hát elmondhatom, voltam fúrómunkás, népművelő, könyvtáros, újságíró, biciklista… stb. Aztán elváltam, s egy lánnyal kisebb-nagyobb megszakításokkal egy alföldi tanyán éltem, hogy itt végre befejezzem életem első regényét. Azon a tavaszon a szabadszállási vasboltban vettem egy biciklit. Erős, zöld kerékpár volt, gondos kezek hullámpapírba göngyölték, és jól „lezsírozták”, mint egy gépágyut. Pedáljait – biztonsági okokból – befelé fordították. A „gépet” a bolt udvarán szereltem össze, s mindjárt nyergébe is pattantam, hogy elinduljak az új élet, a világhír és Kerekegyháza felé. A siker, mint a délibáb (vagy Amerika?), egyre távolabb került, viszont a forró por bódító szaga örökre belém ivódott. Vissza-visszatérő álmom az idő tájt, hogy egymagam ácsolta vitorlás hajóval az Atlanti-óceán hullámait szelem. Aszályos nyár volt, konyhakertünkben sorra elfonnyadtak a növények. Vettünk egy benzinmotoros szivattyút, de az sem segített, mert elapadt a kutunk. Amikor elköltöztem a tanyáról, a biciklit magammal hoztam Pestre, de itt már alig használtam, kinek lett volna kedve ebben a sűrű benzingőzben tekerni. Egyik költözéskor aztán végleg elkallódott.

Azóta nincs biciklim, néha írok róla.

kép | adobe.com