CSAK EGYSZER LEHETNÉK
1998 április
Anyámnak
Csak egyszer lehetnék olyan bátor, hogy végre én is
felmenjek arra a hegyre, ahonnan még a tévétornyot
is látni, hogy azután rögtön elinduljak tovább, a két éve
megálmodott vagy elképzelt tóhoz, gázolva a tél után
sem elrohadt avar hulladékában, csak egyszer mernék
megállni a csupasz fák között, felnézni a kiüresedett égre,
előkaparni a dzseki zsebéből a száraz zsemledarabkát,
a savanyúcukrot, és közben beszélgetni a madarakkal
és a halottakkal, akik mindig ott vannak mellettem. És
elmondani mindent: hogy mi történt tegnap? hogy mit
várok holnap és holnapután, hogy milyen az idő, hogy itt
mekkora a tavaszi sár, csak egyszer érkeznék meg oda,
ahonnan már mindenki hazament, elment minden jármű,
ahol nem tudom megnézni az időt, mert az órám régen
megállt, csak egyszer álldogálnék egész éjszaka a bezárt
buszpályaudvar előtt és nem tenném fel magamnak azokat
a furcsa és megválaszolhatatlan kérdéseket, hogy miért
várakozom még mindig és éppen itt, amikor már régen
elindult az első, a hajnali busz valahová vissza, lefelé.