HARD-KIER, 2002
2002 szeptember

81
Végül az istállóban kötöttem ki, oda pányváztam
maradék bátorságomat, távol a nyálketrecektől,
inkább a kecske vadságához igazítva jövőm
menetét; a fűszéna illatától vakmerő képzelgések
lobbantak bennem: mind felől óriási kapukat
láttam, hadonászó ellenlábasokkal tömve, akik
majd elveszik Szentendrémet, orvul meghamisítják
a kedvemet: Szentendrét szeptemberre, rémületemet
vakmerőségre csereberélik, hogy eztán úgy keressem
a halált, mint egy anyacsavart, aminek meg kell lennie.