CÖLÖPÖK
1996 június
Ezeket az iszapba mélyre vert cölöpöket
baltavágások sebhelyei alakították,
már rég nincs közük
sem a virághoz, sem a levélhez;
emlékszel-e, hogy zúgott a fejed elalvás előtt,
ha fúvócsővel vagy ágyúval
téged is belelőttek sorsod iszapjába?
Időnként házat tartasz,
időnként szitakötőt,
mert már csak furcsa alakú szikla vagy,
az évgyűrűid nem szaporodnak,
göcsörtjeidből nem bújnak ki az ágak.
Átitatott a tűzvész és a kovasav,
törekvés nincs,
az emlék egyszerűsödött,
azért maradt meg a formád,
mert a szöveteid már ehetetlenek,
lelked, ha van, külön libeg,
beléd már visszabújni nem tud,
moha, hasítás, bilincs rozsdája,
csupán kódex, útjelző,
titkosírás,
és most már évezredekig hallgatod,
hogy a tavaszi hóolvadáskor
megtelnek az árkok és a patakmedrek.