Vekerdy Tamás

CIBBINI MATILD

1995 július

CIBBINI MATILD

1977 és 1990 között egy Széchenyi című cédulagyűjteményt írtam.

1860. március 3-án, Cibbini Matild feljelentése nyomán — utolsó csepp a pohárban — házkutatást tartottak az amúgy is megfigyelt Széchenyinél a döblingi tébolyda lakosztályában, és még több helyütt Bécsben. (Széchenyi fiainak lakásán, Széchenyi barátainál — Kecskeméthy Aurélnál, Falk Miksánál, Hollán Ernőnél.) Jelentős kéziratokat foglaltak le elsősorban a Széchenyi fiúkkal együtt lakó Kiss Mártonnál, Széchenyi titkáránál. (Ezek alapján akár felségsértési vád is emelhető, teljes vagyonelkobzással, amely Széchenyi feleségét és fiait sújtaná.) Április 7-éről 8-ára virradó éjszaka Széchenyi főbe lövi magát. Április 14-éről 15-ére virradólag Kiss Mártont — az önvádlásos téboly tüneteivel — elmegyógyintézetbe szállítják. Itt — mintegy két hétig — „éjjel-nappal” ír, majd hamarosan meghal. A cédulagyűjtemény ez a hagyaték, mely Széchenyi utolsó éveit mutatja be.

Az alábbiakban e cédula-mű egyik céduláját s a hozzá tartozó jegyzetet ismerheti meg az olvasó. A jegyzet Cibbini Matildról, a feljelentő levelek írójáról szól.
regényes
(A cédula-mű egyébként: regény. Az adatok zöme, a gondolatok töredékes íve úgyszólván hiánytalanul dokumentálható, igaz. A tudományos hivatkozások, az aktaszámok és levéldátumok azonban nemegyszer: regényesek. Vagyis: ezek az akták, levelek az irattárakban többnyire nem föllelhetőek, s a szerző csak annyira járt e kutatóhelyeken, mint Dante a pokolban.)

A cédula

„Gróf Stefan Széchenyi mostani kijelentései érdekelhetik gróf Rechberget. Kedden korán —”

„Matild”

„A tegnapi beszélgetésünkből fakadó minden zavart megelőzendő, megismétlek még írásban is néhány, szóbelileg már közölt részletet: Széchenyi Béla gróf, aki Angliából érkezett vissza, bizonyos híreszteléseket kolportáltat Széchenyi Gyula gróf által. S nem kisebb dologról szólnak ezek, mint a Dynastia letételéről!

Ha Rechberg gróf a legközelebbi napokban el tudná határozni magát, hogy egy villában házkutatást tartasson, akkor a kormányzat a felforgató-párt minden szálát kezébe kaparinthatná. Név és hely szóban, személyesen.”
’60. febr. 28.

,,Báró Inkey Eduárdné született
Cibbini Matild.”

Jegyzetek

Széchenyi Béla gróf: Széchenyi fia.

Széchenyi Gyula gróf: Széchenyi unokaöccse.

Rechberg gróf: a Bach-rendszert leváltó miniszterelnök.

Egy villában…: Széchenyi döblingi lakosztályáról van szó.

Honnan származhatnak ezek a magyarul idemásolt dokumentumok?

Egy dologra gondolhatunk: a házkutatás — március harmadika — után Széchenyiék megkapták szokott hírforrásuk útján, a legfelsőbb körökből e feljelentő levelek másolatát. Ez — több más anyaggal együtt, mint például a házkutatási jegyzőkönyvek másolatai — Kisshez került. Kiss feltehetőleg feldolgozta — lemásolta és magyarra fordította? — őket. Az anyag a házkutatás során már nem volt Kiss holmijai közt. Kiss memóriabeli teljesítményei — egyszer hallott vagy egyszer látott hosszabb szövegrészek szó szerinti visszaadása — közismertek voltak. Lehet, hogy a másokat különösen terhelő dokumentumok egy részét — miután ablakából megpillantotta a ház előtt felsorakozó fiákereket és az azokból kiugráló civil rendőröket — meg is ette. — Kiss szenvedélyes papírevő volt, ami az együttlakó Széchenyi és Zichy fiúknak mindig nagy mulatságára szolgált.
döblingi évek
A legfrissebb híreket és dokumentumokat a döblingi évek második felében ketten hozták a legfelsőbb udvari körökből Döblingbe. Szőgyény-Marich László, aki 1845 és 47 között nádori ítélőmester volt, majd a helytartótanács alelnöke és a magyar kancellária alelnöke; a Bach-korszakban a Bach ellenes, de udvarhű magyar konzervatív főurak egyik vezetője, kitűnő és közvetlen udvari és kormányzati kapcsolatokkal, majd 1860-tól a bécsi Birodalmi Tanács egyik alelnöke. És: gróf Szécsen Antal, Szőgyény barátja, ugyancsak konzervatív és ellenzéki, akinek udvari és miniszteriális személyes kapcsolatai egészen az alsó szintű adminisztrációig nyúlottak le.

A levelek német nyelvű eredetijét is ismerjük a miniszterelnöki irattárból. Az első dátum nélküli, de besorolása szerint 1859 késő őszéről származhat. — Matild kedden korán várja Rechberget (vagy megbízottját?), hogy szóban részletesen beszámoljon gróf S. Sz. (a német eredetiben csak így, monogrammal: ,,Die jetzigen Aeusserungen des grafen S. Sz. …” — Präsidial-Akten Rechberg; Fasciculus IIIa.) mostani kijelentéseiről. A második levél datált. Hogy ki lehetett Matild összekötője — ezt nem tudjuk.

De ki volt Cibbini Matild?

Gróf Széchenyi István, wikipedia.com

Gróf Széchenyi István, wikipedia.com

Cibbini Matild 1821-ben született, Bécsben.

Anyja, a cseh származású Koźeluch Katalin híres, ünnepelt zongorista — sőt: divatos zeneszerző! — volt az 1810-es években, a bécsi kongresszus idején Bécsben.

Valóban lett volna futó viszonya Széchenyivel, s éppen 1810 körül?

Lehet.
leánylakás
Azt mindenestre tudjuk, hogy egy időben rajongással, később hisztérikus gyűlölettel nyilatkozik az „éjszakai életet élő” — akkor 19–20–21 éves — Széchenyiről. (Ezt az „éjszakai életet” nemrégiben még Koźeluch kisasszony is javában élte, a koncertek után, állítólag — az 50%-on felül — még némi, elkészülte után hozzátöltött tiszta szeszt is tartalmazott a Koźeluch-féle abszint, melyet Käthi leánylakásán szolgált fel, Széchenyinek is, igen zártkörű, sokszor kétszemélyes társaságban. S nemcsak ánizsmaggal ízesítette az ürmöspálinkát, hanem fürjtojást és porrá zúzott kőrisbogarat is kevert belé valamiféle bódító gombával és kevéske mákonyfőzettel.) Ismeretségük 1806 vagy hét körül kezdődhetett — Széchenyi akkor 15, illetve 16 éves! — Koźeluch kisasszony pedig 16, illetve 17 (ekkor már rendszeresen foglalkoztatott zongorista, s nemrég költözött külön lakásba).

1811-ben már gyűlölettel szól Széchenyiről, 1812-ben pedig férjhez megy Cibbini ügyvédhez, a dél-tiroli származású olaszhoz, ki azonban az „echt wienerische Kerl” (a tőrőlmetszett bécsi fickó) prototípusa. Käthi — ettől kezdve csakis: Katharina — a szellemes, okos, könnyed művész, kinek azonban vallásos — és aulikus – elvei kikezdhetetlenek, családi élete tisztaságához szó nem fér — s polgár létükre (a művészet s a charme menlevelével) a legfelsőbb körökbe is bejáratosak Cibbiniék, hol is kellő tapintattal, büszke alázattal tudnak viselkedni. Ehhez persze tudnunk kell azt is, hogy Koźeluch kisasszony apja, a mester, udvari karmester volt, nagyhírű, kitűnő zenész (az elsők közé számított II. József vájtfülű udvarában is!).

Gyermek nem születik a házasságból.

1819-ben Bécs rejtélyes — a legfelső körökhöz fűződő — szerelemről pletykál „minden alap nélkül”. (A császárné nyilatkozata.)

1821-ben megszületik Matild — a mi Matildunk — és Katharina Koźeluch-Cibbini felhagy művészi pályájával — 31 éves — és udvari szolgálatba lép. A császárné főkomornája lesz! Befolyása napról-napra nő — a császári család kisebb-nagyobb ügyeiben csakúgy, mint az udvaron belüli kinevezésekben (az országos ügyek hidegen hagyják — ezért ezekre befolyását nem terjeszti ki).

1848 májusában ő dönt — legalábbis a bécsi közfelfogás szerint — úgy, hogy a császári család eltávozik a veszélyessé vált Bécsből. Címe: erste Kammerfrau – első komorna-asszony. A császárné legbensőbb embere, valóban első számú bizalmasa.

Lánya, Matild 16 éves korában — 1837-ben — megy férjhez Inkey Eduárdhoz. Inkey: huszártiszt — mint annak idején, az anya ifjúkorában gróf Széchenyi István. (Sajátos: Koźeluch Katalin mélyről fakadó hűsége az udvarhoz a cseh hagyományoknak megfelel; ugyanakkor: családi kapcsolatai a császárság két renitens nációjához fűzik — a férje olasz, a veje magyar.) No persze, ez a fiatal „lovastiszt” — hamarosan átkéri magát az ulánusokhoz, hogy eléggé császári legyen — eminens katonai hivatalnok, nem olyan szertelen vadember, mint az ifjú gróf volt annak idején. A házasságkötés idején 24 éves, s már császári és királyi kamarás!
négy színésznőfeleség
(A palini Inkey család, melyhez Eduárd tartozik, igen régi, dunántúli nemesi família. A meglehetősen közismert, nagy Loránth család egyik ága ez. A Loránthokról már II. András óta tudjuk — egyesek szerint IV. Béla óta — hogy igen jó katonák; a férfiak korán meghalnak, általában csatában vagy párviadalban; de korán is nősülnek, így két-három utódot már hagynak hátra (nem ritkán: ikrek is vannak közöttük, mintha a természet így gondoskodna a loránthi gének fennmaradásáról). A XVII. század végén a család egyik ága az eddigi előnevet (inkei Loránth a teljes nevük) választja nevéül, és elhagyja a Loránthot. Ennek egyik oka — a pletyka szerint — hogy a Loránthok szerelmi (és nem ritkán: házassági) ügyei időnként túl bonyolultak (a párviadalok egy része szerelmi csatározás) — nemegyszer mint csábítók, de még gyakrabban mint felszarvazottak szerepelnek. 1724-től a palini Inkeyek is megkülönböztetik magukat az iharosberényiektől. Az iharosberényiek ,,bohócok” a paliniak szerint, illetve: kurucok (csak részben). Ez az ifjabb, palini ág Somogyban, Zalában és Vasban birtokol, és bár e táj a temperamentum és a bölcs (igen sokszor humorteli) kedély hazája, a paliniak vészesen komoly, visszafogott, hideg indulatú, nem ritkán gyomorbeteg (,,kákabélű”, „zöld”) férfiak — a temperamentumot csak feleségeikben tűrik (illetve: csak megkívánják, de ott sem tűrik) el. (Nem egészen egy évszázad alatt négy színésznőfeleség kerül be az Inkey családba.) Az iharosberényiek viszont nagyhangú, kedvvel éneklő, mulatozó, fergeteges táncosok, jóhírű adomázók, szívesen látott mulattatók. (Nagy bundáikra egy időben tarka selyemcsíkokat varrtak, hogy megkülönböztessék magukat a paliniaktól.)

A modern kor a paliniaknak kedvez: Eduárddal jut először báróságra a család; magtalanul halván el, őt más oldalági rokonok is követik; ugyancsak a palini ág jeles tudósokat és szorgos egyéb hivatalnokokat is ad. (Inkey Béla a legnevesebb a tudósok közül: geológus — a geológiai intézet, az első magyar tudományos intézet megalapítója.) A Lóránthokig visszanyúló nagy rokonság nyit utat a magyar főnemesség belső köreibe.)

Ferenc József, wikimedia.com

Ferenc József, wikimedia.com

Matildot fájdalmasan érinti, hogy ő most már nem az anyja lánya elsősorban, s így valamivel messzebb kerül a legfelső köröktől, az udvartól (pontosabban: kikerül onnan!), s „egyszerűbb” — kamarási, tiszti s magyar arisztokrata — körökkel kell beérnie. Elhatározza, hogy példás és sokgyermekes anya lesz — gyűlöli rajongott anyja „zenész” múltját —, és mérhetetlen törekvés él benne: fölfelé! Följutni oda, ahol anyja mellett élt, a legfelsőbb körökbe! Két gyereke születik, de mind a kettő kiskorában elhal. Matild búskomor, rejtélyes betegségek gyötrik, férjével elégedetlen és gyűlölködő!
az akasztófa alatt
Végre! 1848! 1849! Itt a lehetőség: kitűnni! Inkey Eduárd a magyar csapatok ellen harcol —, fogságba esik; felszólítják, hogy lépjen át a honvédséghez — ezt (a magyar ügy mellé álló osztrák tábornokokkal és tisztekkel és közkatonákkal ellentétben) magyar volta ellenére a leghatározottabban megtagadja. Görgey katonai törvényszéke kötél általi halálra ítéli mint hazaárulót — az orosz csapatok gyors győzelmei megmentik őt a bitófától (még a fellebbezési határidő lejárta előtt megjelenvén). — 1856-ban báróságot kap, 1859-ben a 14. számú huszárezred parancsnokául nevezik ki, s hamarosan tábornok lesz. ,,Rajtam kívül az egész monarchiában senki sincsen, aki a császárért az akasztófa alatt állott volna” — írja Inkey báró 1865. május 29-én Rechbergnek.

Mindennek ellenére, hogy tudniillik ily pompásan sikerült a szabadságharc — Inkeynek (el is jutott a bitó alá s meg is szabadult onnan) — oda nem jut be Matild, ahova vágyik: a legbensőbb udvari körökbe.

Helyzete nem rossz. Mint mondtam, már 16 éves kora óta kapcsolatban áll — Inkey főúri rokonai révén és anyjának az udvari arisztokráciával való szoros összeköttetéseinek köszönhetően — a magyar arisztokráciával, mégpedig ennek legfelsőbb köreivel.

El kell ismernünk (a császárnéra hagyományozott naplója alapján), hogy Matild asszony tudta értékelni a magyar arisztokrácia ,,par excellence magyar és arisztokratikus” jellemvonásait (mert cseh—osztrák oldalról tekintve még a főnemesség elnemzetietlenedett része is ugyancsak karakteresen magyarnak látszott és számított a nem kevés, magyarságát büszkén hordozó főurat és főrangú dámát nem is számítva). Ami pedig az arisztokratizmust illeti: a Times szerint a magyar főnemesség éppen úgy tudja — és éli — úr-mivoltát, mint az angol. (,,Az igazi magyar úr míg énjének és szellemének fellegvárában megközelíthetetlenül — és befolyásolhatatlanul — szuverén és szabad, gesztusaiban és életvitelében nyíltszívűen patriarchális és demokratikus.” — Esterházy parasztjait is meghívja Haydn koncertjére — de az udvari arisztokrácia köreiből se mindenkit hív meg!)

Még lázasan, még betegen sem mulaszt Matild egyetlen meghívást sem, mely ezen körökbe szólítja. Magyarországra is sűrűn ellátogat, ha ide hívják, s számára az ezen alkalmakra való készülődés értelmet ad az előző napoknak. — Házassága első évében még úgy érzi: valami út nyílt meg előtte, valami pálya, mely a magyar arisztokrácián át ismét a császári ház legbensőbb köreibe fogja vezetni.

Ferenc József és Sissi 1855-ben, gogmsite.net

Ferenc József és Sissi 1855-ben, gogmsite.net

Ebből a szempontból viszont „szerencsétlen esemény” az 1848-as forradalom, majd az ezt követő szabadságharc (a Schwarzenberg abszolutizmusról nem is beszélve). A magyar arisztokrácia — annak legkonzervatívabb rétege is — ugyanis gyűlölködve fordul szembe Alexander Bachhal, a rendőrállam belügyi reprezentánsával, a „liberális ügyvéddel”, ki „haladó” elveit csakis „az állami terrorizmus” eszközeivel véli megvalósíthatni.
felséges vámpír
Nemcsak gróf Széchenyi István nevezi véres suhancnak a császárt — a többi idevonatkozó kitétel: a császári bakó, a felséges vámpír, az ignoráns kölyök, a vérben bíborló bitorló, a császári bitor és a többi — hanem az arisztokrácia (sőt: az udvari arisztokrácia) nagy része is elégedetlen (még a cseh arisztokrácia is).

Az új, az ifjú császár — az 1848 decemberében trónra lépett Ferenc József — a Koźeluch-Cibbini családnak is idegen (Zsófia hercegnőt, Ferenc József anyját sosem szerették), s vérig sértődnek, mikor egy meghívó — anyának és leányának — Kotzeluch Katalin és Kotzeluch Matild névre érkezik az új adminisztráció tévedései folytán. (Koźeluch helyett Kotzeluch; az anya már régen asszonynevet használ; Matild sosem volt Koźeluch! — ez a házasságon kívül született gyerekek elnevezési módja! itt, a pletykák miatt különösen sértő lehet! — és réges-régen Inkey Eduárdné született Cibbini Matild; a férjek nem is kaptak meghívót, ami csak speciális szolgálatokra rendelt, félvilági hölgyek esetében szokott előfordulni!) Így egy darabig Matild — és anyja — őrzik a hűséget a leköszönt(etett) Ferdinánd és hitvese iránt, s részt vesznek az elégedetlen arisztokrácia (Matild elsősorban a magyar arisztokrata körök) életében. De az évek telnek, a császár hatalma megszilárdul — nincs visszafordulás, s nem is remélhető —, Inkey báróságot kap. A császár feleséget hozott — az új császárnétól (Erzsébet) talán sok minden remélhető, Matild számára is, mondják, hogy bizalmasait már kiválasztotta s zömmel a magyar arisztokráciából. Mintha nyílna valami út…

Matild a dühöngésig fölháborodik azon, hogy gróf Nákóék körében ezt a kitételt hallja: Habsburg-oszlop — s érdeklődésére, hogy mely győzedelmi emlékről is van szó, keserű nevetés a válasz, s valaki megjegyzi: — Buche Habsburgiensis Linné! (A Linné rendszere szerint való Habsburg-bükk. A latin növényelnevezések mintájára képzett fél-német fél-latinos tréfa.) — És meg kell tudnia, hogy a tréfálkozók a bitót, az akasztófát emlegették, melyek,,beerdősítik”, illetve „győzedelmi oszlopokkal árasztják el” a birodalmat. Ezt még csak naplójában olvashatjuk.

De 1856-ban fordulat következik be: Inkey megkapja a báróságot, és Matild súlyosan csalódik. Érthetetlen módon azt várta, hogy most aztán eddigi kedves és patriarchális, atyafiságos elfogadottságuk — a magyar arisztokrácia legfelsőbb köreiben — minőségileg egészen megváltozik, s a tökéletesen egyenrangúak viszonyává alakul át, amelynek ,,nincs szüksége” többé emberi kedvességre. Nehéz megérteni, hogy mit várt Matild — bár nagyon is világos, egyértelmű. Saját szubjektív érzületének átalakultát várta, illetve ennek kívülről érkező, objektív megerősítését. Valamiféle kifejeződését, kifejezését annak, hogy „most már nektek nincs szükségetek a mi szeretetünkre (jóindulatunkra), anélkül is közibénk tartoztok, és ez ellen mi, ha akarunk (ha akarnánk) se tehetünk (tehetnénk) semmit… Saját szabad jogon vagytok közülünk valók, kitudhatatlanul…” — A napló tanulsága szerint a bárói cím megkapása után Matild semmiféle változást nem tapasztal a társaságban. Ezt a nagylelkűséget ő irigységnek tudja be, s néhány heti habozás után provokálni kezdi az elismertetést. Először peinlich (kínos) meghökkenést tapasztal (modortalan — és ízléstelen, nem elegáns — viselkedése miatt), majd némi finoman jelzett — kiprovokált — iróniát, sőt (ahogy a legyecske vergődni kezd a pók finom hálójában és ő maga egyre fojtogatóbban magára tekeri, gubancolja, fonja) megvetést. Hogyan is számíthatta így el magát!? Először is: ez az újdonsült báróság, ez az új cím kevés respektust kelthet az Árpád-házig visszavitt (legalább az Árpád-házig!) családfák körében (ott még az Inkey név többet számít, magában is). Másodszor: hogy e cím éppen most szereztetett, a megvetett — az embertelen és polgári — abszolutizmus idején, hát efölött még el lehet siklani némi benső rosszallással, ha valaki csapásként fogadja, nem említi, s ha szóba kerül, finom tréfával elüti (valódi szégyenkezését is villanásnyira éreztetve, de egyébiránt minden emóciót magának tartva, diszkréten leplezve, hiszen az ő dolga, hogy bensejében hogyan bír el vele). De ha valaki szóba hozza, ha valaki provokál, ha valaki azt hiszi… Nos akkor az eddig tárt keblűen — patriarchálisan — el- és befogadott felé — polgárlány! akár Koźeluch akár Cibbini! — most az enyhe gúny nyilai röpködtek, de ez is csak egy fél pillanatig — ennél többet nem ért meg. Utána: mintha semmi… Csak: kihűlt az eddigi kedvesség.

Nos: ez elviselhetetlen.

A legkisebb mozdulat, mellyel eddigi helyzetéből megpróbál kimozdulni — s: jogosan! úgy érezte —, valamiből (mit már eddig bírt! ami az övé volt!) örökre kirekesztette. Örökre. Ez elviselhetetlen.

Itt nincs tovább út a tökéletesülés felé — feljebb, előre erről az oldalról a császári személyek közelébe — lezárult a lehetőség. De hohó! éppen ez ad alkalmat hűségünket bizonyítani — sőt: beleszólni a világpolitikába.
Matild öregszik
Ahogy Matild öregszik, úgy akar egyre jobban anyjára hasonlítani. Nem volt zongoravirtuóz? nem volt ünnepelt dal- és zeneszerző? (Nem voltak suttogott szerelmi ügyei?) Hja! komolyabb idők járnak, mint a táncoló kongresszusé. (Ez volt a Napóleon feletti győzelmet ünneplő — és megvitató — 1814—15-ös bécsi kongresszus neve a „komolyabban gondolkodó” politikai körökben, melyekhez Matild tartozni igyekezett.) Hiába volt Napóleon legyőzetése — a birodalom létérdekei forognak kockán! S ezt nem értik a konzervatívok s a forrongók (kik egymás malmára hajtják a vizet). A császárt kell erősítenünk, hogy a birodalmat erősítsük. Élet s halál — pusztító káosz jön, ha a birodalom „rendje kiüttetik”. A világpolitikába kell tehát — virtuóz játéktudással — bekapcsolódni!

Igaz lenne, amit Zichy Henriette grófnő ír Szalay Lenkének (1857. március 4-én, Bécsből keltezett levélben), hogy „a kis Cibbini Matild a császárba szerelmes”? Európa első gavallérja kellő távolságban van ahhoz, hogy ez igaz is lehessen. Ha zene helyett a világpolitika — a császárné helyett (ki akkor a hatalom valódibb birtokosa volt, mint férje, Ferdinánd) most a császár (a még csak 26 éves, de máris teljhatalmú Ferenc József). Ragyogó, ösztönösséggel és intuícióval átfűtött intelligencia helyett (Koźeluch Katalint mint a császárné első hölgyét a francia s angol követ azért dicsérték jelentéseikben) — szorgalmas és akaratos okoskodás (a Rechbergnek írt levelekben is; olyan — igen hosszú — levél is akad, mely tárgyi információt — feljelentést — egyáltalán nem tartalmaz, csakis világpolitikai összefüggésekbe helyezett fejtegetést; de Matild hamar rájöhetett, hogy nem ezzel tudja hasznossá, netán értékessé tenni magát a kormányzat számára — még a rechbergi kormányzat számára sem, s a későbbiekben már valóban mesterien adagolja az informatív besúgói, vagy mondjuk: kém-jelentést, s az egyes bejelentésekhez fűzött tömör, de „világpolitikai kitekintésű” kommentárokat). A benső kapcsolat helyébe (mely anyját fűzte a császári családhoz) itt — úgy látszik — a távolból táplált szerelem lép. Ha sikerül a dolog: átugrik a magyar arisztokrácia feje fölött, melyen át számára nem vezetett út a legbensőbb körökig (csak széléig juthatott el). Rechberg gróf — az új, a titkos út erre, a kormányzaton, a miniszterelnökön át vezet. Mit kér és mit kap Matild a szolgálatért? Három éven át mindent elhárít, de Rechberg mégse jön rá magától, hogy mit is szeretne. 1860. április 28-án — az akció eredményes volt, a házkutatás március 3-án (elsősorban Kissnél) jelentékeny anyagot talál, április 8-ára virradó éjjel Széchenyi már agyon is lőtte magát — Rechberg ismételt kérdésére válaszolva — aki most már pénzzel (vagy ha meg kell lennie: valami kisebb kitüntetéssel is) szeretne ettől a szerinte szégyenletes, de szégyenszemre hasznosítandó kapcsolattól megszabadulni (Rechberg Diáriuma, 1860. márc. 14-i bejegyzés) — báró Inkey Eduárdné született Cibbini-Koźeluch Matild azt írja levelében gróf Johann Bernhard von Rechberg külügyminiszter s miniszterelnök őexcellenciájának, hogy legszebb jutalmát csekély fáradozásainak abban látná, ha a gróf úr őexcellenciája megemlítené az ő nevét s az uralkodóház iránti, már nagyapjától és anyjától örökölt hűségét — a császár előtt.

Rechberg — helyettesével — megemlíttette a nevet és a hűséget. De más nem történt.

Sok ember meghalt — de a cél (a császár bizalmas közelségébe jutni) — nem éretett el. Matild — eredményes kémkedései, besúgásai ellenére — maradt, aki volt. Keserű, gyűlölködő, elégedetlen — s fáradhatatlan szervező (új meg új besúgókat hajtott fel, ajánlott s szervezett be…). Mánia mozgatta már utolsó éveiben — rögeszmés törekvésébe férjét is belevonta. Levelekben ágáltak — s kérték a császári kegyet, a különleges elbánást, sőt: a szeretetet.

felső kép | Rudolf von Alt: A bécsi Trautson palota 1845, wikimedia.org