NINCS SÚLYRA KEDVEZMÉNY
BEHAVAZVA
Nincs akciós jegyem, a régi
bérletem még él – nincs súlyra
kedvezmény, a poggyász kézi, ki
pályázna az én batyumra?
A tél közel, a nap ragyog.
Jelent bármit, hogy itt vagyok?
Az utolsó perc (nézd) behavazva:
súlyos paplan, fekszem alatta.
A szobákat mind bejártam.
Már nincs kezem, már nincs lábam.
Körmömet növesztem tovább.
Mondd, lehet bármi ostobább?
SZÖKÉSRE ÁLL
Átesem, mert szeretném tudni,
mi van a ló túloldalán,
bár a szokás, szabályok mentén,
biztonságos sorokba ránt.
Mondják, körém zárul a tér.
Ez a vers még zsebembe fér.
Álmomban egyedül. Én! Mentem!
Nyakamban a lét kolompja –
ki emlékszik a bolondra?
INGET CSERÉL
Vegetálok, mint magára
maradt kert, műveletlen.
Nem emlékszem már a gazdára.
Szokásaimat letettem:
Kereket old bánat és derű –
esetleges, véletlenszerű
minden. A következő
pillanat, mint törleszkedő
macska dorombol, fél
szeme már az új zsákmányon.
Hold gubbaszt a fenyőágon.
Aki tavaszt vár, inget cserél.
A legmélyebb pont, nem az,
ahol a Nap lement.
MÉLYÜL
Génjeim továbbadásáról
rég lemaradtam:
bölcső-ringatásban, höcögtetésben
tapasztalatlan,
éjszakánként nem kelek fel nyöszörgő
babához,
mozdulatlanságra kényszerít a tér,
létem bebáboz.
Saját szárnyakkal készülök a napra,
a csend mélyül.
Hasonlítok-e akkor még magamra —
szavak nélkül.
EGYPERCES
Falnak fordítva,
mint a rossz gyerek.
Belesajdul minden bordám,
levegőt se veszek.
Szeretném jóvá tenni.
Hiba? Bűn? Tévedés?
A szövetet szálakra bontani
egyetlen pont kevés.