Bujtor László

UTUNK A CSILLAGOKBA VEZET?

2007 szeptember

UTUNK A CSILLAGOKBA VEZET?

A csillagászat reneszánsza

A csillagászat csöndes forradalma 1995-ben kezdődött, amikor többszörösen bebizonyosodott, hogy nemcsak Napunk, hanem más csillagok körül is keringenek bolygók. A felfedezést az észlelési technikák finomodása tette lehetővé, ezek közül is a ma legérzékenyebb extraszoláris bolygókutatás, a radiális sebességkülönbségek módszere. Az eljárás (s persze az egyéb technikák) finomodásának eredményeként leomlott egy észlelési határ, zuhogtak a tudományos közlemények. Az elmúlt 12 évben több mint 200 bolygót fedeztek fel Naprendszerünkön kívül. Ezek többsége a Jupiterhez hasonló, vagy sokszor nagyobb gázóriás. Valódi aranykor virradt ezzel a csillagászokra, és a felfedezések statisztikailag is értékelhető mennyiségű adatot szolgáltattak az új bolygókról, lehetővé téve, hogy bizonyos csillagtípusokhoz bizonyos bolygókat társítsunk, de a felfedezettek között Föld-típusú, tehát valódi kőzetbolygó nemigen akadt – mostanáig.
lakható zóna
2007 áprilisában egy svájci, francia és portugál tudósokból álló csoport a svájci La Silla (Európai Déli Obszervatórium) 3,6 m-es távcsövének segítségével, a radiális sebességkülönbségek módszerének alkalmazásával megtalálta a Naprendszeren kívüli első olyan Föld-típusú bolygót, amely csillagának lakható zónájában kering napja körül, és felszínén a feltételezések szerint az átlaghőmérséklet 0 és 40 °C fok között lehet. Alkalmas tehát arra, hogy a víz huzamosan folyékony halmazállapotban legyen. A számítások azt mutatják, hogy a bolygó átmérője a Földének másfélszerese, míg tömege a Föld tömegének nyolcszorosa.

Miért éppen ezt a felfedezést tartom áttörésnek? Semmiképpen sem geológiai, csillagászati, vagy biológiai szempontból. Az ilyen jellegű felfedezések ezután is áramlanak majd. Várhatóan az előttünk álló tíz évben a Naprendszeren kívüli ismert bolygók száma 1000 fölé emelkedik. És a műszerek érzékenységének további növelésével nagyjából ennyi idő után már nem csupán jelekként, hanem leképezett felvételként pillantjuk meg az első olyan bolygót, amely nem Napunk körül kering. Táguló tudáshorizontunkon a bolygórendszerek olyan közönséges kreatúrákká egyszerűsödnek, mint amilyen természetesnek vesszük, hogy Holdunkat kráterek szabdalják. Ez a felfedezés bebizonyította, hogy Napunk nem különbözik más csillagoktól, és nem vagyunk a világ tengelye – mégsem ezért tartom (az ismert minősítéssel szólva) mérföldkőnek.

hubble1

Extraszoláris bolygótestvérünk felfedezése filozófiai szempontból válik az új évszázad első jelentős természettudományos felfedezésévé, olyanná, mint amit Eratoszthenész tett 2200 évvel ezelőtt, amikor megmérte Földünk kerületét és határt szabott a határtalan világnak. Olyan felfedezés ez, mint Fernando Magelhaesé, aki 1519 és 1521 között bebizonyította, hogy a Föld valóban gömb alakú, körbehajózható és túlnyomó részét tenger borítja. Olyan felfedezés, mint Francis Crické 1954-ben, amikor megtalálta és leírta az ember örökítő anyagának, a DNS-nek a szerkezetét, vagy Luigi Cavalli-Sforzaé: ő 1991-ben bebizonyította, hogy az emberi faj egységes és egyetlen kirajzási központból, Afrikából, mintegy százötvenezer évvel ezelőtt indult útjára, hogy benépesítse a Földet.

A nagy földrajzi felfedezések újabb kora

Ismét a nagy földrajzi felfedezések korát éljük tehát, de korunk egészségtelen, elsivárosodott, embertelen, és végül csak elektronikus társadalmához méltóan: karszékben ülve, finom számítógépes jeleket figyelve fedezzük fel az univerzum titkait. Ezért lehet, nem is helyes a nagy földrajzi felfedezések új koráról beszélni – nevezzük inkább a nagy csillagrajzi felfedezések korának. Csillagászati horizontunk ma úgy tágul, ahogy a 16. században tágult Földünké a földrajzi felfedezésekkel. Akkor a felfedezéseket az ígéret földjét jelentő szabad terrénumok meghódítására induló kirajzás követte. Vélhetjük, hogy most is így lesz, de ezt a kirajzást a 3. évezredben inkább a Cavalli-Sforza által rekonstruált modellhez hasonlónak képzelem: több hullámban, különböző irányokban történik majd, ahogy 144 000 évvel ezelőtt az ős-Ádám elindult ős-Évájával előbb északkeletre, majd a többi kontinens felé. Az ember ekkor terjedt el Afrikában, majd Eurázsiában, később Amerikában és Óceániában. Mondhatjuk bátran: nagyobb kaland volt, mint ami most vár az emberiségre. Akkor a teljesen ismeretlenbe indultak a kivándorlók hullámai, elveszítve mindenféle kapcsolatot Afrika-bölcsővel, és a többi útra kelővel, ám ezzel megteremtették a csodálatosan sokszínű emberi faj biológiai alapjait. Most a pionírok az előre jelzett és a műszerek szerint kiszámítható bizonytalanságba indulnak majd: tudni fogják, hová, milyen messze, milyen környezetbe, de az útról nem lesz fogalmuk. Az utat mi sem ismerjük, mert a csillagközi tér veszélyeiről és valódi természetéről sem a műszerek, sem a távoli elektromágneses jelek nem tájékoztatnak. Nem vállalok nagy kockázatot, amikor azt mondom, feltehetően ugyanúgy sokan odavesznek majd a felfedező csillaghajókon, mint a tengeri viharokban a 16. század felfedező vitorlásain.

hubble5

Vessünk egy pillantást a mérföldkövet lerakó, és vonzó úti célnak ígérkező, távoli Gliese-581-re. Milyen ez a csillag? Az asztronómus szerint: átlagos vörös törpecsillag, alacsony luminozitású, M3 színképtípussal, amely 4,3 milliárd éve vonja állandó vöröses fénybe és langymelegbe bolygórendszerét. Távolsága Napunktól – csillagászati léptékben – meglepően csekély: alig 20 fényév. Azt is mondhatnánk, csillagászati előszobánkban várakozott mostanáig, hogy szemünk elé tárja kincseit, bolygóit. Mert nem egyetlen bolygót melegít a Gliese-581 csillaga. Föld-típusú bolygóból mindjárt kettőt is. Ideális célpont az emberiség számára – mondanám, ha cinikus lennék; de nem vagyok, s ezért másként látom a helyzetet.

Csillagközi globalizáció

A nagy felfedezések, sajnos, sohasem a környezetünkért aggódókat erősítik. Még az olyan nagy elmék is, mint Stephen Hawking, azért repesnek, hogy Földünket el kell hagyjuk, mint az átalakuló ebihalnak a pocsolyáját, mert a kiváló tudós szerint bolygónk menthetetlen katasztrófa fenyegetésében él.
egy katasztrófa
A briliáns elméleti fizikus földtörténeti-őslénytani tudása, úgy tetszik, nem olyan mély, hogy meggondolná: a földi élet hárommilliárd éve alatt a Földet ért bármely csapást a bioszféra (igaz, évmilliók alatt) kiheverte – legjobb bizonyíték erre éppen Hawking úr létezése. A tolószékhez kötött tudós seregnyi ápoló, orvos és segítő munkájának eredményeként néhány héttel ezelőtt egy Boeing-727 fedélzetén élvezte a zéró gravitáció és a lebegés élményét. Utazásáról és a körülötte csapott felhajtásról visszatérése után így vélekedett a Kennedy Űrközpontban adott sajtótájékoztatón: “Azt gondolom, a földi életet annak folyamatosan növekvő veszélye fenyegeti, hogy egyszer egy katasztrófa, mint a globális felmelegedés, nukleáris háború, a biotechnológia segítségével kifejlesztett mesterséges vírus vagy egyéb veszély letörli a Föld színéről. Azt hiszem, az emberi fajnak nincs jövője, ha nem lép ki az űrbe. Éppen ezért kívánom felkelteni az érdeklődést az űr iránt”.

Ezek a mondatok egy világhírű tudós és avatott tollú ismeretterjesztő véleményeként tudományos felhatalmazást adnak a földi élet további gátlástalan kihasználásához. Keserű szájízzel mondom: ez a nyilatkozat a globalizáció motorját alkotó világcégek és a pénzért gerincét pironkodva, ám függetlensége utolsó roncsaiba kapaszkodva azért némi eleganciával meghajtó tudóstársadalom krémjének cinkos összekacsintása. Mondhatja ezután bármely gazdasági érdekcsoport (legyen az olaj-, gáz-, szén-, bányászati- stb.): küszöbön a megoldás. Ha nagy lesz Földünkön a gond, majd kivándorlunk. Sutba tehát a közgazdasági externáliák internalizálásával, félre az eleve Janus-arcú CO2-kvótákkal, hagyjunk fel a nem-szénhidrogén alapú gépek költséges fejlesztésével! Most már magabiztosan állíthatják ezt a csúcsmenedzserek – hiszen a legnagyobb tudós elmék mondják, hogy utunk a csillagokba vezet. Megérett technológiánk, hogy elhagyjuk bölcsőnket, és más (nagyobb, új, tiszta, lakhatóbb stb.) bolygókat vonjunk gazdasági és környezeti igánk alá. Nekik sikerülhet. Nekünk (az emberiségnek) semmiképpen.

hubbble3

Az ember úgy népesítette be a Földet, hogy harmóniában élt mindenkori környezetével. Ahol nem ezt tette (lásd: Húsvét-szigetek), ott a természet szigorúan korrigálta a kilengést, elsöpörve a beilleszkedésre képtelen populációt. A mai ember csillagközi terjeszkedése azonban jelenlegi pszichénkkel és gondolkodásmódunkkal semmi esetre sem lesz és nem is lehet harmonikus. Nem vagyunk készek az interstelláris kirajzásra; most csak fertőző betegségként terjednénk el. Saját bölcsőnket szemrebbenés nélkül piszkítjuk be, és ezt természetesnek, legitimnek véve ugyanígy járnánk el egy idegen világgal: tétovázás nélkül iparosítanánk. Illetve: iparosítanák. Azok, akik profitért dolgoznak. És akik ezt kiszolgálják. És mi, akik Földünkért és jövőnkért aggódunk, nem nyerhetünk. Képzeljük csak el: mi maradunk itt küzdeni a melegedő bolygóval. Akik távoznak, viszik a szupertechnológiát. Akik maradnak, a szupertechnológia kifejlesztésének vaskos számláját próbálják majd kiegyenlíteni. Mert az biztos, hogy a további fejlesztést nem az anyabolygón maradók közössége kezdeményezi. Ennek igazságát már 2300 éve ismerték a görögök. Az Eukleidésznek tulajdonított történet szerint a híres tudóst egyszer felkereste az egyiptomi király, I. Ptolemaiosz, hogy van-e valamilyen könnyebb út a tanulásra, mint a többieké. A bölcs azt válaszolta: “a geometriához nem vezet királyi út”. Nos, a környezetvédelemhez sem vezet királyi út – illetve: nem királyi út az, ami a Gliese -581 lakható bolygóihoz vezet.
sivárosiasodik
Napjainkban a felfedezéseket magasabb szintre készülünk emelni: kontinensek helyett naprendszereket akarunk meghódítani, hogy az emberi faj terjedjen, és csillagközi szinten működjenek a biológia törvényei. A lakható bolygókon a földrajzilag izolált emberi populációk óhatatlanul önálló utakra lépnek majd. Beindul a fajképződés. Ha Földünkön a kapitalizmus néhány százezer évvel később köszöntött volna be, úgy – talán! – önálló, a Homo sapiensből kialakult, és kontinensenként eltérő fajokkal találkozott volna. Ám a földrajzi szegregáció evolúciós értelemben túl rövid ideig tartott. Csak emberi rasszok jöttek létre. Bolygónkon jelenleg ezzel pontosan ellentétes folyamat zajlik: az értelmetlen, pusztító, gátlástalan globalizáció eredményeként fajunk genetikailag, kulturálisan, és sajnos nyelvileg is egyneműsödik – egyszerűen sivárosodik, sőt: sivárosiasodik. Előrejelzések szerint 2010-re Földünk teljes lakosságának 10%-a 60 megacityben összpontosul majd. A globalizáció ilyen értelemben csak kárt okoz. A gigavárosok és egyéb behemótok (legyenek azok állambirodalmak vagy vállalati konszernek) útja a változatlanság. S mindent a saját képükre formálnak. Méreteik és működésük miatt képtelenek a gyors reakcióra, ezért érdekük a status quo fenntartása. A politikai, gazdasági, biológiai, ökológiai status quo tagadja a változást; az élet igenli. A globalizáció nem veszi tudomásul, hogy a Homo sapiens továbbra is természeti környezetébe ágyazottan lakja a bolygót, eltéphetetlen biológiai, környezeti, fiziológiai kötelékekkel kapaszkodva a Földbe. Érdekes párhuzam, hogy a földi élet több milliárd éves története során a biodiverzitás mindig akkor csökkent, amikor a földi élőhelyek “globalizálódtak”, azaz egyetlen egységes szuperkontinens, a Pangea jött létre, egyetlen egységes szuperóceánnal, a Panthalasszával övezve.

A geodiverzitás a magyar közgondolkodásban

Térjünk vissza a földtörténeti globalizáció tanulságaihoz. A földtörténeti ókor végén, a perm időszakban létrejövő szuperkontinens oly mértékben csökkentette az addig önálló kontinensek partvonalát, hogy az élőhelyek eltűnése jelentős kihalásokhoz vezetett. Ez a nagy perm végi kihalás jelöli ki egyben a földtörténeti ó- és középkor határát is. Mintegy 251 millió évvel ezelőtti eseményről beszélünk tehát. De tudjuk, nem egyetlen változás vezetett ehhez a katasztrofális kihaláshoz, ám mindenképpen elgondolkodtató, hogy jelentős mértékben erősítette a globális őskontinens létrejötte, és az élőhelyek, a biotópok elszegényedése. A biodiverzitás csökkenését megelőzte az élőhelyeknek teret adó keret, a geodiverzitás csökkenése. A geodiverzitás fogalma a hazai szakirodalomban több mint 10 éve bukkant fel, de a nagy nyilvánosság előtt ma is teljesen ismeretlen. Egy internetes keresőprogramba írva a “biodiverzitás” szót, 45 700 találatot kapunk, a “geodiverzitás” esetében az eredmény csupán 26 hivatkozás. Közgondolkodásunkban tehát ismeretlen fogalom ez a kifejezés. Pedig a földtörténet egyértelműen bizonyítja: a geodiverzitás szükséges előfeltétele a biodiverzitásnak. Jelenleg Földünkön leginkább a biodiverzitás van veszélyben: drámaian csökken. Erről rendszeresen hallunk (s nemcsak a természetfilm és ismeretterjesztő tévécsatornákon vagy sajtótermékekben); a geodiverzitásról és változásáról ehhez képest ma senki nem beszél. Változása jóval lassúbb folyamat ugyan, mint a biodiverzitásé, viszont nagyságrendjeinek eltérő időbeli skálázása miatt emberi léptékben visszafordíthatatlan változásokat okoz. Az ember által létrehozott tájsebek (legyenek akár alagutak, felüljárók, szeméttelepek, külszíni fejtések vagy tarvágások) a geodiverzitást is csökkentik. A természet önmaga a geodiverzitás ilyen csökkenését évmilliók, sok esetben csak évtízmilliók alatt képes megfordítani, és új, a biodiverzitás számára termékeny környezeteket létrehozni. Egy tájsebet rekultiválni lehet, megszüntetni nem. Talán a legnagyobb veszély manapság ebben rejlik: a bio- és geodiverzitás együttes, szinkron pusztításában. Ebben a csatában Hawking úr nyilatkozata harsány csatakiáltás: folytassuk csak a pusztítást! S meddig? Amíg a faj megkezdi kirajzását az űrbe? Kiknek lesz esélyük menni? A szupergazdagoknak. És a többiek? A Gliese-581 bolygóinak felfedezésével nem a végtelen lehetőségek nyíltak meg; a tudományos szenzációban a Földünk iránt érzett felelősség szublimálódik.

hubble4

El kell jutnunk oda – valahogyan! de hogyan? -, hogy a geodiverzitás fogalma helyet kapjon a közgondolkodásban. A legjobb alkalom ez a felfedezés. Az első lakható, Földön kívüli Föld felfedezése a geodiverzitás új dimenzióját teremti meg. Minden életnek és minden biodiverzitásnak alapja a geodiverzitás, amit Földünk folyamatosan változó felszíne, a lemeztektonika, azaz a kontinensek és óceáni lemezek folytonos és folyamatos mozgása éltet. A folyamatosan mozgó kőzetlemezek állandóan változó és újrateremtődő geo-környezeteket hoznak létre, amelyek a biodiverzitás kialakulásának színpadait ácsolják. Az új bolygó felfedezése jelenlegi ismereteink szerint a geodiverzitás fogalmát terjeszti ki – szó szerint – a végtelenbe. A geodiverzitás ilyetén nem várt és határtalan növekedése és további bővülésének beláthatatlan távlatai, no meg a levonható következtetés a gondolati ívet lezárva, vissza kellene, hogy forduljon, Földünk és a biodiverzitás felé. Ami továbbra is csak egyetlen helyen ismert, a Föld nevű bolygón. A kőzetek alapját képező ásványok univerzumunkban mindenhol ugyanazok, a színképelemzések meggyőzően igazolják: ugyanazok az atomok és vegyületek vannak jelen más naprendszerekben is. Tehát ugyanazokkal az ásványokkal és a belőlük felépülő kőzetekkel fogunk találkozni más naprendszerek bolygóin is. Nem úgy a biodiverzitás! Nem tudjuk: ha van élet máshol, hasonló alapokra (aminosavakra és örökítő anyagként a DNS-re) épül-e, mint Földünkön? Ha nem, nem nevezhetjük biodiverzitásnak. Hawking úr lelkes nyilatkozatában éppen ezért ember voltunk másik keserédes tulajdonsága körvonalazódik: gyermeki rajongásunk az ismeretlenért. Már nem a Földön kívüli élet lehetőségét kutatjuk – már nem is érdekel bennünket annyira -, hanem Földünkön kívül kutatjuk életünk lehetőségét. Furcsa és elgondolkodtató perspektíva. És ezzel gyakorlatilag a kutatás célja is módosul. Nem a biodiverzitásra, tehát más létformák felfedezésére irányul, hanem a geodiverzitásra, azaz olyan föld-környezetek csillagközi keresésére, amelyek alkalmasak lehetnek akár Hawking úr, akár mások vízióinak megvalósítására. Mi pedig, akik maradunk, bíbelődhetünk a bio- és geo-diverzitások békés egymás mellett élésének megteremtésével, és a mára népszerűségét vesztett Gaia-koncepció mélyebb megismerésével: hogy fenntartható legyen.

kép | A Hubble űrteleszkóp felvételei, hubblesite.org