A szeretetről

A szeretet — bármennyire is ismert és hétköznapi jelenség — titok, misztérium. Nemcsak a filozófia számára, amely régóta próbál­kozik magyarázatával. A keresztény vallás is annak tekinti, hi­szen egyik központi eszméje a szeretet. Az Isten szeretet, mondja egy helyen az ige. Számos más helyen meg arról szól, hogy üres, hiábavaló az az ember, akinek a szívében nem él szeretet, és hogy a másik embernek adott szeretetet az Isten úgy veszi, mintha az felé irányulna. Szeresd felebarátodat — ha a felszólításról gondolkodunk, mélyreható összefüggések, következtetések rajzolódnak ki előttünk.

Különös és titokzatos dolog a szeretet a lélektan számára is. Érzés, emóció, kész­ülés, beállítódás, magatartásmód — ha kategóriába akarjuk sorolni. Mindegyikbe beleillik, de egyikben sincs a helyén. Személynek szóló, mert leginkább valakit szeretünk, de tárgyakra, dolgokra is vonatkozhat. Igaz, csupa személyes dologra, pl. hazára, közösségre, értékre, tevékenységre, ami számunkra kellemes és fontos.
énünkből fakad
Odafordulást, vonzódást, érdeklődést, kötődést, érzelmi élményt jelent a szere­tet, de mindennél több, más, valami különleges, sajátos. Érthető a szeretet, és nem is. Olykor okát tudjuk adni, hogy valakit miért szeretünk, máskor nem értjük egészen. Természetes, hogy szeretjük, ami értéket jelent, tudjuk, hogy a felénk áradó szeretet szeretetet vált ki, szimpatikusnak, rokonszenvesnek mondjuk, akit megkedvelünk, és ezzel értelmezzük, hogy ő hasonló hozzánk. Még könnyebben megnevezzük, hogy valakit vagy valamit miért nem szeretünk. Amit ilyenkor el­mondunk, abból kitűnik, hogy nagyon más, mint amilyenek mi vagyunk vagy sze­retnénk lenni, ami nekünk érték. Valami Ariadné-fonalat találunk, s ez irányadó lehel a szeretet fogalmi labirintusában. A szeretet énünkből fakad, énünk ellenőr­zése alatt áll. Arra irányul, ami velünk azonos, legyen az személy vagy tárgy, esetleg elvont jelenség vagy szimbólum. Amit és akit szeretünk, énünkbe próbáljuk bevonni, és ugyanakkor énünket akarjuk kiterjeszteni rá. A szeretet így különös kapcsolat a külvilággal, amelyen át kölcsönhatások áramlanak: magunkba veszünk és átadunk dolgokat.
szelídítik
A gyakorlati lélektanból tudjuk, hogy a szeretet megnyitja az én határait. Míg általában az én úgy működik, mint valami totalitárius állam gépezete — vagyis görcsösen őrzi a határokat, mindent ellenőrizni akar, ami vele kapcsolatosan történik, mindenről tudni szeretne —, a szeretet sajátos „liberalizmust” eredményez. A szeretett személy olyan tulajdonságai is kedvessé válnak, amiket másokban na­gyon is kifogásoltunk, a szeretett ügy vagy dolog nem tetsző vonatkozásait is men­tegetjük. A feltámadó szeretet személyiségváltozást okozhat, pl. egy-egy barátság átalakíthatja az értékrendet, vagy ha elköteleződünk egy ügynek, másképpen vélekedünk róla, mint korábban. A közelmúltból ismerhetjük — és félő, jövőnk is tartogat ilyen tapasztalási alkalmakat —, hogy tiszta lelkű, humanista emberek „túlkapássá” szelídítik pártjuk ijesztő tetteit, tetteket, amelyeket önmagukban, a szeretet és a kötődés háttere nélkül élesen elítéltek volna. Ismerhetjük, hogy milyen elnéző, megértő a szülő a gyereke iránt, és azt is tudjuk, hogy a szeretet elmúlásával párhuzamosan feltűnnek a másikban a súlyos hibák, amelyek persze akkor is meg­voltak, amikor a szerelem vagy a barátság kialakult, de akkor nem vettük észre, vagy éppen nagyon is elfogadtuk. „Szeretem hibáit / Jóságánál jobban” — írja Ady, és ebben nagyon finom megfigyelés rejlik, finom megkülönböztetés, amire a legtöbb ember a szeretet kibontakozásakor nem is képes. A hibák rendszerint erényekké magasztosulnak, és csak sokkal később vesztenek fényükből, és tűnik fel mögöttük valami másféle lélektani valóság.

Derkovits Gyula: Mi ketten

A szeretet tehát valamiféle azonosulás. Egyesülés, összeolvadás, rezonancia. Nyitás és oldódás. Ha folytatjuk a totalitárius állam hasonlatát (hiszen olyan jól ismerjük ezt a képletet, használjuk hát legalább magyarázó metaforának), akkor elmondhatjuk, hogy az én általában nagyon ügyel arra, hogy kifelé jó képet nyújtson magáról. Csak a szépet igyekszik felszínre engedni. Problémákról, bajokról nem szívesen beszél. Jó tulajdonságokat csillogtat, sikert fejez ki vagy sejtet. Bezárkózik, ha valaki ezt nem fogadja el. A szeretet jegyében ez a törekvés alábbhagy. Az egész magatartás természetesebbé válik, feltámad a késztetés, hogy titoknak számító dolgokat is elmondjunk a szeretett másiknak, hogy lényünk gyengéit, hibáit is megmutassuk, ha már meghaladni nem tudjuk őket (mert ha lehetséges, persze, előbb megpróbálunk jobbak lenni).
csúf levelibékából
Mindez, és a szeretet jegyében fellépő és érzékelhető sokféle más lelki esemény teszi a szeretetet misztikussá. Különleges az önzés és az önzetlenség dialektikája is a szeretetben. Hiszen a szeretet kisajátítás, s ritkán hiányzik belőle a féltékenység, ugyanakkor az önfeláldozásig menő önzetlenség, a kitárulás és adakozás netovábbja. Szeretetből ölnek leggyakrabban, de halnak is meg mártíriumban, és semmi sem tud korlátozni a szeretetnél jobban — meg felszabadítani sem. Az én kiürülhet a szeretetben, de fel is tud töltődni. A szeretet lehel varázs, amely a csúf levelibékából királyfit vagy királylányt támaszt, de a szeretetben annyira feladhatjuk önmagunkat, hogy a szeretet tárgya nélkül nem kell az élet sem.
fogalmi bűvészkedés
Különös a szeretet intenzitása. Az egyénre jellemző, mennyire képes szeretni. Vannak különleges fellángolásokat kiváltó találkozások, s lehet csendes állandóság a szeretetben; lehet hullámzás, mozgás, máskor szinte vihar. Ezt nem lehet jól megragadni lélektani koncepciókkal, egyes szakemberek ezért a szeretetben meg­nyilvánuló késztetések erejét vagy vegetatív izgalmak nagyságát próbálják mérni, mások szokatlan hipotézisekhez folyamodnak, pl. a szeretetet valamiféle energiá­nak tekintik, amit ki lehet sugározni, vagy amivel fel lehet töltődni. Lényegében hasonlót fejez ki Freud „libidó” fogalma, vagy Ammon tétele a „szociális energiá­ról”. E hipotézisek hasonlók a fizika „flogiston” vagy „éter” hipotéziseihez, ame­lyek segítségével egy ideig értelmezték az értelmezhetetlent, új fogalommal kívül rekesztették azt, amit nem tudtak magyarázni. A fejlődő tudományok gyakran él­nek ezzel a fogással, Moliére pl. joggal gúnyolta ki a tudós orvosokat, akik az ópium altató hatását a benne lévő „vis dormitiva”, az altató erő segítségével magya­rázták. Szükség van persze az ilyen fogalmi bűvészkedésre, hiszen ha legalább megnevezzük, amit nem ismerünk eléggé, ezzel vizsgálhatóvá és értelmezhetővé tesszük; de látnunk és láttatnunk kell a gondolkodás során vagy a kommunikáció­ban, hogy nem tisztázott dolgokkal foglalkozunk.

Talán ezért helyes, ha a szeretetet titoknak és misztériumnak tekintjük, hiszen a szeretetről szólva a tudományos leírás is olyan kifejezéseket és mondatokat kény­telen alkalmazni, mint a költők vagy a bölcselők; pl. Martin Buber az emberi kapcsolatokat a szeretet forrásvidékéről eredezteti, Erich Fromm is szinte költővé válik, amikor a szeretetről beszél.
a kereszténység szemérmessége
Azért is nehéz a szeretetet tudományosan elemezni, mert már fogalmának körvo­nalai bizonytalanok. A világnyelvek pl. nem tesznek különbséget a szerelem és a szeretet között (love, amour, Liebe, ljubov, amore, amor stb.). Ez a szemantikai sűrítés részben érthető, hiszen az igen erős szeretet szinte szerelem, ha az élmény vagy viselkedés síkján nézzük. Szinte szerelmi intenzitást érhet el a szülői vagy a gyermeki szeretet („szerelmetes fiam”). A szerelemnek pedig elengedhetetlen alkotóeleme a féltő, gyengéd, önzetlen szeretet. A pontos fogalmakkal dolgozó görög nyelv megkülönböztette az eroszt az agapétól, a szerelmet a szeretettől, és az érzéki szerelem dolgainak megnevezésében még ma is az erosz szóhoz nyúlunk, viszont a bibliai görög nyelv mindig agapéról beszél. A latin világban nem vált külön a két, valószínűleg tényleg összefüggő, egy tőről fakadó érzelmi állapot, így az amor jelent meg Ovidius Ars amatoriájában éppúgy, mint Philemon és Baucis viszonyának ábrázolásában a Metamorphosesben, és amor szó alkotja az „amor sanctus” fogalmát is. Talán a kevésbé szemlélődő, inkább cselekvésorientált rómaiak természetesebbnek vették, ezért fogalmilag nem különítették el az élet társas szerkezetéből adódó kötődéseket, a szülő-gyermek viszonyt, a testvérek ra­gaszkodását egymáshoz, a nemzetség és a törzs összetartozását, a katonatársak szolidaritását, és az igazán feltűnő a szerelem volt, amely kicsit mindenkit kivet­kőztet eredeti mivoltából. Az igék szintjén persze a kötődés, a pozitív értékelés, a megbecsülés, a szeretet jól kifejezhető a latinban is, akárcsak a belőle keletkező vagy az általa befolyásolt modern nyelvekben. A tudományos elemzés dolga azonban nehezebb, mert a kereszténység szemérmessége a közös szóban túlhangsúlyozta a szeretet konnotációját, amennyiben az érzelmi vonzalomra, a ragaszkodásra, az összetartozásra helyezte a nyomatékot a szexualitás, az erotikus párkapcsolat helyett. Mindenesetre a szeretet meghatározásában általában azt emelik ki, hogy a szeretet kellemes, pozitív viszonyulás a másik emberhez, amely annak egész személyiségére irányul, és arra késztet, hogy a másikra kitüntetett módon figyeljünk, megközelíteni akarjuk, de arra nem ösztönöz, hogy vele szoros testi kontaktusba kerüljünk. A szeretet nem jár szexuális izgalommal, nem hajt kielégülés felé, a céleszme a szeretetben a közelség és az érzelmi kölcsönösség.
az elfogadás sokféle jele
Társas helyzetekben a személyközi figyelem mutatja a szeretet meglétét és mér­tékét. Akit kedvelünk, szeretünk, arra előszeretettel tekintünk, arról többet akarunk tudni, annak a közelébe akarunk menni és vele akarunk maradni. Ez az álla­pot akkor tartós, ha a másik részéről viszonzásban részesül. Pozitív érzelmet fejez ki a mosoly, az odafordulás, jutalmazó az egyetértés, az elfogadás sokféle jele és kulturális magatartásmód pl. a meleg kézszorítás, kézrázás, a vállveregetés, vala­mint a múlt évtizedekben politikai rangra is emelkedett átkarolás és rituális csók. A szeretet jele a kommunikáció viszonylag erősebb sodra is (azért viszonylagos, mert a kommunikációt sokféle tényező befolyásolja, nagyon sok helyzeti körül­mény erősítheti vagy gyengítheti, tehát érzelemre csak ceteris paribus gondolko­dással következtethetünk).

Schönberger Armand: Család

Szeretet ismerősség és közös élmények sorozata nyomán jön létre. Formális hely­zetekben, találkozásokkor különböző mértékű érdeklődés és vonzalom támad ben­nünk, ez serkentő: közelebbről akarjuk megismerni emberünket — meg akarjuk szeretni, ez pedig újra csak a megismerés folyamatában lehetséges. Közben előke­rülnek azok a bizonyos tulajdonságok, amiket szeretünk, és a reakció a másik felől jövő szeretetre is. Az odafordulás, érdeklődés, törődés, a kommunikáció számunkra el­fogadást jelent, kínált énképünk megerősítését, kellemes élményt, amit viszonozni igyekszünk. Sokszor tehát — nyersen szólva — önmagunkat szeretjük a másikban, nemcsak olyan módon, amiről már szó volt, hogy a mi értékeinket találjuk meg a másikban, hanem úgy is, hogy ezt a megerősítő visszacsatolást igényeljük, ennek nyomán merjük adni magunkat, és megyünk beljebb a kibontakozó emberi kapcsolat mélységeibe.
szeretjük, aki segít
A másik ember gyakran — vagy talán mindig — valamilyen igényünket, szükségletünket elégíti ki, és amennyiben ezt teszi, fontossá válik számunkra, elindul a pozitív értékelés, vonzódás bennünk, és megjelenik a szeretet. Ez a hagyományos tanuláselméletek, illetve a behaviorizmus szeretet-értelmezésének fő tétele. Szeretjük, aki segít nekünk a bajban, aki azt nyújtja, ami kell nekünk, aki hiányt tölt be. Gyakran már az elemi társas viszony, az átlagnál kissé nagyobb odafigyelés, a szokottnál barátságosabb hang is a szeretet csíráit erősíti abban, aki magára maradt. Máskor ténylegesen kapunk valamit, ami nagyon szükséges, pl. támaszt, védelmet. A szülő–gyerek kapcsolatban a gyermeki szeretetet a sokféle szükség is erősíti, aminek a kielégítését a szülő végzi. Az így kialakult szeretet marad a gyerekben a későbbi szeretet prototípusa.
a szeretet meg­vonása
Általában az alapvető szükségletek kielégítésén át történő szeretettanulás zavara miatt alakul ki a szeretetképesség hiánya vagy gyengesége. Aki pedig nem képes szeretetet adni, az végül nem tudja viszonozni a kapott szeretetet, és előbb-utóbb magára marad. Az ilyenfajta izoláció másodlagosan is nehezíti a szeretet felbukka­nását és növekedését, a személyiség mintegy nem mer már szeretni, mert a korábbi csalódások gátlásokat építenek ki benne. Védekező visszahúzódás, kommuniká­ciós képtelenségek és nehézségek, agresszív feszültségek, kóros kompenzációs módok támadhatnak ebből. Sokféle pszichopatológiai állapotnak itt vannak a gyö­kerei, és hátterükben csaknem mindig megtalálhatók a szülő-gyermek kapcsolat és a családi kapcsolatrendszer zavarai. A szeretetrelációk hirtelen krízise vagy el­vesztése a személyiség számára nagy megpróbáltatás, a barátságok, jó társkapcso­latok elvesztése ezért nagyon sok embert kilendít lelki egyensúlyából, ha pedig meghal valaki, akit szerettünk, az szinte eleven seb a lelkünkben. A szeretet meg­vonása ismert befolyásolási eszköz, ezzel gyakran él a nevelés, de a különböző felnőttes típusú kapcsolatokban is gyakori a „mosolyszünet”, a tüntető hidegség vagy a távolságtartás, amit a másik észrevenni, értelmezni és lereagálni kénytelen.

Az ismerősség azért is fontos a szeretetben, mert az együttes élmények kontextu­sában a kommunikáció nagyon hatékonnyá válik, ekkor könnyebben kifejeződnek és könnyebben megérthetők a tulajdonságok. Ez a kontextus fenntartja a szeretetet is, hiszen a dolgainkkal tisztában lévő partner kedvesebb, vele könnyebb megbe­szélni valamit, ő megért, elfogad, ha kell, értelmez és visszajelez. A szeretetteljes kapcsolatban nagyobb fokú az önfeltárulás, mint az ugyanolyan mérvű ismeretség­ben, így ez a kontextus gazdagabb, és ebben az utalásos kommunikáció lehetőségei nagyobbak, tényleg félszavakból, jelzésekből meg lehet érteni bonyolult összefüg­géseket és ki lehet fejezni azokat.

Tihanyi Lajos: Cigánymadonna

A szeretetről nagyon sok mást is el lehetne mondani pszichológiai szempontból, pl. meg lehetne világítani etológiáját, a biológiai lét sokféle könnyítését, ahogy furfangosan „megszervezett”, hogy már az alacsonyrendű gerinces állat is „szeresse‘” ivadékát és felnevelje, a kicsiny lényhez szeretetteljes legyen. Még a hormonok szintjén is vannak „trükkök”, amelyek pl. az anyaságot vagy a női szeretetképességet elősegítik. Meg lehetne írni a szeretet ontogenezisét, ahogyan Ranschburg ne­vezte a folyamatot, amelyben különféle kontaktusok és társas ingerek formálják a gyermeki személyiséget. Mindez inkább szaktudományos érdekességű mozzanat.
a szeretet áramkörei
A szeretet metafizikájára figyelve sajátos információcserét látunk egy kötelékhálózatban, ahol lelki tartalmak cserélődnek, s ezáltal az emberek változtatnak egy­máson. Szoros közösségbe kerülnek, és ezek védően körülveszik őket. A szeretet kapcsolatain át némileg beépülünk egymásba, átadunk magunkból és átveszünk másokból részeket. Értékeket, beállítódásokat, késztetéseket. Jelzéseket adunk és veszünk, amelyekkel korrigáljuk egymást. Ha a szeretet csatornái nem nyitottak, a személyiség dinamikus egyensúlya, amely a szeretet áramkörein át valósul meg, zavart szenved, a fejlődés nem kapja meg a serkentést. Az emberi lét problémái időnként mindenkit sarokba szorítanak, és ilyenkor a szeretet szálai közvetítik a segítséget. A szeretethiány, az agresszió, a gyűlölet ezeknek a lehetőségeknek az elzárásával jelenik meg. Nem csupán azért káros, mert a másikban negatív hatáso­kat kelt, sért és ront, hanem önmagát is körülzárja, szegényebbé teszi így az embert.
az empátia
Nagy kérdés, lehet-e a szeretetet tanulni, fejleszteni, vagy ez valami személyiség-­lélektani teljesítmény, ami csak bonyolult feltételek mellett érik meg és alakul to­vább. A választ nem tudjuk pontosan, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az együttlétek és a kommunikációs alkalmak statisztikailag is növelik a szeretet kibontakozá­sának és növekedésének valószínűségét. Ez a szabályszerűség régen megfogalma­zódott a szociálpszichológiában. S talán hozzá lehet tenni, hogy az empátiás készség fejlődése és fokozott alkalmazása elősegíti, hogy valaki a kommunikációban, a kapcsolatokban intenzívebben vegyen részt. Az empátia pedig biztosan fejleszt­hető, gyakorolható.