Bíró Judit

BŐSZÜLTSÉGTŐL MENTES SZENVEDÉLYTELENSÉG

[VISZONTLÁTÁS]

BŐSZÜLTSÉGTŐL MENTES SZENVEDÉLYTELENSÉG

Kállay Géza: Bűnt izzad című esszéjéhez

Ősi véralkat, növelés, szokások,
Hajlam, a’ bal ’s jobb eseményeredmény,
Sorsvarázsjáték, szüli szenvedélyek
Tarka zavarját.
Zeyk János: Korszenvedély[1]

Hamvas Béla magától értetődően használja a korszenvedélyek kifejezést, nem érzi szükségét pontos meghatározásának, árnyalt értelmezésének. Pedig a fogalomra csupán egyetlen másik előfordulást találni: Zeyk János Korszenvedély című versét (lásd a fenti mottót). Szerzője a reformkori Erdély reneszánsz embere, aki – megfejthetetlenségig archaikus nyelvezetű – 1845-ös művében, kortársait ostorozva és gúnyolva, földi siralomvölgyként festi le világát, melyből a szellem eltűnt, kihalt, és helyét a szenvedélyek vették át. Zeyknél tehát a korszenvedély a korszellem ellentettje, annak megrontója, elpusztítója. Hamvasnál, aki a Korszenvedélyek utólagos igazolása[2] című esszéjének már az első bekezdésében Descartes-tól Marxon és Nietzschén át Spenglerig szemétkosárba dobja az európai gondolkozást mint „pszeudológiák”, „tévtanok”, „válságoldó gondolatok leple alatt válságfokozó elméletek” tárházát, a korszellem és a korszenvedély egyszerűen egymásnak megfeleltető, egyaránt negatív kontextusú fogalmak.

A szöveg nem intő beszéd.

A hazai kríziskánon megteremtőjének írását esszéként jellemzik, de tartalma szerint inkább programadó kiáltványként értelmezem, és maga Hamvas is „a végleges életrend realizálására vonatkozó indítványról” beszél, amit hat pontban fogalmaz meg – miután rögzíti, hogy az „emberi lét” „romlott”, „hazug” és „korrupt”. A lét kifejezés egyébként hatvankétszer szerepel a hatoldalas szövegben – az üdvről és az életről olvashatunk tehát.

ingerült kirohanás

Akár szakrális metafizika, akár spekulatív misztika – viszonyulásom a hamvasi életműhöz nem kritikai. A megértés igénye mozgat. Még akkor is, ha Hamvasban nincs meg ez az attitűd: írása rosszkedvű, ingerült kirohanás, tagadhatatlanul prófétai ihletettséggel, de utálkozva. Szenvedélyesen és bőszülten utálkozva. Hamvas az ötvenes évekre teljesen elveszthette a türelmét minden, az övétől eltérő európai gondolkodás- és létformával szemben. Túloz és általánosít (a „minden” huszonegyszer fordul elő a szövegben), és szókapcsolatai is inkább meghökkentőek, mintsem költőiek: példának okáért az emberi létezés megoldását „a humanum status absolutusában”, „az emberi alapállásban” fogalmazza meg – ami, ugye, sportkifejezés: ez az egyenes háttal, kezeket leeresztve, sarkakat összezárva állás[3]. Hamvasnál az emberi alapállás „a bőszültségtől mentes szenvedélytelenség”: a hiteles, a természetes, a bűn előtti létezés, ami az archaikus korban, az aranykorban volt, amikor még isteni értelem hatott át minden embert – amikor mindenki „létteljességben” élt, teonóm emberként.

Az esszé alábbi két bekezdése már régóta inspirál a bűn tudatának európai jellegzetességeiről gondolkozva:

„A korrupt életrend legelső oka ennek az eseménynek következménye, amelyet vallásos terminológiával eredendő bűnnek neveznek, de amely egyáltalán nem vallásos természetű, hanem ontológiai esemény, vagyis valami, ami a létezésben következett be: az ember által elkövetett rontás és romlás. A történeti ember létezésének tisztázása és megértése szempontjából semminek sincs döntőbb jelentősége, mint a belátásnak, hogy önmagában a bűnről való tudatot ébren tartsa. Ez az emberi egzisztencia valódiságának elemi feltétele. Gondolkozás csak akkor lehet hiteles, ha a bűntudatot számon tartja (Kierkegaard: szorongás).

izgalom vagy botrány

A jelen történetre vonatkozólag kétségtelen, hogy a középkor óta a kereszténység ellen azért fejtettek ki olyan hallatlan ellenállást, mert a bűn tudata elől szökést kíséreltek meg. Az egész újkor a bűn tényének szándékos letagadására épült fel, ez nyilatkozik meg abban a mesterségesen táplált morális és egzisztenciális indifferenciában, amely megteremtette a tudományt, a személytelenség apoteózisát. A modern korban a bűn gondolatát sikerült annyira elkenni, hogy az vagy izgalom vagy botrány lett, mialatt a biológia azt mint organikus hibát igyekszik feltüntetni, s a szociológia azt a társadalmi szerkezetből vezeti le. Pascal mondja, hogy a bűnbeesés gondolatának mellőzésével még a fizika elemi jelenségeinek megértése is teljesen lehetetlen (újabban: Heisenberg fizikája, Gödel matematikája).”

Az első mondat valójában Anaximandrosz tézisét rejti magában: „A létezők szükségképpen abban pusztulnak el, amelyből keletkeztek, mert számot adnak az idők során egymás ellen elkövetett jogtalanságaikról, és megbűnhődnek érettük”[4].

Érdekes módon a bűntudat és a bűn tudata kifejezést egymás szinonimájaként használja Hamvas, és elég elgondolkodtatóan, a bűnt hol durkheimi tényként, hol gondolatként említi. Utal Kierkegaardra, aki, mint tudjuk Kállay Gézától, egyenesen megtiltotta a bűn világerővé bűvészkedését[5]. És Gödelre utalni, akinek tétele szerint minden állítás végtelen számú előfeltevésen nyugszik, s mint ilyen, igazolhatatlan[6], egy deklarációktól hemzsegő szöveg esetében azért vicces.

A „történet”, „a történeti ember” válsága, romlottsága, korruptsága, rontása és romlása nyilvánvalóan a felvilágosodás paradigmájával kezdődik, de a kifejezést Hamvas említésre sem méltatja. A „történet” megszünteti a – ki nem mondott – hermetikus hagyományt, „a történeti ember gondolkozását” nem az isteni értelem, hanem észelvűség hatja át, mindennek hátterében a „személytelenség apoteózisával”, a tudománnyal. Közismert és ebben az írásában talán a legfőbb hangsúlyt kapó tudományellenessége, amellyel a tudományos tudást és tudásteremtést egyszerűen árulásnak és hazugságnak ítéli, annak fényében különösen elgondolkodtató, hogy életében Hamvas nem csatlakozott egyetlen szellemi körhöz sem (bár Kerényi Károllyal megkíséreltek létrehozni egyet), és saját iskolája sem lett. Pedig a próféciák hagyománnyá válásához kellenek a tanítványok.

Nem az egyetemes, hanem az európai bűntudatot kéri számon Hamvas, és hosszasan utálkozik az „értelmi korrupción”, meg az „ontológiai idiótákon”, hasonlóan ahhoz, ahogy Hamlet finnyáskodik az I. felvonásban: „Ó, Isten, Isten! mily unott, üres / Nyomasztó nékem e világi űzlet! / Phí! rút világ! gyomos kert, mely tenyész, / Hogy magva hulljon; dudva és üszög / Kövér tanyája”. Izgalmas lenne, ha megtudnánk, hogy szembenézése az egyéni, a személyes bűnnel Hamvasnak megtörtént-e. Mint Claudiusnak, aki „azt az elkárhozó embert jeleníti meg, aki már nem tud kikerülni a bűn verméből; nem tud mást tenni, mint együtt él a bűntudattal, a lelkét emésztő skorpiókkal”[7].

Nem gondolom, hogy a hatalmas méretű hermetikus hagyomány ne lenne az európai szellem és kultúra része, elfogadom egyfajta metafizikai jellegű antropológiaként, az üdvről és az életről szóló egyetemes tudásalakzatként, rajongok Brunóért, imádom Goethe színtanát.

Az én olvasatomban Hamvas felszólító jellegű politikai és morális stratégiát fogalmaz meg ebben az írásában – pont olyat, amilyenekkel szemben megfogalmazza a maga kozmológiai ellenállási stratégiáját. Kiáltványa globális és totális jellegű – ami egy valamit biztos meggátol: az egyéni felelősség alapján meghozott szabad választást. A szabadság kifejezés egyszer sem szerepel az írásban.

sorsszerű összefüggésben 

Tengelyi László A bűn mint sorsesemény (Atlantisz, 1992) című művében az egyén erkölcsiségének egyik legfontosabb mutatójául szolgáló kérdésekként határozza meg a bűnről, a rosszról, a gonoszról szóló kérdéseket. Tengelyi szerint a rossz nem csupán a jó hiánya, hanem az ember eredendő egzisztenciális meghatározottsága, melyet a körülmények hatalma és az egyéni felelősség mítosza alakít. Legfőbb tézise szerint a bűn és szabadság sorsszerű összefüggésben vannak. Autonóm cselekedetei során az ember felelős tetteiért, így a bűneiért is.

Máshogy fogalmazva: önmagam megteremtését nemcsak a szabadsággal, hanem a bűnnel is elvégezhetem.

2009–2012 között Csepeli Györggyel és társadalomtudományra szakosodott egyetemistákkal a közvetlen hozzátartozójukat meggyilkoló fogvatartottakkal végeztünk kutatást[8]. Az egyik fogvatartott, E., így írt (tettéről[9], önmagáról, világáról stb.): „Mindig döntenem kellett jó és rossz között, de vajon nem a rossz a jó?… bizonytalanság, de mégis a bizalom, a szeretetre vágyakozás, de mégis az utálat, a tehetetlenség, a folytonosság hiánya, de mégis megteszem, a kötelező, de mégse jó semmi, úgy érzem ezek a fogalmak jellemzik az életem, eddig és most is, mert már nem bírok kikászálódni ebből a gödörből, ehhez segítség kellene! De tényleg segítenek? Nem tudom! Érzem, ez most kicsit érthetetlennek tűnik, de ha sikerül mindent leírnom remélem mindenki számára érthetővé válok én magam, esetleg még saját magam is megértem.” Ahogy Michel Foucault mondaná: egy jelentéktelen, szerencsétlen, banális élet, amit a bűn elkövetése tesz figyelemre méltóvá. 2012 óta E. metamorfózisa valóra válik, és a bűntett elkövetőjéből saját története írójává lesz, lenyűgöző szövegeket gyárt, akár évente többet is, OKJ-s tanfolyamokat, köztük teológiai szemináriumot végez el, felülvizsgálati kérelmeket nyújt be, és amikor 2014 nyarán meglátogatjuk, ezt mondja: „én-építkezésben vagyok”.

Kállay Géza Bűnt izzad című írásában idézi Pál a rómabeliekhez írt levelét – ám az áteredő bűnről szóló rész így folytatódik: „Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan arra akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen.” (Róma 7, 15–21)

Az emberi létezés átélésének negatív minősége, amely az ember származására mint származásra vezethető vissza, József Attila Én nem tudtam című versében így szól:

Én ugy hallgattam mindig, mint mesét
a bűnről szóló tanítást. Utána
nevettem is – mily ostoba beszéd!
Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!

Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség
barlangja szivem. Azt hittem, mamája
ringatja úgy elalvó gyermekét,
ahogy dobogva álmait kínálja.

Most már tudom. E rebbentő igazság
nagy fényében az eredendő gazság
szivemben, mint ravatal, feketül.

S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam:
bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,
hogy ne maradjak egész egyedül.

(1935)

E rebbentő igazság nagy fényében az eredendő gazság” a részecskegyorsító fúziós pillanata, amikor a 29 atomszámú ércből a fúziót követően 79 protonnal rendelkező kémiai elem lesz – arany… Lám, az aranycsináló tudomány.

  1. Zeyk János: Korszenvedély. In.: Költészetek Zeykfalvi idősbb Zeyk Jánostól. Kolozsvárott, 1845. Az ev. ref. főoskola könyv- és kőnyomóintézetében, Ifjabb Tilsch János által. p. 135.
    https://books.google.hu/books?id=rSNUAAAAcAAJ&pg=PA135&lpg=PA135&dq=korszenved%C3%A9lyek&source=bl&ots=5dz1PQwpYb&sig=ACfU3U2R_UesaNQuK1mcfi3bzZWBrPMUjg&hl=hu&sa=X&ved=2ahUKEwiD84fWgLTtAhVy7OAKHYAjDMM4FBDoATAIegQIBRAC#v=onepage&q=korszenved%C3%A9lyek&f=false
  2. Hamvas Béla: Korszenvedélyek utólagos igazolása. In.: Patmosz. [Esszék, 1958–1966.] Budapest, Medio. I. k. 173-179. https://www.hamvasbela.org/2011/12/hamvas-bela-korszenvedelyek-utolagos.html
  3. Czakó Gábor a Hamvas Szótárban Szabó Lajos filozófus-kalligráfus (akire Hamvas utal is az esszéjében) kifejezéseként és a hamvasi gondolatkör alapszavaként jelöli.
    http://users.atw.hu/hamvastar/body.html
  4. https://docplayer.hu/2608494-A-preszokratikus-szovegek.html
  5. http://ligetmuhely.com/liget/bunt-izzad/
  6. https://www.ponticulus.hu/rovatok/hidverok/suranyi_godel.html#15
  7. http://ligetmuhely.com/liget/bunt-izzad/
  8. Az ELTE Oresztész Műhely közzétételében: „Jelenleg 30 éves börtönbüntetésem ülöm emberölésért, az áldozatok apám és mostohaanyám”. Szülőgyilkosságok Magyarországon az ezredfordulón. Budapest: Apeiron Kiadó, 2012.
  9. Édesapját és mostohaanyját ölte meg.
kép | shutterstock.com