NYELVZAVAR
MAGYAR CSALÁDI KALENDÁRIUM [1988 május]
„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának.
És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenkire azok közül.
És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.”
(Apostolok cselekedetei 2. rész 1-4)
A főorvosi értekezlet két órakor kezdődött. így Várady főorvosnak félórája volt, hogy Varga Bálint református lelkészt rábeszélje a műtétre.
A főorvos szobájában ültek le. Várady megkínálta betegét egy csésze kávéval, majd beszélni kezdett. Megmagyarázta, hogy a betegség (a daganat szót gondosan kerülte) a bal felsőlebeny hörgőjét annyira beszűkítette, hogy a beteg lebenyt el kell távolítani. Megmagyarázta, hogy a műtét nem veszélyes, lerajzolta, hogyan fog az alsó lebeny a felső helyére kitágulni, és azzal fejezte be, hogy a műtét biztosan meg fogja gyógyítani a nagytiszteletű urat, operáció nélkül viszont egyre gyakrabban ismétlődnek a tüdőgyulladások, amelyek végül is halálosak lehetnek.
– Nem lehetne mégis gyógyszerrel kezelni? – kérdezte Varga. Várady újból megmagyarázta, hogy végleges szűkületről van szó, melyet ugyanúgy meg kell szüntetni, mint ahogy egy elzáródott vezetéket is meg kell bontani, ha nem akarjuk, hogy csőrepedésre kerüljön sor.
Néhány másodpercnyi szünet után Varga Bálint nyugodt hangon válaszolt:
tudomásul veszem
– Nézze főorvos úr, én tudom, hogy maga jót akar. De én másképpen gondolkodom. Hatvannégy éves vagyok; ha az Isten úgy rendelte, hogy meg kell halnom, tudomásul veszem. Olyan sokan halnak meg sokkal fiatalabban. Műtétbe pedig nem egyezem bele, mert nem érzem magam betegnek, dolgozni szeretnék, amíg tudok, és irtózom a gondolattól, hogy a tüdőmet megcsonkítsák.
A további vita során sem jutottak előbbre, így két óra előtt öt perccel a főorvos elbúcsúzott betegétől azzal, hogy a beszélgetést folytatni fogják.
Útközben a tanácsterem felé Várady rosszul érezte magát. Nemcsak az bántotta, hogy műtét nélkül a lelkész egy éven belül biztosan meghal, más is zavarta. Várady kedvenc tudományos témája a tüdőrákos betegek kezelése volt. Több cikke jelent meg – idegen nyelven is – a műtéti beleegyezés megszerzésének módszeréről, és büszke volt arra, hogy eddig nagyon kevés betege tagadta meg a szükséges operációt. Pontosan két órakor érkezett a tanácsterembe, megszokott ülőhelye még üres volt. A termet az értekezlet előtti zsongás töltötte be, a kórházigazgató még nem volt látható. Két óra után hét-nyolc perccel végre Hunecker igazgató is megjelent. Hunecker, aki feltűnően magas ember volt, és mindig kissé görnyedt háttal járt, mintha restellné, hogy egy fejjel magasabb a többieknél, elnézést kért a késésért, amire – mint mondta – azért került sor, mert a megyei tanácsban tárgyalt. A szabadkozás fölöslegesnek tűnt, mert az igazgató mindig utolsónak jelent meg, bár tíz percnél többet sohasem késett. A főorvosoknak a kórház jövő évi tervét kellett megtárgyalniuk. A megbeszélés formálisnak ígérkezett, de némi várakozást keltett, hogy az előre kiküldött írásos anyagban a műszerek beszerzésére szánt összeg felhasználására több alternatív lehetőség is szerepelt. A műszerbizottság elsősorban a MEDICOR új készülékének, a Neocytodiagnomat megvásárlását javasolta. Ez az okos gép a különböző vérsejtek biokémiai tulajdonságait határozta meg, és bár az eddig megjelent közlemények szerint közvetlen diagnosztikai következtetések levonásához nem sok segítséget adott, de nagyon modern, szellemes eljárást tett lehetővé, melynek eredményei még nem voltak előre láthatók. A Neocytodiagnomattal még csak egy nagy budapesti kórház rendelkezett, a főorvosok többségét azonban meghökkentette a készülék borsos ára, ami gyakorlatilag az egész műszerkeretet felemésztette volna. A javaslatban felmerült az egyik elavult röntgenkészülék cseréje és egy automata klinikai laboratóriumi – egyszerre számos vizsgálatot végző – gép megvásárlása is.
szűk látókörű prakticizmus
Várady eredetileg nem akart hozzászólni, mert szíve mélyén értelmetlennek tartotta az egész műszerkeretet a Neocytodiagnomatra költeni, de nem akart szembekerülni az igazgatóval és néhány tudományos fokozattal rendelkező kollégával, akik Váradyt jóindulatú, lelkes, de kissé konzervatív orvosnak tartották. Ő valóban többre becsülte a betegek gondos kikérdezését és vizsgálatát, mint a műszeres eljárásokat. Így eleinte szórakozottan – és még mindig a tiszteletesre gondolva – hallgatta a nőgyógyász, Gazdai Imre hozzászólását, akit az orvosi kar ironikusan Gazdagnak keresztelt át, valamint Novák Imrét, a sebészt, akik mindketten a Neocytodiagnomat megvételét pártolták. Érdeklődése csak akkor ébredt fel, amikor a röntgenes főorvos elég élesen vitába szállt a műszerbizottság javaslatával, és azt hangsúlyozta, hogy elsősorban olyan műszerekre van szükségük, amelyek a közvetlen betegellátást segítik. Ekkor ő is felállt, és kissé bátortalanul az új röntgenkészülék beszerzését kérte, mert jelenleg a képek gyenge minőségűek. Szót kapott aztán az igazgató mellett ülő szakszervezeti bizottság titkára. Abból indult ki, hogy ő mint egészségügyi szervező érdemben nem tud állást foglalni. Azt azonban nem hallgathatja el, hogy a betegek közvetlen ellátásának szembeállítását a tudományos célkitűzésekkel szűk látókörű prakticizmusnak tartja, mert az elmélet, a fejlett technológia az ipari forradalom korszakában olyan hajtóerő, mely előbb-utóbb a gyakorlatot is megtermékenyíti.
Ekkor már Hunecker is alkalmasnak látta a pillanatot, hogy megszólaljon. Huneckert jó igazgatónak tartották, és az is volt. A megyei tanács végrehajtó bizottságának meg a megyei vadásztársaságnak is tagja, jó összeköttetései voltak a minisztériumban is. Ezeket az összeköttetéseket mindig a kórház érdekében használta fel, de természetesen azt sem bánta, hogy barátai segítségével gyönyörű lakást szerzett, sokat utazott külföldi kongresszusokra, bár a kórház fiatal orvosainak is gyakran szerzett külföldi ösztöndíjat. Legfőbb ambíciója kétségtelenül az volt, hogy kórházát a legjobb megyei kórháznak tartsák.
Hunecker hangsúlyozta, hogy a Neocytodiagnomat megszerzése a kórház eddig is elismert nemzetközi tekintélyét jelentősen növelné. Felhívta a figyelmet a két év múlva esedékes nemzetközi kongresszusra, melyen a kórház orvosai a Neocytodiagnomattal végzett vizsgálatok alapján sikerrel szerepelhetnének. Végül megjegyezte, hogy az említett szempontokat a megyei tanács is osztja olyannyira, hogy a teljes műszerkeret megszerzését csak abban az esetben garantálja, ha a Neocytodiagnomatot veszik meg.
tervjavaslat
Hunecker után már csak kevesen vettek részt a vitában, és mindenki egyetértett az igazgatóval. Így fél négykor a főorvosi értekezlet befejeződött. Hunecker örült, hogy a tervjavaslat módot adott a demokratikus vitára, és a többség véleménye alapján eljárhat a tanácsnál és a Medicornál, hogy a Neocytodiagnomatot megrendeljék.
Az értekezlet korai lezárása azért is indokolt volt, mert négykor az igazgatói irodában újabb fontos megbeszélésre került sor. Lewis professzor, a Johns Hopkins egyetem tanára magyarországi utazása során a kórházat is meglátogatta. Lewis nemzetközi tekintélyű kórboncnok volt, először járt Magyarországon. Budapesten előadást tartott, és a minisztérium Külügyi Osztályának elképzelése alapján egy teljes napot a kijelölt megyei kórházban töltött. Huneckernek nem kis munkájába került, hogy éppen az ő intézetét választották ki.
Lewis látogatásának a délutáni beszélgetés tulajdonképpen befejező aktusa volt. Hunecker kávéval, konyakkal és süteménnyel kínálta meg szobájában, ahová néhány főorvost is meghívott. Várady is hivatalos volt; részben azért, mert több cikke jelent meg angolul.
Várady maga nem érezte nagyon biztosnak angoltudását, a nyelvterületen sohasem járt, de remélte, hogy a többiek segítségével majd csak megindul a társalgás. Sajnos, félelme nem bizonyult indokolatlannak. Lewis csaknem csukott szájjal, éneklő amerikai stílusban mondta el délelőtt szerzett benyomásait a kórház munkájáról és felszereléséről. Hunecker úgy tett, mintha mindent értene, de valószínűleg mégsem, mert mikor Lewis egy kérdésére így válaszolt: „No, professor”, az amerikai szemmel láthatóan elkomorodott, és a továbbiakban elég csendes lett. Várady nem értette, miről van szó. Kollégája később azt mondta, Lewis a központi tervezést kifogásolta, és nem tetszett neki, hogy Hunecker határozottan ellentmondott.
A konyak mindenesetre megtette a magáét, és végül barátsággal kísérték Lewist a minisztérium kocsijához, hogy visszautazzon Budapestre.
csődöt mondott
Várady hazament. Amikor kocsijába ült, megint Varga Bálintra gondolt, és eszébe jutott, hogy Varga két napja hazakéredzkedett, mert pünkösdvasárnap lesz, és ő szeretne prédikálni a templomában. Várady szégyellte magát, hogy angoltudása csődöt mondott, hogy a főorvosi értekezleten leszavazták, hogy Vargát nem tudta rábeszélni a műtétre. Eszébe jutott, hogy gyermekkorában olvasott valamit – talán az Evangéliumban –, hogy pünkösdkor a különböző nyelven beszélők egyszerre megértették egymást. Valami halvány emléke volt tüzes nyelvekről is, és ezen elmosolyodott. „Megérteni egymást – gondolta –, tényleg csak attól függ, hogy közös nyelven beszéljünk?”