MINDENT VAGY ÉLETET! 

A Mindent vagy semmit és a Szerencsekerék vetélkedőkben éppen három versenyző méri össze tudását és szerencséjét. Nem véletlenül. Minden vetélkedés a mesében és a mítoszban gyökerezik, a küzdelem a két fél közötti párviadal vagy három testvér próbatétele. Aki kiállja a próbákat, megverekedhet a sárkánnyal, ha legyőzi, nemcsak a fele királyságot kapja meg, mitikus hőssé is válik. Az ősi rítusok vetélkedő-elemei, a párviadalok az istenek közötti vetélkedést ismétlik. A földi emberek sorsa az istenek közötti viszályok kimenetelétől függ. Az emberek közti vetélkedés az istenek küzdelmét befolyásolhatja. Az egymással küzdő embereket istenek segítik erejük megsokszorozásában. A győztes ember által az isten győz, és fordítva; a győztes ember a saját istene győzelmével győz. A tévévetélkedő győztese a tudás istenének győztese. A vetélkedésben – sportban, párbajban, próbatételek sorozatában – nem az ellenfelet kell legyőzni, hanem azt a tudást megszerezni, ami lényegét tekintve egy mitikus hős tudása, egy szabadítóé, egy beavatotté, vagyis a természetfölötti erőktől jövő tudásé. Az lehet győztes, aki tudja, hogy a tudás gyökere nem itt a földön, hanem odaát vagy odafönt van.

a tudás beavatottja

A Mindent vagy semmit vetélkedő integető győztese előtt bezárul a kapu, ő a győzteseket megillető zárt világban maradhat a következő fordulóig, elválasztva a közönségtől és a vesztesektől, együtt a műsorvezetővel és a háziasszonnyal. Valóban a kiválasztottak, az isteni kegyeltek, a beavatottak útjára lépett, egy magasabb szellemi titkokat rejtő világba, az egymással küzdő három ember közül magasabb hármasságba, a szent család hármasságába. Keblére ölelte őt mint beavatásra váró Fiút a Mester, az Apa, aki a tudás beavatottja, felkent papja és az Anya, a minden földi jóval kecsegtető háziasszony.

A győzelemhez is három dolog kell: tudás, gyorsaság és szerencse. A tudás itt egy speciális vetélkedő-tudást jelent, aki azt ismeri, mindentudónak minősül. A vetélkedők tudásvilágába nem tartozik bölcsesség, érzelemgazdagság, erkölcsi erények, jellembeli nagyság, bármilyen nem mérhető emberi érték, csak ez a speciális – a való világban lényegében haszontalan – ismeretanyag.

A gyorsaság ugyancsak az ismeretek irreális használata, mert az igazi jártassághoz nem tartozik feltétlenül a minél gyorsabb tudás. A gyorsaság mint tudást minősítő tényező még egyértelműbbé teszi, hogy csak speciális keretek közti tudásról van szó, amiben a gyorsaság a mérce szerepét tölti be. A vetélkedő nézője így tudja magát a győztessel összehasonlítani, mérve, hol tart a beavatottá válás útján. A gyorsaságtól válik a tudás élet-halál harccá. Egy párbajban nemcsak pontosan kell tudni célozni, hanem gyorsabban kell a pisztolyt előrántani.

A harmadik elem – a szerencse – végképp kivezeti a tudást a földi világból. A szerencse a sors kifürkészhetetlen akarata, a legérdemtelenebbet is segítheti, a mindentudót is sújthatja. A tudás nem elég, a véletlennek, a sorsnak mint mindenen felül álló akaratnak minden játékában benne kell lenni.

A vetélkedők képvilága, díszlete is hangsúlyozza, hogy ez modellált világ, pontosabban, hogy ez a világ modellje. A vetélkedők képi világa olyan, mint a számítógépes játékoké, ahol képernyőn száguldó autót lehet vezetni, egy-egy helyes válasz olyan, mint egy flippergolyó, amely cseng-bong, mikor valamit eltalál. A válaszok helyességét, helytelenségét gépi hang jelzi, gép adja a pontszámokat, a betűket, méri az időt, a nyeremények elektromosan vezérelt ajtók mögött tárulnak föl, a díszletek körül lámpafüzérek villognak. A játékos technicista szentélybe lép be, a komputerizált világ tudáseszményének kell megfelelnie.

A vetélkedő a tudás misztifikációjának rítusa. A nyeremények világát, azt a világot, amit a győztes útközben a fődíj, vagyis a teljes beavatottság felé megkaparint, nem a játékvezető, nem is a háziasszony mutatja be. A nyereményekről és a fődíjról egy jelen nem lévő, mindenki fölött álló, sosem látható lény hangja beszél. Az Úr hangja vagy a Sátáné.

pünkösdi királyság

Egy forduló nyertese a Mindent vagy semmit-játékban még nem nyertes, még csak egy esetleges tudás és a szerencse lovagja, pünkösdi királyság az övé. Aki viszont tízszer nyerni tud, az valóban mindentudó, annak a tudása képes a véletlenben rejtőző transzcendencia szféráit akaratlagosan irányítani, és fordítva, aki mindentudó, azt a természetfölötti erők támogatják, az valóban a sors kegyeltje.

A vetélkedő rítusa választ, és ezzel biztonságot ad az ember kételyére, hogy esze, ügyessége, tudása legyőzhetővé teszi-e mindazt, ami számára ismeretlen és megismerhetetlen. A vetélkedő a válasz bizonyosságának illúzióját nyújtja: a tudás, még a leghaszontalanabbnak tűnő tudás is a világ teljessége felett aratott emberi győzelem eszköze. A vetélkedő az istenfélelem, a halálfélelem legyőzésének szertartása.

Egy kórházi viziten az orvosok a beteg számára érthetetlen kifejezésekkel beszélik meg egymás közt a diagnózist és a terápiát. A szerelő, az építési vállalkozó, a mérnök egymással a megrendelő számára érthetetlen műszaki problémákat tárgyal. A reklám áltudományos szlogenekkel bizonyítja termékeinek minden eddiginél hatékonyabb erejét. Minden hivatás, szakma, legyen az orvos, politikus, jogász, kisiparos vagy kereskedő vagy bármi más, saját megszerzett szakmai tudását beavatottak tudásaként tünteti fel, és erre külön rítusokat épít. Mintha a tudományos, műszaki, technikai tudás nem a ráció, a megismerés és megtanulhatóság világának tudása lenne, hanem egyben a lét természetfeletti dimenziójának birtoklása is. Az ember a mindentudás hiányában és vágyában él. A vetélkedő megmutatja, hogy minden tudás képes ezoterikus tudássá válni. A vetélkedő a társadalmilag teljesen érvénytelen tudást és képességet mindentudássá avatja, és ezt a tudást a hiányzó ezoterikus tudással azonosítja.

A Mindent vagy semmit egyes fordulóinak végén a győztes arcát látni kerek tíz másodpercig, míg azon gondolkodik, hogy megelégszik-e azokkal a földi kacatokkal, amiket idáig összehordott, vagy mindent kockára téve folytatja harcát az igazi megvilágosodást és beavatást jelentő fődíjért, az autóért. A jelenet saját vetélkedői nyelvrendszerével, a visszaszámláló óra és a gondolkodó arc összemásolásával a drámatörténet nagy fordulatát modellezi. Azt a hamleti fordulatot, amikor a nyilvánossá tett cselekmény nem akció, hanem maga a mozdulatlan gondolkodó ember, a láthatóvá lett belső döntés, mérlegelés végső kérdései az arcon, amikor minden vagy-vagy probléma egyetlen arcba és egyetlen modell-helyzetbe sűrített: lenni vagy nem lenni, mindent vagy semmit, pénzt vagy életet. Az arc dönt, mintha egy újabb vetélkedő-kérdésre válaszolna, hiszen minden a világon csak egy vetélkedő-kérdés. A kérdés valóban hamleti, választás e világ vagy túlvilág között. Emitt a sok kacat, ugyanolyan fölösleges tárgyak, mint amennyire fölösleges kérdésekkel lehetett őket kiérdemelni, amott viszont a fődíj, ami egészen más, mert az fétistárgy, vallásos hit tárgya, bálvány, maga az Aranyborjú. A döntés ugyanúgy áldöntés, ahogy a tudás áltudás, a szerencse álsors, hiszen a válasz eleve eldöntött, a vetélkedő törvénye kötelez a kockáztatásra. A győztes előtt középen felhasadó és síkban eltolódó majd bezáruló ajtó kifejezi, hogy a győzelem szexuális birtokbavétel, az első éjszaka joga, a királylány kezének elnyerése. Minden tudás lényege a hatalomvágy és libidó, de ez a győzelem egyben visszatérés az anyaméhbe, feloldódás a kozmikus űrben egy minden földi jót és túlvilági boldogságot ígérő isten ölében.

*

Néhány éve döntő fordulat következett be a tévévetélkedők mindegyikében. Áthatotta őket a reklám. A reklám fenntartója, alakítója, célja és oka lett a vetélkedőknek. Nincs olyan kép, beállítás, ami ne reklámozna valamit, a játékosok előtti ásványvíztől a díszleteken, jelmezeken, ajándéktárgyakon, bevágott reklámfilmbetéteken keresztül a műsorvezető nyakkendőjéig. Így a reklám alapvetően megváltoztatja a vetélkedés jelentését, többé nem elmesport, hanem valódi viadal, egzisztenciális küzdelem, létharc. Miközben valóságos, hétköznapi emberek küzdenek, hogy fölösleges kacatok által némi örömhöz jussanak, valójában fantomok, világcégek, forgalmazók, márkakereskedők, bankok, biztosítók, importőrök küzdenek a hétköznapi emberek megnyeréséért. Ahogy az istenek közötti vetélkedés hat az ember földi életére, úgy hat ez az isteni szférában a multinacionális cégek között dúló piacért, tőkéért folytatott harc a hétköznapi sorsra. Ahogy az istenek kegyét kell elnyerni a győzelemért, úgy kell most a tőkeerős vállalkozásokét. A fogyasztás, a pénz minden téren és minden eszközzel a természetfeletti világ szférájába tör. Tehát nem az üdvösséget, a beavatást, a megdicsőülést kell megnyerni, hanem az életben maradás játszmáját.

megdicsőülhetnek

A vetélkedők egyik legfontosabb, nélkülözhetetlen szereplője a jelen lévő közönség. Ők a társadalom, az emberi közösség, a tragédiában a kar, mely hivatott jelezni, hogy a vetélkedő-hősök közülünk valók, ugyanúgy megdicsőülhetnek, mint mi, és ugyanúgy el is bukhatnak. A vetélkedő-hősök konkrét társadalmi jelentésüket hozzák e multinacionális létharcba. Vajon mit jelenthet a falusi tanító, a nyugdíjas vasutas, a sokgyermekes családanya életében egy megnyert kétszemélyes nyaralás a Kanári-szigetekre, vagy egy millióforintos autó vagy ajándék pelenkacsomag, szerszámkészlet, arcszesz-kollekció és sajtvásárlási utalvány? A vetélkedőben a hétköznapi élet érdektelen realitása találkozik a fogyasztás misztikus, boldogító irrealitásával egy abszurd dráma keretében.

A Szerencsekerékben a játékosok nagyot lendítenek a sors-keréken, mintha ahhoz erő kéne, és ha a kerék értékes mezőn áll meg, diadalittasan néznek körül, nagy tapsot kapnak, mintha ez személyes érdemük lenne és nem szerencse dolga. Az arc közelképe árulkodik. A reklám nem csupán a vetélkedőké, a reklám az egész tv-műsoré. A reklám szétárasztja a vetélkedő szellemét az egész adásidőre. Minden közeli arc a létharcba vetett ember ábrázatává válik. Minden vetélkedő, minden egzisztenciális küzdelem: a szépségverseny, a táncdalfesztivál, a Ki mit tud, ahol a zsűri, mint a Vének Tanácsa a közvetítő földiek és égiek között, a siker, a karrier misztikusnak tűnő, ám nagyon is anyagi boldogulást jelentő világa felé. Vetélkedő a Leg-leg-leg, a képtelen rekordok, fölösleges képességek karneválja. Vetélkedő a talk-show, amiben mindenáron sztárrá kell válni vagy sztárnak kell maradni. Egy vetélkedő műsorvezetőjének arcához hasonlatos a híradó-bemondó, a kommentátor, a tudósító és a meghívott szakértő arca. Vetélkedő minden interjú; minden arc győzni akaró arc. A reklám sugallta fogyasztói halhatatlanság misztériuma sugárzik belőle.

az egész világ képpé tehető

Azáltal, hogy képpé válik minden, vetélkedővé is válik minden, még az is, ami lényege szerint nem képszerű; vetélkedő a koncert, a hang, „verseny”, a zenélő arc küzdő arccá válik, a zenélés párviadallá a hangszer és zenész között. Ha az egész világ képpé tehető, akkor minden dolog egyneművé is tehető, minden képes egymásra utalni, minden mindennek metaforája. Az egész világ ugyanúgy reklám, ahogy az egész világ híradó, riport, show vagy vetélkedő minden az egész világ metaforája. Egyetlen műsor zajlik minden csatornán, bárhová is kapcsolunk, ugyanaz az egyetlen tévéadás. A műsor egyetlen reklám, a tévének mint önálló, teljes világegyetemnek az önreklámja. Az adás egyetlen nonstop haláltánc, karnevál, zajos parádé, maszkos felvonulás: mindegy, hogy vetélkedő, talk-show, reklám vagy híradó, mindegyik a halál gondolatának elűzése. Amíg műsor van, addig élet is van. A rendkívüli állapotban, amikor igazi harc van, igazi háború, akkor nincs kép, csak zene. A Poltergeist című horrorban a szellemek az üresen vibráló képernyőből kúsznak elő. Amíg van kép, addig a világ biztonságosnak tűnik. Ha nincs kép, akkor az ember szemtől szemben áll képzeletével, és akkor minden megtörténhet.

kép | Gyula Kosice művei, wikiart.org